fbpx

Ghost SE 5000 Black 2011 kerékpárteszt

Mielőtt a kezem közé kaptam a tesztbringát, nem volt túl sok kölcsönhatás köztem és e márka között, hiszen meglehetősen Németország-centrikus cégről beszélünk. Ha még Te sem hallottál igazán róluk, akkor két érdekes adalék még mielőtt belehuppanunk az aktuális tesztgép boncmesteri kifejtésébe: először is Pekingben egy Ghost bicón lett olimpiai bajnok a német montis legenda, Sabine Spitz; másrészt pedig csak és kizárólag középkategóriás és a fölötti bringákat produkálnak, ráadásul minden egyes modellt Németországban szerelnek össze – nem véletlenül adnak 5 év garit minden egyes vázukra… Sommázva tehát: nem …ral gurítanak.

Színre lép a Ghost SE 5000 terepkerékpár

Az első benyomás ugye… Lányos zavaromban egy nem túl szofisztikált „húb.z’meg” hagyta volna el a számat, ha nem lennék piszkosul jól nevelt legény, de az vagyok, így csak egy diszkrét „váó”-val juttattam Lcs tudtára, hogy nem fogom visszautasítani ennek a kétkerekűnek a górcsövezését. Add! – mondtam, és kezdetét vette egy kis nyálcsorgatás.

Ghost SE 5000 Black 2011 kerékpár teszt

Ghost SE 5000 Black 2011 kerékpár teszt

Tudniillik, imádom azokat a könyveket, melyek borítóján a matt/fényes lakk kombinációval játszanak – perceket tudok eltölteni azzal, hogy tapizom őket. Egyszerűen jó érintése van, és a szemnek is finom valahogyan. No, ez a Ghost is ilyen. Nyalogatni való. (Akik most perverznek tartanak, azok még nem ismerik a hátsó váltó bowdenvég mániámat…) Szóval szép, megadták a módját.

A váz

A szellemeknek általában nincsen vázuk, de mivel most egy kerékpárról beszélünk, ezúttal van. Alumínium. Sok. Nem az a kifejezetten kikönnyített forma, sőt, kinézetre az a „többet-kibír-mint-az-átlag” fajta. Támaszték a nyeregvázcsőnél, felülhegesztések, masszív papucsok és kályhacső vastag alsócső. A fejcsövön Casper figyel. Bár egyszerűnek tűnik a váz, mint a szög, azért van benne 3D-s kovácsolt papucs, lapított ovális keresztmetszetű csövek a kellő helyeken, és hárombetűs technológiákból itt sincs hiány. Aszongya: CCH (Continous Cable Housing), azaz nincs bowdenház darabolás; GCT (Ghost Custom Tubing), ami saját egyedi csőszetet jelent, GQC (Ghost Quality Control), tehát a házon belüli szigorú tesztelésen ment át; OHT (Oversized Head Tube), túlméretes – de nem 1,5”-os – fejcső, hogy bírja az ívet; és a kedvencem a TLC (Tender Loving Care), ami mintegy görbe tükröt állít a mozaikszavas marketingrizsának. Magyar fordítása körülbelül annyi, hogy Gondoskodó Szeretet és Odafigyelés. Őrület, nem? Elképzelem, ahogy a futószalag mellett szorgoskodó Jürgenek a dolguk végeztével minden egyes összerakott bringát megsimogatnak…

Spártai, de hatásos

Spártai, de hatásos

Vannak a vázon csomagtartószemek is, amelyekből következtethetünk a megcélzott felhasználási területre, ez pedig a túrázás és a sportolás lenne. Nem egy végletekig kikönnyített versenyvázról beszélünk tehát, sokkal inkább egy mindent elbíró igáslóról, amelyben bátran megbízhatunk egy-egy neccesebb helyzetben, és várhatóan sosem hagy minket cserben.

Kicsit olyan papagájos, de mégis szellem

Kicsit olyan papagájos, de mégis szellem

A szellem fejébe egy RS Recon villát állítottak német barátaink, ami félelmetesen finoman mozog, viszont a 100 mm-es útjához képest a 2 kilós tömege nem számít könnyűnek. Bónuszként rápakoltak egy kormányról kapcsolható lockoutot, amit ebben a kategóriában én még mindig nem érzek létszükségletnek. A télpróbát remekül állta, a finom megindulást még -5 fokban is simán produkálta.

Gyönyörű mozgás, de túl sok benne az acél

Gyönyörű mozgás, de túl sok benne az acél

A kerekek leglátványosabb része a borzmintájú (értsd: fekete-fehér) Smart Samek Schwalbe-éktól, melyek a pimp-faktoron sokat dobnak. Más kérdés, hogy a kis kínaiak öntőmasinái a tesztbicón lévő gumik fehér szegélyét ferdén öntötték, így az embernek olyan érzése támad, amikor lenéz, mintha rosszul lenne a külső felrakva, pedig az valójában szögegyenes. Az Okos Sámuelekkel egyébként nagyon meg voltam elégedve: a sűrű középső mintázatnak köszönhetően fürgék, az agresszív oldalbütykök pedig igen jól harapnak kanyarban. Nem egy kiélezett cécé gumi, se nem egy lejtőző isten, hanem amolyan mindenes. Mint maga a bringa. A kerékszett átlagos, egy kis Center Lock, egy kis szegecselt felni, de amúgy konfekció.

Zebrás gummák: mert megérdemled

Zebrás gummák: mert megérdemled

Az érintkező felületek finomak – a nyereg kényelmes hosszú távon is, pont annyi párnázás van rajta, amennyi szerintem kell. A markolat megfelelően puha gumiból készült, de nem bilincses, és hajlamos még szárazon is arrébb kolbászolni akár egy centit is egyetlen tekerés alatt. A kormány-stucni páros masszív érzetet kelt, szintén nem a hártyavékony falvastagságú versenyalkatrészekről van szó – sokáig fogják tehát bírni.

Ezeket a fékkarokat valószínűleg baltával faragták

Ezeket a fékkarokat valószínűleg baltával faragták

A sebesség megzabolázásáért a Shimano 445-ös tárcsafékei felelősek. Szép fehérek, viszont az erejük nem méltó sem a hidraulikusok családjához, sem ehhez a bicóhoz. Leginkább egy közepes V-fék hatásfokához tudnám hasonlítani – mindezt úgy, hogy elől-hátul közepes méretű tárcsa figyel. Valahogy az az érzése támad az embernek, mintha újra és újra be kéne koptatni őket.

Ide biz elkél a közepes tárcsa - még hátulra is...

Ide biz elkél a közepes tárcsa - még hátulra is...

A hajtás hibátlanul szolgált a teszt ideje alatt, a váltókar viszont néha rakoncátlankodott, nem vette a fokozatot (mintha be lett volna nyomva a kuplung), így az csak egy ceruzás négyes alát kap.

A szokásos „túlskálázott” hátsóváltó

A szokásos „túlskálázott” hátsóváltó

Összkép

Szerethető bringa. A tél ellenére sokat mentem vele, talán azért is, mert nem annak a kényes fajtának néz ki, amire rápillantva elszorul a szíved, és inkább nem viszed ki a só-hólétől szüttyögő utakra télen. A téli tesztelés egyrészt egy nagyon jó erőpróba egy gépnek, hisz a legmostohább körülmények közt kell bizonyítania, ugyanakkor a zord körülmények nagyon erősen befolyásolják az ember teljesítményét, amit nem könnyű elválasztani a bicó tényleges teljesítményétől. Hogy mire gondolok? A bicó papíron sem könnyű a maga 13 kilójával, de tekerés közben talán egy picit még nehezebbnek érződött izom-ügyileg. Viszont az köztudott, hogy télen a hideg az izomműködést is erősen befolyásolja, így valószínű az érzett túlzott lomhaság nem feltétlenül a Ghost, mintsem inkább tél-apó számlájára irható. Mászáskor, illetve terepen például sokkal kevésbé érződött a súly.

Mászáskor furamód fürgébb érzetet kelt, mint síkon

Mászáskor furamód fürgébb érzetet kelt, mint síkon

Amolyan csapatós bringa – bírja és kívánja is a lejtőket, imádja a jó kis szűk fordulókat. Az alkatrész összeállítást, a geometriát és úgy az egész csomagot nézve elsősorban a nehezebb csontozatú júzereknek ajánlanám ezt a brinyót, mert súlyban annyira nem penge, cserébe viszont a reccsenéstől nem nagyon kell félteni. Meg ugye ott van az 5 éves vázgarancia, ami egy alumínium váz esetén nem elhanyagolható szempont…

Csinos, no

Csinos, no

A mostani benyomásom alapján szép jövője lesz itthon is az Ghostnak, mert szép és jó bicókat csinálnak. Kíváncsi leszek egy high-endebb modellre, mert egy cég éle ott jön ki igazán.

InfoBox:

Forgalmazó: Cseke Zrt.; www.csekert.hu
A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
Származási hely: Németország
Színválaszték: egy verzió létezik, a fekete-piros, a sima SE 5000 fehér-piros színű
Vázgarancia: 5 év
Vázméretek: 34 cm / 13,5”; 40 cm / 15,5”; 44 cm / 17,5”; 48 cm / 19” (tesztelt); 52 cm / 20,5”; 56 cm / 22”
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 255.900 Ft

Váz: SE 7005 DB alu
Villa: Rock Shox Recon Silver Air PopLoc; 100 mm; PM-es
Első váltó: Shimano Deore; bilincses
Hátsó váltó: Shimano XT; normál működésű
Váltókar: Shimano Deore SL; 3×9
Fékek: Shimano M445 Disc; 180 / 180 mm
Fékkar: Shimano M445
Hajtómű: Shimano FCM 430; 44/32/22 fog; 175 mm karhossz
Középcsapágy: Shimano BBES-25; Octalink
Lánc: Shimano HG53
Lánckeréksor: Shimano HG30; 11-32 fog
Agyak: Shimano M435; kónuszos; 32 furat
Felnik: Alex DP 20 Disc; szegecselt; alu; 32 furat
Küllők: DT Swiss; 1,8 mm / 3 kereszt
Külsők: Schwalbe Smart Sam; 2,25”
Kormány: Ghost Low Rizer light; alu; 620 mm / 31,8 mm
Kormányszár: Ghost light AS-007; alu; 31,8 mm; 5 fok dőlés; 100 mm hossz; 4 csavaros
Kormánycsapágy: Ritchey; ipari csapágyas; félintegrált; 1 1/8”
Nyeregcső: Ghost light SP 600; alu; 40 mm × 31,6 mm
Nyereg: Ghost VL 1376; acél pálca
Markolat: Ghost, bilincs nélküli
Pedál: márka nélküli taposópedál

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-hossz: 480 mm
Felsőcsőhossz: 535 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 595 mm
Tengelytáv: 1070 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Kormányszárhossz: 100 mm
Középcsapágy-magasság: 300 mm
Összsúly: 13,05 kg (pedállal)

Szöveg: Farkas Dániel
Fotó:
Baki „Pixel” Ádám

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo