fbpx

Mongoose Teocali Comp – „ülvedéházós, állvamászós” gép

Ritkán kapok ilyen finom csemegét, pedig mostanában a hátfájásom miatt egyre jobban eltolódik a bringázási stílusom a nyugisabb irányokba. Ez a bringa pedig rátett még egy lapáttal. Már első ránézésre csábít egy jó kis hegyi sarazásra, no de nem ám arra a fajtára, amire néhány évvel ezelőtt vágytam. Mostani tesztköreim messze elkerülték a fogaskerekű vasútnak még a környékét is, és ezt egyáltalán nem bántam meg!

fotók: Atom, elcsé

fotók: Atom, elcsé

Ezt a vázkialakítást csak katalógusból ismertem, elsőnek Sósmogyi Zsoltnak rövid, de velős szóösszetétele ugrott be: „ülvedéhágép”. Ezzel jellemezte azokat a vázakat, melyeknek nem az első háromszögön volt a középcsapágya, hanem a lengőkaron, a forgáspont mögött. Csakhogy ez a váz egészen más, végigolvastam a marketingszövegeket, megnéztem pár animációt és videót. Hogyha a fejlesztésbe is annyit öltek bele, mint marketingbe, akkor egyáltalán nem lehet rossz. Félintegrált csapágyat fogad a vaskos fejcső, amely geometriailag szinte tökéletes varratokkal csatlakozik a felsőcsőhöz és a kevésbé tradicionális formájú alsócsőhöz.

mongoose-teocali-comp_2

Ilyen szép varratok láttán élek a gyanúperrel, hogy a vázkészítő üzemben bizonyára „éhbérért” (áram és némi kenőolaj) robotokat dolgoztatnak. A nyeregvázcső a lengőkaroknál kicsit meghasad, így közte átbújhat a 200 mm-es szemtávolságú rugóstag. Ami innentől lefele van, az fotóért kiált. Igen bonyolult lengőkar-rendszer gondoskodik a pogózásmentes tekerésről, a jó fékezhetőségért pedig az egybe hátsó háromszög és a „VPP” gondoskodik. A guminak kényelmesen jut hely mind a tám-, mind pedig a láncvillánál.

mongoose-teocali-comp_3

A felületes szemlélő könnyen átsiklik az igen informatív feliratokon. Ilyen például a nyeregvázcsövön lévő, mely a nyeregcső belógás fontosságára figyelmeztet. Ennek ellenőrzésére a megfelelő magasságban készítettek egy furatot a nyeregvázcsőbe. Ha nagyon kihúztad a nyerget, akkor a furaton keresztül nem látod a nyeregcsövet. Másik igen informatív felirat a rugóstag alatt díszeleg. Ez a száraz tényekre utal. Rugóstag hossz / löket: 200 mm / 54 mm Áttételi arány: 2,6:1, satöbbi.

mongoose-teocali-comp_4

Most került hozzám először RS Tora, pedig már egy ideje forgalomban vannak. Már mindjárt akkor meglepődtem, amikor teljesen kinyitottam. Egész emberes villának tűnt. Igazán jó kiállású, köszönhetően a vaskos hídnak, és az izmos lábaknak. Sajnos azonban 2,1-nél ballonosabb gumit nem igazán bírna el. Csillapítása nem mozog extrém határok között, de ami egy átlagos bringásnak kell, az simán belőhető. Könnyűnek nem mondanám, de cserébe tartósságot ígérnek az acél becsúszók. Bátran lehet használni akár 130 mm-re nyitva is. A villa könnyűszerrel elbánik a fék csavaró hatásával, de ennek oka inkább a fékben keresendő, ami 160-as tárcsákkal gyengécskén szerepelt a mázsányi tömegem mellett.

Az Alex TD24 kerekek meglepően jól teljesítettek. Pedig lefelé osztottam nekik rendesen. Viszont gondot okozott néha a váltás teljesítménye. A szinte végig házban futó bowdenek sajnos hagytak annyi rugalmasságot a rendszerben, hogy a hátsó váltó rakoncátlankodni tudjon.

mongoose-teocali-comp_5

Az összes tesztutamat nagyban meghatározta a nyereg, mely nagyon széles, ugyanakkor puha. Ez lehet, hogy a lányoknak bejön (nyereg tekintetében), de nekem totálisan hazavágta a bringázás okozta örömömet. A széles kormány jól jött a nyomvályús ösvényeken, és mászásnál remek fogást találtam rajta a bringa tolásához.

mongoose-teocali-comp_6

Úgy döntöttem bevállalós leszek, és igazi cross country kört fogok menni Teóval. Nekivágtunk hát a szinte végtelen Pilisnek, Csobánka felé indultunk a vörös keresztel jelölt úton. Még Budapest belterületén jártunk, amikor már éreztem: nehéz napom lesz. Pedig jól beállított rugóstag nyomással vágtam neki az emelkedőnek. Mászás közben egyre csak mantráztam: pörgetni, pörgetni, pörgetni… Mindaddig észre sem vettem, milyen kellemes érzés vele mászni, amíg kollégám merevfarújával neki nem álltam. Az aztán pattogott, fenékbe vágott, alig győztem rajta maradni. Vágyódva néztem vissza hát a kis Teóra, melyet ekkor éppen Sanyiii barátom nyúzott. A hátsó kerék végig lekövette a talajt, minden nagyobb ütést elnyelt, és kiálláskor is alig-alig mozdult be.

mongoose-teocali-comp_7

Ekkor már titkon a lejtőre fentem a fogamat, de mint kiderült, az még messze volt. Megláttam a Pilis csúcsát a maga 756 méterével jó 300 méterrel magasodott fölénk. A távolban kellemesebb célnak tűnt Dobogókő, nekivágtunk hát. Újabb szenvedés felfelé… Aztán hatalmas kajálás a büfénél, majd nagy lendülettel nekivágtunk a lejtőnek. Lefelé mindenen csak nevetni tudtam. A saras, vizes úton a gumik úgy tapadtak, mint meztelen csigák egymáshoz egy tál takonyban. Többször is találtam alternatívát a kanyarokra, de végig nagyon élveztem az egészet. Azt gondolom, hogy a Teocalinál jobb társat nem is vihettem volna magammal. Elég robosztus felépítésű gép ahhoz, hogy a lejtőkön ne kelljen rá vigyázni, ugyanakkor bár nem túl könnyű, de nagyon jól tekerhető az emelkedőkön is.

Értékelés:

Piros pötty:
+ nagy rugóút
+ vállalható tömeg
+ jó tekerhetőség

Fekete pötty:
– gyenge fékek
– bizonytalan váltás a bowdenházak miatt

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.

[poll id=”129″]

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméret: S, M (tesztelt), L
Ajánlott fogyasztói ár: 299.000 Ft

Vázanyag: Alu
Rugóstag: SR Suntour Epicon; 200 mm / 54 mm
Villa: RockShox Tora 289 U-Turn; 95 mm-130 mm
Hátsó váltó: Shimano SLX Shadow
Első átdobó: Shimano Deore FD-M531
Váltókar: Shimano Deore; SL-M530; 3×9
Lánc: Shimano CN-HG73
Lánckeréksor: Sram PG-950; 11-34 fog
Hajtókar: FSA Alpha drive; ISIS; 22/32/44 fog
Középcsapágy: FSA ISIS
Fék: Tektro Auriga Comp 160/160 mm
Első agy: Formula disc; fekete
Hátsó agy: Formula M475 disc; fekete
Küllők: 2 mm; fekete; húzott
Felnik: Alex TD24; 32 furat
Külsők: Kenda Excavator; 26 × 2,1
Kormánycsapágy: FSA 1 1/8″
Kormány: Mongoose 31,8 mm / 680 mm
Kormányszár: Mongoose 31,8 mm / 85 mm / 5 fok
Markolat: Mongoose Lock ON
Nyeregcső: Mongoose; 31,6 × 350 mm
Nyereg: SDG BelAir RL1
Pedál: Mongoose platform

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 71,5 fok
Felsőcsőhossz: 565 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 580 mm
Tengelytáv: 1080 mm
Láncvillahossz: 435 mm
Fejcsőhossz: 130 mm
Középcsapágy-magasság: 335 mm
Tömeg: 16,0 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo