fbpx

Specialized FSR S-Works Syncros

Tesztünk jelenlegi alanya egy kissé rendhagyó gépezet, ugyanis ilyen formában kereskedelmi forgalomban nem létezik. Sőt, szemfüles és főként technokrata olvasóink a képekből könnyen rájöhetnek, hogy vázszettként sem vásárolható meg, hiszen ez egy 2006-os váz, amelynek már a 2007-es változata sem igazán elérhető. Ez a gép a hazai Syncros termékeket forgalmazó cég – a Boneshaker – tulajdonosának, Bíró Zsoltnak az egyedileg, részben promóciós célra épített maraton bringája. Tesztünkben épp ezért rendhagyó módon, inkább az alkatrészek bemutatására fogunk koncentrálni.

A gépet annyira a fekete és a fehér színjátékra hegyezték ki, hogy az már feltűnő. Ez így nagyon rendben is van, letisztult, ugyanakkor mégis elegáns. A váz – mint már említettem – egy régebbi 120 mm-t mozgó FSR rendszerű modell, hogy mennyire bevált konstrukció, azt jól mutatja, hogy az idei változaton is csak csekély eltéréseket eszközöltek hozzá képest -ilyen például a más alakú link.

Ezen a vázon a Specialized mérnökei minden csőgyártási és alakítási technikájukat bemutatták, hiszen vannak itt normál kör keresztmetszetű csövek, vannak lapítottabbak, de akadnak kovácsolt, hydroformingolt és monocoque eljárással készült elemek is. Ezek – kiegészülve a tökéletes hegesztési varratokkal – biztosítják az S-Works birtokosok arcán azt a jól ismert felsőbbrendű mosolyt. A viccet félretéve, itt tényleg minden alaknak, formának azért van éppen olyan kialakítása, mert a váz adott részére az a lehető legtökéletesebb megoldás.

A kiegészítőkkel remekül harmonizál a „felirattalanított” fehér Manitou villa, amelyen csillapítást és rugóutat állíthatunk, illetve a kormányról akár le is zárhatjuk mászáskor. A vázba tökéletesen passzol ez a rugóút-tartomány.

És akkor lássuk az igazi tesztalanyokat: a legfeltűnőbb a stucni a maga kirívó fehér színével. (A Syncros termékek egyébként fehér és fekete színben egyaránt kaphatóak). A kilencvenes évek hajnalán a Syncros volt az egyik csúcs stucni- és nyeregcsőgyártó a piacon. Az itthon csak a plakátokon csodált YETI A.R.C.-től kezdve minden komoly gépen az ő klasszikus fekete stucnijuk virított. Aztán a nagy globalizációs versengésben később eléggé eltűnt a kis kanadai cég.

Az utóbbi években megint magukra találtak, bár már nem annyira a luxuskategóriába tartoznak, hanem inkább szép és igényes, de mindenekelőtt rendkívül megbízható termékeket gyártanak. Azt azért ne feledjétek, hogy a kormány meg a stucni tartósságán az arcotok épsége múlhat. Akinek törött már le kormánya menet közben, az tudja, hogy ezeknél az alkatrészeknél nem érdemes mindenáron a tíz-húsz grammal könnyebbet megvenni.

Ebbe a Syncros FL stucniba közel 20 év gyártási tapasztalatot sűrítettek bele: kezdve a CNC megmunkálástól, a bi-ovális kialakításon át a hidegen kovácsolásig. Ezek mind-mind egyetlen célt szolgálnak: a tartósságot. A 6 fokos stucni egyébként 70-120 mm-ig (10 milliméterenkénti lépesekben) hatféle méretben érhető el. Négycsavaros bilincse meglehetősen nagy felületen fogja a kormányt, amellyel együtt még 90 kilóm alatt is meglehetősen merev egységet alkotott. A gyártó kifejezetten karbon kormányokhoz ajánlja.

Kormányaiknál okos megoldás, hogy a markolat alatti rész sima felületű, így a markolat garantáltan nem forog el. Tesztpéldányunk nem tartozik a legkönnyebb egyenes kormányok közé, bár ez a túlméretes befogórész és az 580 mm-es hossz miatt (kapható 600 mm-es változatban is) eleve nem lehetett szempont. Cserébe viszont minden elfér rajta és évekig szolgál majd.

A cég másik nagy klasszikusa a Micro Adjust nyeregcső. A mai nyeregcsövek legtöbbjén ehhez hasonló bilincsrendszer van, azt viszont kevesen tudják, hogy ez az eredeti, amelyet annak idején a Syncros nem védetett le, ellentétben néhány szemfülesebb konkurenssel. A cég erről nemes egyszerűséggel úgy vélekedik, hogy az csak jó lehet, amit mindenki másol. Tulajdonképpen itt sem találunk semmi különlegeset: mindössze egy könnyű alumínium csövet melynek tetejébe kétcsavaros bilincset húztak. Egyszerű, erős és szép.

A nyerget a többi termékhez hasonló módon kimondottan kemény maraton célra találták ki. Ezért az FL modellhez képest több habot tettek a bevonat alá, emellett pedig Cr-Mo sínt kap a kényesebbik felünk. Természetesen a megfelelő anatómiai kiképzésre is ügyeltek, így középen mélyített, a szélek felé haladva pedig az ülőcsontok alatt keményített a szerkezet. Az oldalsó részeken aramid hivatott megóvni a nyerget a külső behatásoktól. Nagyon okos dolog, hogy a nyereg első felét az átlagnál vastagabbra és párnázottabbra vették, hiszen mászásnál a kényesebb részeinket pont erre a területre toljuk előre.

Röviden érdemes még a felnire is kitérni, no nem a 440 g-os tömege miatt, hanem az ügyes illesztési eljárás végett. A felniknek általában ugyanis ez a leggyengébb pontja. Tesztalanyunknál viszont erre a pontra belülről egy hosszan felfekvő közdarabot tettek, így valószínűleg ez lett a legerősebb része, úgyhogy a tartóssággal itt sem lesz gond.

A bevezetőben írtam már, hogy a gépen a vizuális összkép tökéletes. A minőségi is, hiszen az alkatrészek legutolsó darabjait is strapabírásra tervezték, így egy még megfelelő tömegű, de mégis nagyon erős egységet kapunk a végén, amely a terepen kiválóan dolgozik. A villán könnyedén állíthatjuk a mászó- illetve a lejtőző rugóút hosszát. A tag már kissé melósabb dolog, mert jóval tágabb határok közt lehet vele játszani, de érdemes rászánni az időt, mert jó beállítás esetén gyönyörűen dolgoznak együtt.

A Syncros alkatrészek közül csak a nyeregről és a gumikról tudok érdemben írni, mert hát valljuk be, mérőműszerek hiányában puszta kézzel, nem sok különbséget lehet tenni hasonló kategóriájú kormányok, stucnik, esetleg nyeregcsövek közt, így marad az esztétika, az anyagiak és a katalógusadatok alapján történő döntés. A nyereg meg ugye meglehetősen szubjektív dolog, tehát itt sem mondhatunk ki megfellebbezhetetlen igazságokat, csak annyit, hogy hosszabb túrákon is megfelelően kényelmes volt, elég hosszú és széles ahhoz, hogy jól lehessen rajta helyezkedni.

A gumikról csak jót mondhatok, mert bár nagyon ballonosak, mégis nagyon jól lehet tekerni őket, és mindenféle körülmények közt megállják a helyüket. Igazi mindenesek. A középső keményebb bütyköknek hála viszonylag tartósak is, míg az oldalsó puhábbak jól fognak a kanyarokban.

Hogy kinek ajánlanám a bemutatott Syncros kiegészítőket? Elsősorban olyanoknak, akik hosszabb távra terveznek beruházni elegáns kiegészítőkbe, szeretik, ha komoly technológia rejlik az alkatrészek gyártása és tervezése mögött, és a súly-erősség kettőséből fontosabb nekik az erősség.
[poll id=”70″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. júniusi lapszámában.

Forgalmazó: Velotrade Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázméret: S, M (tesztelt), L, XL

Fejcsőszög: 69-71 fok
Nyeregvázcső-szög: 72-74 fok
Felsőcsőhossz: 562 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 587 mm
Nyeregvázcső-hossz: 445 mm
Középcsapágy-magasság: 326-338 mm
Tengelytáv: 1082 mm
Láncvilla-hossz: 424 mm

Alkatrészlista:
Váz: Specialized M5 alu; FSR rendszer; 120 mm rugóút (2860 g)
Rugóstag: Fox Float R Brain; 190 mm
Villa: Manitou Relic 9-120 mm; állítható csillapítás, rugóút; kormányról zárható (1955 g)
Hátsó váltó: Sram X7 (269 g)
Első váltó: Shimano Deore (166 g)
Váltókar: Sram X.O GripShift (192 g/pár)
Lánc: Sram PG 971 (277 g)
Lánckeréksor: Shimano XT; 11-34 fog (391 g)
Hajtókar: Aerozine; 22/32/44 fog (691 g)
Középcsapágy: Aerozine (94 g)
Fékek: Hayes Stroker Trail (e.: 268 g, h.: 286 g); 160 mm-s tárcsák; 2 x 116 g
Első agy: Novatec; 6 csavaros tárcsarögzítés; 32 furat (218 g)
Hátsó agy: Novatec; 6 csavaros tárcsarögzítés; 32 furat (352 g)
Felnik: Syncros FLR DS23 alu; 32 furat (433 g)
Küllők: B+; 2 mm (6 g/db)
Gumik: Syncros FLT Factory L3R Pro comp; 120 tpi; 26x 2,35 (713 g)
Kormány: Syncros Fixed; 31,8 mm / 580 mm (186 g)
Kormányszarv: Ritchey WCS (105 g/pár)
Kormányszár: Syncros FL; 100 mm / 31,8 mm (143 g)
Kormánycsapágy: Syncros FL, 1 1/8”
Nyereg: Syncros AM (309 g)
Nyeregcső: Syncros Micro Adjust; 7075 alu; 340 mm / 30,9 mm (241 g)
Markolat: Syncros Relif (80 g)
Pedál: Ritchey (275 g/pár)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo