fbpx

Kona CoilAir – A forradalmár

Egy Kona, ami forradalmi technikai újdonságot tartalmaz? Ilyet már rég nem éltünk át, de most itt a CoilAir, immáron nyúzható tesztbicajként, és vele együtt az átalakult felfüggesztés a MagicLink. Csak a Coiler sorozatban vezették be kezdetben ezt a fajta rendszert, itt 3 modell található, ez most a legegyszerűbb sima verzió, de a felszereltsége nem sok kívánnivalót hagy maga után. Alapos nyúzásnak vetettük alá a kicsikét, egy osztrák bringaparkba is eljutottunk vele, hogy igazán neki való terepet találjunk.

fotók: elcsé

Mi is az a varázslatos MagicLink? Miért találták ki? Mit várjunk tőle? Mindezeket vizsgáljuk meg először elméletben, aztán nézzük meg, hogy igazolják-e mindezt a gyakorlati tapasztalatok.

A cél az volt – mint a legtöbb esetben -, hogy lefelé és felfelé egyaránt hatékonyabban működjön alattunk a felfüggesztés, sőt Konáék még ennél is tovább mentek. Legyen jobb az egész kerékpár, alakuljon át attól függően, hogy lefelé vagy felfelé megyünk, és az lenne a legjobb, ha mindezt magától tenné, így hát a saját súlyunkat/erőnket használták fel, a rendszer működtetésére.

Fogjuk a hagyományos 4 forgáspontos Kona felfüggesztést, és a rugóstag alsó befogását egy rugó ellenében elmozdíthatóvá tesszük a nyeregvázcső felé. Felfelé, illetve pedálozáskor az erőhatásra a link kifeszül. A rugóstag alsó befogása ilyenkor előre és felfelé mozdul a legszélső helyzetig. A mozgás az út kezdeti szakaszán keményebb, kevésbé érzékeny lesz, így hatékonyabbak leszünk, mivel a geometria pont tekeréshez lesz ideális. A fejcsőszög és a nyeregvázcső-szög közben meredek marad, és minél erőssebben tekerünk, annál inkább ebben a pozícióban állapodik meg a link.

MagicLink

MagicLink

Lefelé – azaz bukkanókon vagy fékezéskor – a link a rugó ellenében fokozatosan bemozdul. A rögzítési pont lefelé és hátrafelé mozdul el, ettől több mint egy collal nő a rugóút, a mozgás az út elején puhább, kellemesebb lesz, a végén pedig progresszívabb, így jobban ellenáll nagyobb erőknek, nehezebb lekoppantani. A fejcsőszög csökken, stabilabbá válik a gép nagyobb sebességnél, közben súlypontunk a hátsó tengely felé helyeződik.

Mindez tudtunk nélkül megy végbe, így gépünk mindig az adott helyzethez alkalmazkodik, hiszen a dolgok sose különülnek így el, egymás után villámgyorsan fékezünk, gyorsítunk, emelkedők, lejtők, ugratók… A bringa pedig mindig a legjobb arcát mutatja, legalábbis elméletben. Nézzük, milyen vázzal is valósították meg ezt. Némiképp egyszerűsítve az eddigi Dawg és Coiler vázaknál is találtunk ott lent két furatot, és attól függően, hogy a rugóstagot melyik pozícióban rögzítettük, történtek meg a fent említett változtatások. Most ezt oldották meg fokozatmentes módon és önműködő rendszerrel.

Bonyolultnak tűnő rendszer, ahol zsírzógombot is találunk

Bonyolultnak tűnő rendszer, ahol zsírzógombot is találunk

Bármennyire is egyszerűnek tűnik az ötlet és a kis plusz himba a rugóstag alján, szinte az egész vázat át kellett tervezni hozzá, méghozzá eléggé nagymértékben. Kezdjük elölről: A fejcső és a főcsövek a megszokott módon indulnak, a felsőcső hajlítása sem újdonság, ellenben az alsócső a K betű alatt már megváltozik, függőleges irányban jelentősen elvékonyodik a profil, és egy kecses áthidaló elem köti össze a nyeregvázcsővel. Mivel kell a hely a linknek, ezért a középcsapágyházba se kapcsolódhatott közvetlenül az alsócső. Ide is egy spéci elem került, amibe kapaszkodhat a link alsó része, és persze a nyeregvázcsővet is át kellett alakítani, mert itt támaszkodik fel a rugónk, ami ugye a rendszer lelke. A kívánt hatás eléréséhez nem lehetett a láncvillákat a szokásos módon a hajtómű mögül indítani, a linkhez való kapcsolódáshoz egy félkört írnak le alatta. Alulról elég impozáns látvány, és megmunkálni se lehet semmi. Innentől hátrafelé, már semmi egetverő újdonságot nem találunk. A papucsok továbbra is nagyon jók, illetve a vázon megtaláljuk a furatot a Kona által D.O.P.E. Systemnek nevezett „fékfüggetlenítő berendezés” felszerelésére.

Láncvilla csatlakozási pont alulról

Láncvilla csatlakozási pont alulról

A váz új fejlesztéshez képest eléggé átgondoltnak tűnik, hátrányaként csak a tömegnövekedést hozhatjuk fel, bár pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Esetleg még említhető a bonyolultság, meg a karbantarthatóság nehézsége, mint esetleges probléma. Gyaníthatóan nem fogja szeretni a dzsuvát a sok csapágy és a lenti zegzugos rendszer. Összesen 4 csapággyal találunk többet, mint a hagyományos vázaikon. Mivel ezek közül a két alsó eléggé hozzáférhetetlen helyen van, okos gondolat volt zsírzógombbal ellátni ezt a részt. Csak benyomjuk a friss zsírt, amaz meg kilöki maga előtt a koszos régit. A számokat szeretők kedvéért: 6 colnyit mozog a váz tekerési pozícióban, bemozdult link esetén pedig 7,4-et. A többi alkatrész nem tartogat ekkora izgalmakat, de friss, kellemes cuccokból válogatták össze őket.

A Marzocchi 55 villáról már többször elmondtuk, hogy nagyon jól sikerült. Ez most egy levegős modell, ami TST 2 rendszerrel van szerelve. A jobb száron 5 fokozatban növelhetjük a kompressziót, egészen a teló blokkolásáig, mindez hidraulikus módon történik, finom átmenetekkel. Alul a visszaút csillapítása szabályozható nagyon finom beosztással. Megkapjuk a talán legjobb tengelyrögzítést is, a racsnis, túlhúzás ellen védett mechanikával. Mindemellett 35 mm-es becsúszószárak, robosztus felépítés garancia a merevségre, meg a súlyra.

A váltás terén maradtak a Shimanónál, de a Deore váltókarok már „2way release” rendszerűek, azaz bármerre mozdíthatjuk a kisebbik kart, megtörténik a váltás. Hayes Stroker Trail fékeket kapunk a Shimano váltórendszer mellé, 180 mm-es tárcsákkal, valamint Kona kiegészítőket.

Mielőtt elindulnánk, érdemes és szükséges több időt fordítani a rendszer beállítására, hiszen minden mérnöki találmány csak úgy működik helyesen, ha megfelelően használjuk. Jelen esetben a kis rugónkat kell összehangolnunk a tagunk mozgásával. Nagyon pontos útmutatást kapunk erre vonatkozóan, tolómérővel ellenőrizhetjük, hogy minden úgy áll-e, ahogy kell. Változtathatjuk a kis rugó pozícióját, az előfeszítését és a benne lévő elasztomer méretét, de a lényeg az, hogy szépen összhangban dolgozzon a levegős Fox tagunkkal. Fontos, hogy ne érjen véget hirtelen annak az útja úgy, hogy a rugónk szinte még meg sem mozdult, illetve ne essen össze a rugónk a tag megmozdulása előtt. Kis próbálgatással megtalálhatjuk az ideális állapotot, amikor a tag útja szinte észrevétlenül megnő a szükséges helyzetben.

Induljunk hát, nézzük meg, hogy a varázslat tényleg működik-e. Tekeréskor valóban az eddigi Konákhoz képest kisebb pogózási hajlamot tapasztaltunk, a tagon lévő propedal bekapcsolásával még kistányéron se tapasztaltunk túlzott lengedezést. Egy fokkal mindenképpen jobb, mint az eddigiek. Mindössze az zavart, hogy sajnos a durung kerekek, a bringa összsúlya, az irányítópult dimenziói nem éppen a mászás mellett voltak. Szívesebben kipróbálnánk egy könnyített verzióval a vázat, jobban éreznénk a hatékonyságot. Persze így is felmászkáltunk vele mindenhova, de az összkép közelebb áll a lefelé száguldáshoz, mint a hegyre feljutáshoz. Sajnos azt még nem találták fel, hogy gép felszereltsége is változzon menet közben, de a vázon már nem múlik, az biztos.

Menjünk tehát arrafelé, ahol minden erényét megcsillogtathatja a kicsikénk: lefelé. Hegyből is válasszunk jó nagyot, az se baj, ha felvonó visz a tetejére. Ilyen körülmények között egy nagyon kezes, bármire használható társat ismertünk meg benne. Lehet vele ugrálni, gyökereken hasítani, sziklák közt egyensúlyozni. A rugóút ténylegesen vég nélkülinek érződik, nincsen hirtelen lekoppanás, kitolódnak a határok. Hiába, azért a 190 mm az 190 mm. Nagy sebességnél is stabil, mégis kellőképpen fordulékony. A 2,4-es külsők puha összetételüknek hála felszánják a kanyarokat. Egyszóval elemében és nagyon is egyben van a bringa. A fékek a legnagyobb lejtőkön is elegendő tartalékkal rendelkeztek. A pofás polír FSA hajtókar sajnos eléggé rugalmas, és ilyen felhasználás mellett a Deore hátsóagy sem lesz túl tartós. Itthoni felhasználásra utólagos tuningként mindenképpen könnyíteni próbálnék rajta, leginkább a kerekeken. Külföldi parkokba viszont így jó, ahogy van.

A várva várt Kona újdonság szerintünk nagyon jól sikerült, de a jelenlegi összeállítás talán nem mutatja meg kellőképpen a rendszer minden erényét, inkább csak lefelé menetben. A félmilliós árnál én ránézésre jóval többet mondtam, most vagy én vagyok piszok rossz becslő, vagy tényleg meglepően jó ez az ár. A csúcs Supreme kb 1 kilóval könnyebb, úgyhogy kénytelenek leszünk magunk építeni egy könnyű varázsbiciklit.

[poll id=”78″]

Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. augusztusi lapszámában.

Forgalmazó: X-Factor Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 + 2 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: S(15”), M(17”), L(18”), XL(19”), XXL(20”)
Ajánlott fogyasztói ár: 499.900 Ft

Vázanyag: Kona Clump 7005 Aluminum
Villa: Marzocchi 55-TST2; 160 mm út
Első váltó: Shimano Deore
Hátsó váltó: Shimano LX
Váltókarok: Shimano Deore
Lánckeréksor: Shimano Deore; 11-34 fog
Lánc: Shimano HG-53
Fék: Hayes Stroker Trail
Fékkar: Hayes Stroker Trail
Hajtómű: FSA Moto MegaExo; 44/32/22 fog
Középrész: FSA MegaExo
Agyak: KK Disc 20 mm / Shimano M525
Felni: Sun Equalizer 2.7SL; 32 furat
Küllők: rozsdamentes; 2 mm átmérő
Külsők: Maxxis Advantage; 26 x 2,4”
Kormány: Kona DH Aluminum Riser; 710 mm / 31,8 mm
Kormányszár: Kona XC 2 × 4 csavaros; 80 mm; 10 fok; 31,8 mm
Kormánycsapágy: TH Industries; 1 1/8”
Nyeregcső: Kona Double Clamp; 350 mm hossz / 30,0 mm
Nyereg: WTB Pure V Sport
Pedál: Shimano M505
Markolat: Kona LOG

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 66,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 70,5 fok
Nyeregvázcső-hossz: 440 mm
Felsőcsőhossz: 560 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 575 mm
Kormányszárhossz: 80 mm
Tengelytáv: 1160 mm
Láncvillahossz: 445 mm
Középcsapágy-magasság: 360 mm
Tömeg: 17,37 kg (pedál nélkül)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo