Cube Acid

Ritkán szoktam belekötni egy bringa elnevezésébe, általában nem szabad lefordítani, mert akkor olyan csalódás érheti az embert, mint amikor kedvenc zenéjének szövegét próbálja megérteni. Ennek a névnek a fordítása elég érdekes: Kocka Sav. Gyorsan hozzáfűzöm, a kötözködésem itt véget is ért, mivel másba nemigen tudtam belekötni…

A váz dögös megjelenésű darab, nagyon jó merevséggel, melyből kifolyólag jól gyorsítható a gép. Alapanyaga 7005-ös alu. A váz formailag letisztult, egyszerű öblös csövekből készült. Megerősítették, ahol kell, rövidített láncvillával és félintegrált fejcsapággyal rendelkezik, stílusos és nagyon igényesen kivitelezett feliratokat kapott. Amúgy az általam tesztelt feketén kívül fehér-zöld színkombinációban is elérhető, így a választás lehetősége adott. Annyi azonban biztos, hogy határozott karaktere van mind külcsín, mind pedig belbecs tekintetében. Összességében tehát egy nagyon korrekt darab.

A villa jelenti a gép relatív gyenge pontját. Egy 80 mm-t mozgó Rock Shox Dart 3-as dolgozik a bringa elejében nagyjából megfelelően, de azért nem olyan szépen, mint egy Reba vagy akár egy Recon, no de nem is ugyanaz az árkategória. A nagytesókhoz hasonlóan viszont itt sincs gond a merevséggel, még 180-as féktárcsa mellett sem. Külön öröm látni, hogy a Rock Shox-nál is kezdenek átállni a PM fékrögzítésre. A villán állítható az előfeszítés mértéke és a visszaút sebessége, no és persze a már szinte kötelező lock-outot is megtaláljuk, mely a kormányról vezérelhető. Mindent összevetve nem rossz villa ez, de a gép többi része annyira eltalált összeállítás, hogy ahhoz képest érezni egy csöpp lemaradást e téren.

A meghajtás a kategória többi képviselőjéhez hasonlóan kicsit tarkára sikerült: Alivio szintű hajtókar (ami igazából az FCM752-es XT hajtómű felirat, és Hollowtech nélküli olcsó verziója), Deore váltókarok, LX első és XT Shadow hátsó váltó. Habár a hajtókaron spóroltak kicsit, azért legalább egy Octalinkeset választottak, így érzésre nem is olyan rossz a merevsége. A logikusan válogatott összeállítás viszont nagyon szépen muzsikál, nincs miért panaszkodnom.

A kiegészítők terén sincs semmi különleges, csak a szokásos megbízható alsó-középkategóriás alkatrészek, melyek Ritchey és Scape (a Cube saját márkája) márkanéven futnak. Egyszerű darabok, de ez csak a súlyra értendő, megbízhatóság tekintetében valószínűleg nem lesz gond velük, és szépek is, illenek a gép összképébe. A kormány a mostani trendnek megfelelően kicsit szélesebb, emelt darab, de éppen csak annyira, amennyire általános terepfelhasználás mellett szükséges és kényelmes. A gép irányítása szempontjából kifejezetten előnyös. A szintén Scape néven futó nyereg szerintem ritka jó darab, és egy kis „love-channel” is van rajta, hogy hosszabb tekerések alatt se kelljen aggódnunk.

Menet közben is folytatódott a pozitív benyomások sora, mivel a gép nagyon jól fordul az eltalált geometria miatt, valamiért nagyon jól gyorsul, ezenkívül kiemelném a Schwalbe Smart Sam gumikat, melyek nagyszerűen teszik, amit tenniük kell. Jól tapadnak, ugyanakkor a gördülési ellenállásuk sem túl nagy, még kemény talajon gurulva sem, köszönhetően a futófelületen majdnem összeérő mintázatnak. A fékek nagyon hatásosan működnek, szuper adagolhatósággal. A 180-as első tárcsával bőven akad fékerőtartalék is, akár egy 90 kilós embert is kiszolgál. A széles kormány is határozottan jót tesz a kezelhetőségnek, nagyon jól irányítható a gép még süppedős és csúszós helyeken is. E tekintetben maximális pontot adnék neki. Tényleg.

Későbbi tuningra csak akkor kell sort keríteni, ha valamilyen irányban kifejezetten fejleszteni szeretnénk. Elsőként a villa jöhet szóba, arra az esetre, ha ránk szakad egy kis fizetésemelés vagy némi családi szponzoráció. Lehetőleg egy merev és jól működő csillapítással ellátott darabot válasszunk bele! Akár a Reba is simán beleillik a képbe, így egyben jelentős súlymegtakarítást is elértünk. Ha XC irányba fejlesztenénk, akkor a hajtókar merevebb darabra cserélésében lehet még gondolkozni, de akkor már tényleg nagyon jó lesz a gép.

Összefoglalva ez egy olyan bringa, mely semmiben sem különleges, nem vonultat fel vadonatúj fejlesztéseket, különleges egyedi festést, nagyon egyedi megoldást, egyszerűen csak egy tökéletesen összeválogatott, szuper összhangban működő gépezet. Nagyszerűen nyújtja mindazt, amit egy ilyen szintű géptől elvárhat az ember, sőt, még kicsit annál is többet. Emellé plusz némi magabiztosságot is ad, hogy sehol sincs lespórolva semmi sem, mindenhol tartalékokkal bír. A legeltaláltabb részegysége maga a váz. Az eltalált vázgeometria miatt terepen remekel, merevsége miatt pedig sokkal könnyebbnek érződik gyorsításkor, mint amilyen valójában, így erre alapozva remekül tovább is fejleszthető a gép. Egyértelműen megéri az árát – ha kedvező árú, sokrétűen felhasználható hegyigépre vágysz, és bejön neked ez a visszafogottan dögös design, akkor hajrá!
[poll id=”52″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. áprilisi lapszámában.

Forgalmazó: Velotrade Kft.
Származási hely: Németország
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 14”, 16”, 18” (tesztelt), 20”, 22”
Ajánlott fogyasztói ár: 185.200 Ft

Váz: 7005 Alu
Villa: Rock Shox Dart 3; 80 mm; Pop-Loc
Hajtókar: Shimano FC-M442; 22-32-42 fog
Középcsapágy: Octalink
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano LX
Lánckeréksor: Shimano Deore CS-HG50-9; 11-32 fog
Lánc: Shimano CN-HG53
Fékváltókarok: Shimano Deore
Kormány: Ritchey 6061 alu; 610 mm / 25,4 mm; 20 mm emelés
Kormánycsapágy: Ritchey Logic; félintegrált
Kormányszár: Ritchey; 2+2 csavaros; 25,4 mm
Markolat: Cube
Fékek: Shimano BR-M485; elől 180 mm-es, hátul 160 mm-es tárcsa
Agyak: Shimano HB-M535/FH-M535
Felnik: Rigida Sphinx 19; 32 furat
Küllők: DT rozsdamentes; 2 mm
Külsők: Schwalbe Smart Sam; 26 x 2,1
Nyereg: Scape (velo)
Nyeregcső: Scape; kétcsavaros fej; 31,6 mm / 340 mm
Nyeregcsőbilincs: Scape alu
Pedál: –

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Felsőcsőhossz: 548 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 572 mm
Nyeregvázcső-hossz (tetejéig mérve): 458 mm

Láncvillahossz: 420 mm
Középcsapágy-magasság: 305 mm
Tengelytáv: 1050 mm
Kormányszárhossz: 95 mm
Tömeg: 13,18 kg (pedál nélkül)

Hozzászólások