fbpx

Cannondale Trail SL 2 – fehér ló a hercegnek

Úri cucc. Ez volt az első gondolatom, amikor megpillantottam ezt a vakítóan fehér – hivatalosan „ménkű fehér” – kerékpárt. Az a fajta, amivel simán lehetne bálba is menni; jól menne egy fehér öltönyhöz, tűzőjében vörös rózsával.

A második pillantásom viszont a telóra esett, amin ott díszelgett az RST felirat… Na ez már teljesen más előjelű érzéseket gerjesztettek bennem – elkezdte vakargatni a régi sebeimet, amit ez a hárombetűs márka okozott. Két korábbi példányát is a tartós használat reményében vettem magamhoz, de igen hamar a kukában kötöttek ki. A teszt végére azonban sikerült a villának a bravúr, és néhány tucat boldog hegyi kilométer után az utálatot biz’ elismerés váltotta fel. De ne szaladjunk ennyire előre…

Cannondale Trail SL 2

Cannondale Trail SL 2, fotó: Lcs, szöveg: Farkas Dani

Szóval itt van ez a kerékpár, ami egy fess, modern műtárgynak is simán elmegy, ha kiakasztjuk a falunkra, de vajon hogy funkcionál az igazi célterületén, a terepen?
Remekül…
Egy olyan kellemes összetételről van szó, aminél már nem arra kell figyelni, hogy vajon ez vagy az a bizonyos alkatrész kibírja-e ezt vagy azt az akadályt, hanem csak hajtani kell és élvezni, hogy úgy működik, ahogy egy vérbeli montinak működnie kell. Ez egy olyan gép, amit arra terveztek, hogy a maximális mókát adja a kormányosának. A nyeregből lenézve a túlméretes fejcső és kormány nem kis magabiztosságot ad, és valami ilyesmit sugall a gazdájának: „kenjed neki, én kibírom!” Nincs agyonkönnyítve, mégsem nehéz és az átgondolt alkatrész-összetétel is hosszú élet ígér neki.

Cannondale Trail SL2

Bírja az ívet

A bicó színvilágát a fehér és a fekete uralja némi elegáns bordó befolyással. A villa, a fékek és a nyereg is tökéletesen lekövetik ezt a kombinációt. Utóbbi fehérségének praktikuma ugyan megkérdőjelezhető, de meglepően jól tisztítható, és ami a legfontosabb: igen kényelmes. A széles profil miatt nagy a helyezkedési lehetőség, és hölgyeknek is ajánlható, annyi hátulütője viszont van, hogy kiállva manőverezés közben néha beleakad az ember combja a „szárnyakba”. A nyeregről még annyit, hogy az orr alatti kis lemeznek hála, nagyon kényelmes vállra venni, ami nem utolsó szempont, lévén, hogy a hátsó tárcsafék vezetéke a felsőcső alján fut.

A másik két érintkezési pontról – a markolatokról – annyit, hogy vagy utálni fogod vagy imádni. Nagyon agresszív mintázata van és elég kemény összetételű gumiból készült, ezért kesztyű nélkül borzasztóan kényelmetlen, kesztyűvel viszont nagyon stabil fogást biztosít.

Cannondale Trail SL 2

Tekintélyt parancsoló fejcső

A váz

A váz hozza a legendás Cannondale minőséget – és nem csak fényezésében. Az alu vázak úttörője szállítja a szokásos babapopsi simaságú hegesztési varratokat, a lassan védjeggyé váló 1,5-ös fejcsövet, átgondolt bowdenvezető szemeket és az olyan finomságokat, mint a lapított tám-, illetve láncvilla. Utóbbinak köszönhető, hogy az alumínium vesekő-kirázó merevségét kicsit mérsékli, viszont az oldalmerevség ettől talán csak nagyobb lett. Bár ezeket a vázakat már nem amerikai mesteremberek készítik kézzel, a gondosságon mindez nemigen látszik.

Cannondale Trail SL 2

Csak oldalról ilyen vékony ám!

Villa

Visszatérve a villára. Hogy mennyire jó? Annyira, hogy veretés közben egy-egy pillanatra el is felejtettem, hogy nem a kedvenc vaníliás rókám egyengeti az utat alattam. A puccos fényezésen kívül semmi fölösleges tekerentyű, mindössze egy levegőszelep és egy lockout kar felül és egy csillapítás állító kupak a jobb láb alján. A villa nyaka 1,5-ös, azaz adapter nélkül passzol a vázba, így bitang merev fent, de a gyorszáras mivoltához képest alul sem zavaróan kolbász.

Cannondale Trail SL 2

A kellemes meglepetés

Hajtás

A hajtást és váltást a Shimano középkategóriás (SLX, Deore) elemeinek köszönhetjük, kivéve a hátsó váltót, ami egy Shadow technológiás XT, szóval a giga bowdenhurkot is elfelejthetjük. A teszt során nem kellett hozzájuk nyúlnom, tették a dolgukat, mint a kis szorgos hangyák. Az integrált Deore hajtókar is hozta a formáját, így ő is kap egy ceruzás kisötöst, zölddel.

Cannondale Trail SL 2

Deuce, azaz kettő

Kerekek

A drága anyaföld és a bringa között a Hutchinson Iguana 2.0-ás gummái biztosítják a szoros kapcsolatot, amin nem ám ilyen kis jelképes, agyonkönnyített „cécés” bütykök feszülnek, hanem igazi radikális pöckök a teljes futófelületen, amelyek hatalmasat tudnak a földbe harapni, így bátran lehet döntögetni a vasat kanyarokban.

A kerekek jól tették a dolgukat, különleges teljesítményt nem nyújtottak. Maddux fantázianevű felnikbe fűzött Deore szintű agyakon gördül az installáció, hibátlanul, de azt a néhány száz kilométert, amit beléjük tettem, illett is hibátlanul teljesíteniük.

Cannondale Trail SL 2

Cannondale Trail SL 2

Fék

Végére hagytam a kukacot az almában, a féket, ami a rút kiskacsa ellentétje: gyönyörű szép, cserébe nem fog. Fékereje a kantifékekkel vetekszik, csak színben méltó a bicóhoz. Mivel gyárilag a Shimano gazdaságos tárcsájával adják, amit kizárólag gyantás pofákkal illik használni, így gyanítható, hogy egy egyszerű tárcsacsere nagyot dobna a fékhatáson.

Cannondale Trail SL 2

Bátran dönthetsz vele

Ezt leszámítva, különösen nagyobb tuningra nem szorul a bicó. A teló érzésem szerint még elbírt volna plusz 2 cm rugóutat, főleg ha figyelembe vesszük a célzott felhasználási területét, bár ez talán ízlés kérdése is.

Cannondale Trail SL 2

Egyszerű, de jó merev papucsok

Zanzásítva

A bicó nevéhez hűen a technikás traileken érzi a legjobban magát és azoknak a pilótáknak a kezében, akik a maximális élvezetre mennek és nem a grammokat hajkurásszák. Ha akár csak egy hajszálnyival is nagyobb esztétikai igényed vannak, mint Stadler Jóskának, akkor szintén érdemes elgondolkodnod egy ilyen bicó beszerzésén. Szívesen bringáznék még vele egy jó ideig…

Cannondale Trail SL 2

Legalább szép fehér…

InfoBox:

Forgalmazó: Mali Kft., www.mali.hu
Származási hely: Tajvan
Tesztelt bringa mérete: M
Váz garancia: 1 év
Alkatrész garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 288.000 Ft

Váz: Trail SL Save
Villa: RST DeuceAir 1,5”; 100 mm út
Váltókarok: Shimano SLX
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano Deore
Fék: Shimano M486-os hidraulikus tárcsafék
Fékkar: Shimano M486
Lánckeréksor: Shimano CS-HG50; 11-32 fog
Hajtómű: Shimano Deore 2010; 175 mm; 44/32/22 fog
Felnik: Maddux DC3.0 Disc
Első agy: Shimano HB-M529
Hátsó agy: Shimano FH-M529
Küllők: fekete rozsdamentes; 2 mm
Kormány: Cannondale C4 Riser 650 mm hossz / 31,8 mm kormánybefogó / 25 mm emelés
Kormánycsapágy: Cane Creek 1,5”; félintegrált
Kormányszár: Cannondale C4 1,5”; 90 mm hossz / 31,8 mm befogó / 2-4 csavaros
Középrész: Shimano integrált ipari csapágyas
Külső gumik: Hutchinson Iguana 26 × 2,0”
Lánc: Shimano CN-HG53
Nyereg: Cannondale Stage; acél pálca; 7 mm átmérő
Nyeregszár: Cannondale C4 31,6 mm átmérő / 400 mm hossz alu
Markolat: Cannondale
Pedál: Wellgo

Cannondale Trail SL 2

A vigyor mindent elárul

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Felsőcsőhossz: 560 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 580 mm
Nyeregvázcső-hossz: 440 mm
Tengelytáv: 1075 mm
Láncvillahossz: 423 mm
Középcsapágyház-magasság: 300 mm
Tömeg: 12,38 kg (pedál nélkül)

A bringa a forgalmazó honlapján: http://mali.hu/hu/mtb/cannondale/1100-cannondale-trail-sl2-kerekpar

Szöveg: Farkas Dániel
Fotó: Lcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo