fbpx

Author Basic ASL

ASL, azaz Author Sport Lady – ha a képekből első blikkre nem derült ki, most egy igazi csajos bringa bemutatója következik. A cseh gyártó már régóta gondol a gyengébb nem képviselőire, náluk bizonyára magasabb is a komolyabban bringázó lányok aránya. Az viszont örvendetes, hogy már itthon is elérhető a teljes paletta, és talán a hölgyek száma is gyarapodott. Saját tapasztalat, hogy a fővárosban egészen biztosan… A Basic modell a legolcsóbb ilyen gépük, mégis meg merem kockáztatni, hogy átlagos felhasználásra a legtöbb leányzónak tökéletes lesz.

A váz speciális női geometriával készül. Rövidebb felsőcső, a lányok kissé eltérő arányaihoz igazított csőhosszak. Ebből ők leginkább azt fogják megtapasztalni, hogy jobban érzik magukat rajta, mint egy hasonló (kis)méretű férfimodellen. A legfontosabb persze a fényezés, a szín. Ezzel nem lesz gond, a kanárisárga-fehér festés, apró motívumokkal, kivétel nélkül az összes csajnak bejött, akiknek mutattam, persze a minta nem tekinthető reprezentatívnak. Még szerencse, hogy pirosas árnyalatban is kapható, lefedve ezzel a női kívánalmak legnagyobb részét. Nem bírom ki, hogy ne tegyek már most említést a virágocskás színváltó módon csillogó bowdenházakról. Tárcsafékszem nincs a vázon, kár, ugyanakkor kétlem, hogy bárki is hiányolni fogja.

Itt engedtessék meg egy kis kitérő, miért is felel meg ez a modell a legtöbb (közép)haladó bringás hölgynek. Közülük, akik igazán keményen nyomják, nos nekik határozott elképzeléseik lesznek bringák terén is, egészen a markolat kiválasztásáig. Viszont aki már megszerette a bringázást, és szeretne egy komolyabb komplett bringát, ő jól fog járni az Authorral, nem lesz hiányérzete. A honlapon található rövidke leírást teljesen helytállónak találtam. Más, ha „profi” férfiszemmel kezdünk alkatrész boncolgatásba, ez az, amit a lányok a legritkább esetben fognak megtenni.

Visszakanyarodva tesztünk alanyához, a villa megfelel a fenti bekezdésben körvonalazni próbált eszméknek. Semmi extra, de kielégítően működik. Egyedül a blokkolást nem erőltetném, rá van ugyan írva, hogy „Mechanical Lock-out”, de súrlódásos, recsegéses mozgáslassításon kívül mást nem nagyon tesz, persze elképzelhető, hogy csak a tesztpéldány hibája.

A vázon kívül, a többi alkatrésznek kevésbé szükséges ennyire „nőcispecifikusnak” lennie, erős kivétel ez alól egyedül a nyereg. Különösebben nem látszik rajta, hogy nagyon más formája lenne, de az ördög és azok a bizonyos részletek ugye… Szóval páromnak is csak hazaérkezés után tűnt fel, hogy elmarad a tavaszi idénykezdetkor szokásos fenékfájás. Nem mondom, biztos nem lesz mindenkinek ez a tökéletes, de van abban a Sport Lady feliratban valami.

Élesben kipróbálva, menet közben sem áradozott kedvesem a bringáról, viszont könnyen tartotta a tempót enyhe terepen, és egész úton semminemű panasszal nem élt, ami ritka jó pozitív kritika!

Bárminemű alkatrészcsere felesleges, és csakis hozzátartozónk jelenlétében ejtsük meg, különben könnyen testi sértés lehet abból, ha laza mozdulattal kukázzuk a virágmintás bowdenházat, mondván: „mennyivel jobban siklik má’ az iksztéer”.

Szerencsére egyre több gyártó kínálatában jelennek meg női kerékpárok, és ezeket gyakran jobban összerakják, mint az uraknak szánt jószágokat. Konkrétan erről a bringáról azt a konklúziót vonnám le, hogy az Author hozta a tőle elvárt kötelezőt, jó áron egy jó kerékpárt. Javaslom férfitársaimnak, sokkal inkább egy ilyen szépséggel állítsunk haza életünk értelméhez, mint egy szőkével… Szebb esténk lesz, higgyék el!
[poll id=”53″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. áprilisi lapszámában.

Forgalmazó: Author Hungary Kft.
Származási hely: Csehország
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 16”, 18”, 20”
Ajánlott fogyasztói ár: 95.000 Ft

Vázanyag: 7005 alu
Villa: RST Capa ML lockout; 76 mm út
Kormány: Kalin; acél; 580 mm
Kormányszár: Zoom; 4×2 csavaros alu; 85 mm; 20 fok
Kormánycsapágy: Ritchey A-head; 1 1/8”
Nyeregcső: Zoom alu; 350 mm hossz
Nyereg: Author Sport Lady
Hajtómű: SunTour XCM-302; 42/32/22 fog
Középrész: VP Comp
Váltókarok: Shimano Alivio EZ
Agyak: Quando
Lánckeréksor: Shimano HG-30-8I; 11-32 fog
Lánc: Shimano HG-40
Fék: Tektro 29 AL
Fékkar: Shimano Alivio
Első váltó: Shimano Acera
Hátsó váltó: Shimano Alivio
Felni: JALCO ATB 220; duplafalú; 32 furat
Küllők: 2 mm acél
Külsők: Author AT-1310; 26 x 1,95
Pedál: Author alu/műanyag
Markolat: Author

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 70 fok
Nyeregvázcső-szög: 73 fok
Tengelytáv: 1040 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Nyeregvázcső-hossz: 420 mm
Felsőcsőhossz: 510 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 530 mm
Kormányszárhossz: 85 mm
Középcsapágy-magasság: 290 mm
Súly: 13,11 kg (pedál nélkül)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo