fbpx

KTM Strada 4000 Carbon 2013 kerékpárteszt

Az osztrák KTM, mely 1953-tól gyárt motorokat, főleg a krossz- és enduroversenyeken elért sikereiről vált ismertté. Hazánkban mára ugyancsak jól ismert kerékpármárka, köszönhetően a több évre visszatekintő forgalmazásnak, illetve a KTM kerékpárok minőségének, jó hírének. Országúti kínálatuk nem olyan széles, mint az egyéb tradicionális európai márkáké, de a műszaki színvonalra semmiképpen nem lehet panasz, amit alátámaszt a tesztelt 2013-as KTM Strada 4000 Carbon  kerékpár is.

Így érkezett hozzám a KTM Strada 4000, kis "méretalakításra" szükség volt, illetve kellett rá egy jól harmonizáló pedál!

Így érkezett hozzám a KTM Strada 4000, kis “méretalakításra” szükség volt, illetve kellett rá egy jól harmonizáló pedál!

Ilyen lett a Strada a kormányszárcsere és pedálfelszerelést követően...

Ilyen lett a Strada a kormányszárcsere és pedálfelszerelést követően…

A teszt során egy gondolat folyamatosan ott motoszkált fejemben. Nemrég egy Miguel Indurainról szóló könyvben olvastam, hogy az ötszörös Tour-győztes spanyol legenda jobban szerette a két kilónál is nehezebb acélvázakat, mint az alacsony tömegre kihegyezetteket. Elmondása szerint amennyivel hátráltatták az emelkedőre történő haladásban, annyival gyorsították a lejtmenetet, stabilitásuk magabiztosságot adott a technikás kanyarokban. A recept a 90-es években látszólag bevált, ellenben manapság már szerencsére nem kell választani tömeg és a stabilitás között.

Massziv középcsapágy körüli szerkezet, hagyományos menetes csészéket fogad...

Massziv középcsapágy körüli szerkezet, hagyományos menetes csészéket fogad…

A karbonkorszak csúcsán vagyunk, a fejlesztők lassan elérik az alapanyag fizikai korlátait, és már egyszerre teljesíthető a fenti két tulajdonság, továbbá a váz vagy más karbonból készült szerkezeti elem többlet kényelmet is biztosíthat más alapanyagokhoz vagy korábbi karbonszerkezetekhez viszonyítva. A tartósság kérdése is kezd megoldódni: már nem engednek el az alumínium részelemek ragasztásai, normális terhelés mellett a karbonszerkezetek évekig szolgálhatnak. Ráadásul a modern csúcskarbonvázak ára sem nevezhetők immár csillagászatinak, habár még mindig a tömegtermelt alumíniumvázak többszörösét kell fizetni értük.

A masszív első traktus szemből, külön kiemelném a Schwalbe versenyfelhasználásra készült külső és belső gumikat!

A masszív első traktus szemből, külön kiemelném a Schwalbe versenyfelhasználásra készült külső és belső gumikat!

A KTM Strada karbonmodell az osztrák gyártó másodvonalába tartozik, a csúcsmodell a Relevator, amelyet a szponzorált profi kerékpárosok is hajtanak. Más gyártóktól eltérően a Strada nem a zászlóshajó gyengébb szövetanyagból történő újragondolása, hanem teljesen egyedi tervezés, külön sablonban készül. Geometriáját tekintve a KTM alig változtatott a Relevatorhoz képest, azaz a Stradát nem az amatőr felhasználók igényei szerint optimalizálták, nem „turistás”, irányítási tulajdonsága, az általa biztosított testhelyzet határozottan sportos. Felsőcsöve milliméterre azonos hosszúságú az adott vázméretben, mint a Relevator, a homlokcsöve még valamelyest rövidebb is, azaz a másodvonal tekinthető a teljesítményorientáltabb változatnak! A villa pedig már első ránézésre gyanús volt számomra, tolómérővel megvizsgálva csiszre kihasználja a 3:1 UCI-szabály szerinti profilarányt, azaz hosszanti keresztmetszete vastagságának 2,94-szerese.

A Shimano 105-ös váltók újonnan kiválóan működnek, de a nyitott mechanika engem zavar: sokan panaszkodnak is a többlet karbantartás-igényre!

A Shimano 105-ös váltók újonnan kiválóan működnek, de a nyitott mechanika engem zavar: sokan panaszkodnak is a többlet karbantartás-igényre!

(A Relevator villája meglepő módon nem rendelkezik ilyen kicentizett paraméterekkel.) Tehát összefoglalva: amíg más gyártók az alacsonyabb árfekvésű modellek esetében az alapanyagon spórolnak, a vázgeometriát pedig „komfortosabbra” veszik, a KTM Strada egy vérbeli profi felhasználásra tervezett váz, amelyet látszólag „beelőzött” egy újabb, de hasonló felhasználásra készített modell, a Relevator.

A KTM kerékpárokhoz alkalmazott fejlett technológia sokak számára meglepő lehet. Talán elég annyit mondani, hogy a 2013-as kerékpárkatalógusban potom 16 oldal foglalkozik a technológiával, amely önmaga egy tartalmas olvasmány. A Strada sem szűkölködik a modern megoldásokban: ott a megnövelt alsó kormánycsapágy-átmérő, az optimalizált monocoque karbonszerkezet-kialakítás, a magas szilárdságú alapanyagválasztás, az integrált karbon bowdenvezető szemek, vagy mondjuk a 3D karbon váz- és villasaru. A váz tömegét nem növelték díszkarbon réteggel vagy vastag festéssel: a mattszürke UD külső szövetet viszonylag kis felületen vékony, ugyancsak matt, KTM narancssárga réteggel és fehér csíkokkal, mintákkal díszítették. A megjelenés kétségtelenül feltűnőre sikeredett, de még szerencsére ízlésvilágom keretein belül marad.

A Fizi:k Ardea tetszetős, kényelmes, nálam mindenképpen bevált...

A Fizi:k Ardea tetszetős, kényelmes, nálam mindenképpen bevált…

A DT kerékagyak csodálatosan finoman futnak, talán túl jók is egy nem versenyorientált kerékszett esetében...

A DT kerékagyak csodálatosan finoman futnak, talán túl jók is egy nem versenyorientált kerékszett esetében…

A sportos geometriának köszönhetően a testméreteimhez képest valamelyest kicsi vázméretet egész jól be tudtam állítani, persze a képanyag elkészítése után ki kellett cserélni a kormányszárat egy 20 mm-rel hosszabb darabra. A méretválasztás esetén próbáljuk ki bátran a szokásosnál kisebb vázat is: lehet, hogy az is elég „nagy” lesz számunkra! Más szokatlant nem tapasztaltam, cipőorr-átfedés nem volt, a középcsapágy szabványos magasságon van, a vázszögek is a jól bevált sémát követik.

A féken sem spóroltak a fejlesztők, az első esős napon döntésük beigazolódott, majd egy hajmeresztő forgalmi helyzet után imáimba foglaltam nevüket!

A féken sem spóroltak a fejlesztők, az első esős napon döntésük beigazolódott, majd egy hajmeresztő forgalmi helyzet után imáimba foglaltam nevüket!

A felszereltség a 4000-es modell esetében egy majdnem homogén, 2013-as Shimano 105-ös szettet jelent (szerencsére a fékeken vagy a hajtóművön sem spóroltak az osztrák fejlesztők), illetve ugyancsak homogén Ritchey Comp Logic kiegészítőszettel végezhetjük a végső testre szabást. A kerékszett érdemel még egy kitérőt: a svájci DT Swiss immár több éve a KTM beszállítója, idén a Spline szériából választottak a fejlesztők, amely az egyenes fejű, az agyhoz szélesen csatlakoztatott küllők révén fokozza a kerék stabilitását. Ez nem világrengető szenzáció, viszont a teljesítmény szempontjából oly fontos külsők és tömlők tekintetében megkapjuk a „non plusz ultrát”: a Schwalbe Ultremo ZX-HD, illetve a Schwalbe Ultralight a legmagasabb szintű páros, könnyű, kényelmes és majdnem tetszőleges ívben kanyarodhatunk vele.

A villaprofil maximálisan kihasználja az UCI által engedélyezett paramétereket.

A villaprofil maximálisan kihasználja az UCI által engedélyezett paramétereket.

Mi kell még egy kiváló országúti bicajra? Az útkontaktus mellett érdemes a lehető legtöbbet áldozni a testkontaktusokra, amelyből a fejlesztők ismét jól vizsgáztak: a magában 20.000 Ft felett kínált Fizi:k Ardea nyereg, illetve a meglepően finom fogású és jól tapadó Microtex bandázs – természetesen KTM színvilágban – már csak hab a tortán. Ha ilyen egységes a felszereltség, nekem is hasonló igényességgel kellett pedált választani, amely nem volt nehéz, hisz alkatrészdobozomban ott figyel egy régebbi Ritchey Pro Look-rendszerű országúti pedálszett, matt feketében, pontosan ahogy kell!

Szerencsére a KTM fejlesztők nem spóroltak a hajtóművön sem: a Shimano Hollowtech 2 még mindig etalon, akár középkategóriás szinten is!

Szerencsére a KTM fejlesztők nem spóroltak a hajtóművön sem: a Shimano Hollowtech 2 még mindig etalon, akár középkategóriás szinten is!

A DT patentszár használatát szokni kell, ellenben a kerék jó tulajdonságaihoz nem kell alkalmazkodás-képesség, úgy jó, ahogy van!

A DT patentszár használatát szokni kell, ellenben a kerék jó tulajdonságaihoz nem kell alkalmazkodás-képesség, úgy jó, ahogy van!

Menet közben:
Tehát összeállt a KTM Strada, a kontaktpontok ott voltak, ahol azt saját bicajomon megszoktam, így ideje volt kivinni a gépet a kora tavaszi időjárásba. Rögtön egy finom kis elázással nyitottam, amely során megállapíthattam, hogy a fékrendszeren tényleg nem érdemes takarékoskodni: lehet, hogy a Shimano drágábban méri portékáját, mint a tajvani/kínai konkurensek, de mind szárazon, mind vizesen élmény volt a fékkart húzogatni. A sikerben ugyebár elvitathatatlan érdeme van a DT abroncs fékezőfelületének is: precíz, szépen megmunkált darabok. Bár az agymechanika vagy éppen a küllőminőség kevésbé látványos eleme a kerékszettnek, a DT Swiss esetében biztosak lehetünk, hogy ezek is rendben vannak, lévén még a kedvezőbb árfekvésű modelleknek is igen jó hírük van!

Direkcionális lánc csak a megadott irányba szerelhető fel, a könnyített oldallapok belül találhatók.

Direkcionális lánc csak a megadott irányba szerelhető fel, a könnyített oldallapok belül találhatók.

Amit a kerékszettről még mindenképpen érdemes elmondani, hogy brutálisan merev szerkezet, méltó partnere az ugyancsak stabilitásra kihegyezett váznak és villának. Az R28 Spline nem éppen gramm-mániás modell, de a magyar utakra – főleg így tavasszal a téli kátyúsodás után – nem is célszerű súlyirányba fejleszteni. Ha mégis beszereznénk egy versenyre vagy ritka alkalmakkor használatos kerékszettet, mehetnek rá a Schwalbe külsők, és az R28 Spline-nál jobb edzőkereket keresve sem találunk.

A villaprofil maradéktalanul kihasználja az UCI által biztosított lehetőségeket.

A villaprofil maradéktalanul kihasználja az UCI által biztosított lehetőségeket, illetve érdemes egy pillantást vetni az integrált karbon bowdenvezető-szemekre is!

A lánckeréksorral nem voltam kibékülve: nagyon hiányzott a 16 fogas lánckerék...

A lánckeréksorral nem voltam kibékülve: nagyon hiányzott a 16 fogas lánckerék…

Azért akadt 1-2 részlet, amelyet a KTM fejlesztői helyében én máshogyan oldottam volna meg. Az első az áttételezés, legalábbis a magyar piacra. A kompakt hajtómű tényével – legalábbis tesztkerékpárok esetében – már megbarátkoztam, de a 12-28 fogkiosztású hátsó sorból nekem nagyon hiányzott a 16-os lánckerék, ellenben a felső 3 szűz maradt a teszt után. (34/19 nekem elég egy nem túl hosszú 12%-os kaptatóra…) A második gondom a Shimano rejtett bowdenvezetésű fékváltókar nyitott mechanikája, amelynek tömítése úgy tűnik csak a 11-fokozat bevezetésével oldódik meg. Természetesen a teszt során pikk-pakk működött a váltás (még jobb lehetett volna, ha nem kell 28 fogszámig nyújtózkodnia a hátsó váltónak), de a tapasztalat azt mutatja, hogy – főképp nedves körülmények között használva – több törődést igényel, mint a hagyományos bowdenvezetéses változat. Ha már a bowdenezésnél tartunk, csodálatosak a váz integrált karbon bowdenvezető szemei, de sajnos külső bowdenfeszesség-állítást igényelnek, amely nekem egyrészt esztétikailag nem jön be, másrészt kezelésük is igen körülményes.

A masszív első traktus

A masszív első traktus

Vélemény:
A negatívumok azonban alig csorbították lelkesedésemet. A Strada 4000 ismét egy kiváló országúti paripa, hatékonyan hajtható, irányítása olyan, mintha sínen menne, relatíve komfortos, bár nem éri el azt a szintet, amelyet 1-2 kényelemre kihegyezett típusnál tapasztalhattam. De talán nem is baj, hogy nincs túladagolva a fájdalomcsillapító: így azért van némi visszajelzés az útfelület irányából, tudjuk, hogy mi is van alattunk. A Fiz:ik legújabb nyerge nekem bevált: kemény, szélesorrú, bátran hátratolható, pont ahogy szeretem. A Ritchey cuccok hasonlóan közel állnak szívemhez, még ha nem is a tömegre kihegyezett darabokról van szó.

A  váz integrált karbon bowdenvezető szemei csodálatosak, de sajnos külső bowdenfeszesség-állítást igényelnek...

A váz integrált karbon bowdenvezető szemei csodálatosak, de sajnos külső bowdenfeszesség-állítást igényelnek…

És ha már itt tartunk, a mérleg adatai alapján a Strada 4000 kategóriájának egyik legkönnyebb modellje, még így vaskos kerékszettel és kiegészítőkkel is elismerésre méltó a pedál nélkül 8 kg alatti súlyadat.

Az ajánlott fogyasztói ár kissé meredeknek tűnhet, de bőven van mögötte tartalom, továbbá a neten körbetekintve az előző évi hasonló felszereltségű Strada 4000-esek (azonos vázzal) akár 100.000 Ft-tal kevesebbért is hazavihetők. Az ugyancsak 105-ös felszereltségű, 2013-ra megújított 2000-es csúcs aluvázas modell pedig közel 200.000-rel olcsóbb, bár a most kipróbált karbonvázat és villát én nem szívesen hagynám ki a csomagból!

 

A Microtex bandázs jó fogású és kényelmes, a színváltós dizájn ízlés kérdése...

A Microtex bandázs jó fogású és kényelmes, a színváltós dizájn ízlés kérdése…

InfoBox:

A KTM kerékpárok forgalmazója : KTM Fahhrad GMBH www.ktm-bikes.at
Magyarországi képviselet: www.ktmteam.hu
Származási hely: Ausztria-Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Vázméretek: 49, 52, 55, 57 (tesztelt), 59
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 585.000 Ft

Narancssárga és fehér díszítést kapott a mattszörke UD-karbon vázfelületet, sok a grafikai elem, de még éppen a jó ízlés határain belül marad.

Narancssárga és fehér díszítést kapott a mattszürke UD-karbon vázfelületet, sok a grafikai elem, de még éppen a jó ízlés határain belül marad.

Specifikáció:
Váz: KTM Strada Carbon High-End Carbon Road Race, Monocoque Design, fejcső 1.1/8″-1.1/4″
Villa: KTM High-End Carbon Road Race Fork, Monocoque Design, karbonnyak 1.1/8″-1.1/4″
Első váltó: Shimano 105 (5700 sorozat)
Hátsó váltó: Shimano Ultegra
Fékváltókar: Shimano 105 (5700 sorozat)
Fékszett: Shimano 105 (5700 sorozat)
Hajtómű: Shimano 105 (5700 sorozat), 50/34 fog
Középcsapágy: Shimano 105, Hollowtech II, BSA
Lánc: Shimano 105 (5700 sorozat)
Lánckeréksor: Shimano Tiagra, 12-28 fog

A Ritchey kiegészítők megbízhatóak.

A Ritchey kiegészítők megbízhatóak.

Kerékszett: DT Swiss R28 Spline
Külsők: Schwalbe Ultremo ZX-HD 23-622
Tömlők: Schwalbe Ultralight, 65 g
Kormány: Ritchey Pro Logic Zero Drop-In RR
Bandázs: KTM VL-Tape
Kormányszár: Ritchey Comp 4-axis, 110 mm
Kormánycsapágy: Ritchey Comp Logic, 1.1/8″-1.1/4″
Nyeregcső: Ritchey Comp Logic II Road, 31,6/300 mm
Nyereg: Fizi:k Ardea

Nyeregből kiállva élvezet hajtani egy ilyen stabil jószágot!

Nyeregből kiállva élvezet hajtani egy ilyen stabil jószágot!

Geometriai adatok (57 cm-es méret):
Fejcsőszög: 73°
Ülőcső-szög: 73,5°
Ülőcső-hossz: 570 mm
Vízszintes felsőcső-hossz: 561 mm
Fejcsőhossz: 162 mm
Tengelytáv: 994 mm
Láncvillahossz: 410 mm
Középrész magasság: 275 mm
Villabeépítés-magasság: 375 mm
Tömeg: 7,85 kg pedál nélkül

 Szöveg és képek: Németh Balázs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo