Kövess minket

FacebookTwitterRSS

Magellan Polar-X Manual DSP

Szeretem a folytonosságot. Szeretem a tudatot, hogy minden év elején kijön egy újabb verzió a Polar-X-ből. Idén sem csalódtam. Lassan egy évtizede található a Magellan palettáján ez az extrém megpróbáltatásokra tervezett kerékpár. Már megjelenése óta rajongok érte, pedig lassan már benő a fejem lágya. Lássuk hát az idei olcsóbb modellt.

Alapvetően a váz maradt a tavalyi. A fejcső alsó része igencsak túlméretezett, 22 mm hosszan 7 mm vastag anyag fogadja a csapágycsészéket, amit közhírré is tesznek a fejcsövön „22 x 7” felirattal. Ugyanitt megtalálható a rotor előkészítése is. Rotorra utaló nyomokat a felsőcső alján is találtam. Az alsócsőről inkább nem írok semmit, engem nem zavar hogy ilyen. A legszebb részének továbbra is a nyeregvázcső, felsőcső és támvilla találkozását találom. A láncvillára applikált felülhegesztés bizonyára olcsóbb mint egy jó YOKE, ennek ellenére nem tudok panaszkodni a merevségre középtájon. Hátul a gyári láncfeszítők tökéletesen pozícióban tartották a vízszintes papucsban a kereket. A hegesztett csőkötések kivitelezését pedig az elvárható legjobb szinten teljesítettek.

A kerekeket rendhagyó módon 2,35 mm vastag küllőkkel fűzték, ez nagyban megnövelheti a kerekek élettartamát, ami a borzalmasan széles felnit figyelembe véve amúgy sem éppen rövid. Ráadásul mindezek tetejébe még 2,35-ös gumit is kapott. Legény legyen a talpán az, aki véletlenül összecsukja!

Merev villával szerelni egy dirt gépet igencsak előrelátó tervezést jelent, és az álmoskönyv szerint alacsony árat és nagyobb piacot ígér. Konkrétan kivettek kb. húszezer forintot a bringa árából, így megkíméltek minket egy nagyon csattogós, egyáltalán nem oda való villától, amit persze két elrontott ugrás után úgyis hajíthatnánk a kukába. Szóval merevvilla van benne. Bizonyára nehéz volt lenyomni a marketingesek torkán ezt a döntést. Mert ha Pistike bemegy anyuval a boltba, anyu a pénzéért a lehető legtöbbet akarja megkapni. Szóval bizonyára a kereskedőnek beletelik néhány percébe megértetni, hogy a kevesebb miért több. A villa amúgy nagyon frankó, bár kicsit érdekes ez a hajlított szár – ezt betudjuk Uri Geller magyarországi tartózkodásának. Szerencsés, hogy van rajta tárcsafék előkészítés, igaz fék az nincs hozzá.

Kiegészítők terén nagyon sok gond nem volt az összeállítással. Ami lehet Bike Positive, tehát eleve nem a gagyi kategóriából való, sőt, ezúttal trendi fehérben tündökölnek rajta ezek a cuccok. A hajtás cseppet rugalmas, de ezt kisebb lánctányérral és erősebb karral könnyen lehet orvosolni, vagy netán kisebb testsúllyal is… A nyereg nagy és kényelmes, pont ilyennek kell lennie. Ezek elmondhatóak a kormányról is. Megnyerő a V-fék, ami szintén az olcsósítást szolgálja, de (száraz időben) bőven van olyan jó, mint egy olcsóbb tárcsa.

Tulajdonképpen ezzel végeztem is a gép kivesézésével. Próbáltam rövidre fogni, hogy maradjon hely leírni, hogy milyenek a menettapasztalatok. Három részre bontom a beszámolót, ugyanis mindhárom helyen keményen teszteltem (DSP: dirt, street, park).

Városban hosszú nyeregcsövének köszönhetően teljes mértékben ki tudja szolgálni akár a BKV sztrájkok miatt egyre gyarapodó számban munkába tekerő tömegeket is. Áttétele kicsit pörgős, inkább az egymás mellett tekerős, beszélgetős tempó kényelmes vele. Nem mondanám, hogy visszafogott a fényezése, de a teleszkóp- és tárcsafék-mentessége miatt nem kifejezetten a kerékpártolvajok célpontja, így lelkiismeret-furdalás nélkül kötöttem le a közösségi tárolóban.

Dörtön a tőle elvárható teljesítményt hozta, de a merev villával a keményebb leérkezések igencsak kerülendőek. Csakúgy, mint a kifékezett nyomok és a rázós szakaszok. Viszont a ritmusos trails-ek kifejezetten feküdtek a gépnek. Minimalista felszereltsége erre teszi leginkább alkalmassá. Könnyedén röppentem ívről ívre vele, a szél ellenére is irányban tartható maradt. Többek egybehangzó véleménye szerint alig észrevehető hogy 24”-os kerékkel szerelt gépről van szó.

A Parkban bepróbáltam néhány forgást vele, de a teljesítményt itt is csak a tudásom határolta be. A merev váz-villa szerkezet könnyebben használhatóvá varázsolta a pálya íveit, pumpáláskor nem veszett el szinte semmi erő. Ez fontos, mert a pörgös áttétel miatt nem lehet könnyen nagy sebességet elérni – az pedig igencsak jó barátja a kerékpárosnak.

Azoknak ajánlom, akik megunták a hetente szerelést követelő feltuningolt áruházi bringákat. Azoknak, akik megunták, hogy valami mindig recseg, zörög, csattog vagy nyekereg. Azoknak, akik extrém bringázásnak nem azt tekintik, hogy húszkilós összTE(le)SCOpos bringával „felugratnak” a padkára, majd gyökkettővel rágurulnak a dörtre, hogy aztán az ív teteje előtt 5 centivel elfogyjon a bringa sebessége, és a nagy szerencsétlenkedésében szétzúzza az ugrót. Jó hír, hogy a magazin megjelenésekor már kapható a PRO verzió is, könnyebb kerekekkel, jobb fékkel, luftalarm hajtóművel és WTB nyereggel.
[poll id="63"]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. májusi lapszámában.

Forgalmazó: Cseke Zrt.
Származási hely: Magyarország
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméret: S; L (tesztelt)
Ajánlott fogyasztói ár: 95.000 Ft

Vázanyag: 7005 AL
Villa: Cr-Mo; TF előkészítéssel
Hajtómű: TruVativ Ruktion; 34 fog
Középcsapágy: TruVativ Ruktion
Lánckerék: NN singlespeed; 14 fog
Lánc: KMC 810
Fék: Shimano BR-M420
Fékkar: AVID FR5
Első agy: Bike Positive TF Country Disc
Hátsó agy: Bike Positive Denver II; kétoldali menettel
Felnik: Weinmann 24” DH 39; 36 furat
Küllők: 2,35 mm; rozsdamentes acél
Külsők: Duro Buffalo Black Hawk; 24 x 2,35 (504-58)
Kormány: Bike Positive Rising; 25,4 mm / 680 mm / 38 mm
Kormányszár: Bike Positive Flame; 25,4 mm / 35 mm
Markolat: Bike Positive BMX
Kormánycsapágy: Cane Creek Defend
Nyeregcső: Bike Positive 30,9 mm / 450 mm
Nyereg: Bike Positive Jump
Pedál: Bike Positive Tunning Jump

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 73 fok
Nyeregvázcső-szög: 74,5 fok
Tengelytáv: 1020-1040 mm
Láncvillahossz: 385-405 mm
Felsőcső-hossz: 540 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 560 mm
Fejcsőhossz: 120 mm
Tömeg: 13,05 kg

Írta: on 2008. szeptember 21.. Téma: dirt-street. A bejegyzésre érkező visszajelzéseket ezen keresztül követheted: RSS 2.0. Ugorj a legvégéhez és hagyj bejegyzést. Ping nem engedélyezett.

52 válasz a Magellan Polar-X Manual DSP

  1. hofi Válasz

    2010. július 18. at 22:31

    szerintem ez a gép jól össze van rakva egy baja van az,hogy elöl merev villa (teleszkóp) van szerinte

  2. Dodi Válasz

    2010. március 6. at 13:29

    Itt lehet kapni, én is itt vettem, akit tényleg érdekel nézze sűrűn az oldalalt mert szokott lenni akciósan én pl.:80ért vettem ugyan ezt. http://www.bikediscount.hu/index1.html

  3. Breed Válasz

    2010. február 26. at 16:52

    Aloha!

    Az ajánlott fogyasztói ár azaz a 95000- az a leírt alkatrészekkel értendő?!

  4. Arnold Válasz

    2009. december 18. at 13:31

    vass:belemegy hatra a 2.4 es holly roller de inkabb 2.35os crazy bobot vegyel bele
    holly rollerrel nagyon passszos es nem nagyon van sar ferohely

  5. vass97 Válasz

    2009. november 23. at 21:20

    Hello
    Ilyen vázat szeretnék venni és megakarom tudni h adnak-e hozzá átalakitót 10-14mmre? És szerintetek 30.800at megéri?Ja és a Maxxis Holy Roller 2.4 belemegy hátra ?

  6. TrialBiker Válasz

    2009. november 14. at 19:14

    Én nekem a Pro verzio. van ÉS A BEST LEGJOBB…. CSAK EGY HÁTRÁNYA VAN:

    AZAKINEKNINCS

  7. Zozo Válasz

    2009. szeptember 25. at 20:55

    Ez nagyon vagany csak kar h a vaz 1 picit ronda az also cso gorbulete marmint van nem gorbe valtozat is ?

    • medve Válasz

      2009. október 22. at 21:48

      magellan polarx table top annak egyenes

  8. Cwalker Válasz

    2009. augusztus 16. at 23:52

    Hali srácok! még kezdö vok de szeretnék beruházni 1 ilyen bringára:D és lehetöleg 1 ilyenre ami a képen van mert nagyon adja:Dazt szeretném kérdezni h erre gyakorláshoz még mit szereljek? a válaszokat köszönöm!

    • Petya Válasz

      2009. augusztus 21. at 2:31

      Nem hiszem hogy 09 augusztus végén Találnál ilyen bringát :D Ha találsz szerencséd van :D

  9. Dego Válasz

    2009. augusztus 1. at 2:05

    Üdv!
    Most szeretnék ilyen vázat venni, és az a gondom, hogy ugye a hátsó papucs 14mm-es, viszont, amit agyat szeretnék venni bele, 10mm-es a tengelye. Találtam olyan anyát a tengelyre, ami átalakítja 14mm-re a tengelyt, de ettől még tudok rátenni láncfeszítőt?

    • Petya Válasz

      2009. augusztus 21. at 2:30

      Hát figyelj, felmész ebikera, és veszel rá átalakítós láncfeszaítőt :) Vagy nemtudom mi a neve. :)

  10. Tody Válasz

    2009. július 27. at 21:02

    Helló ! Nemtudná valaki megmondani hogy hol lehet egy ilyet beszerezni ? A választ előre is köszönöm .

  11. Göte Válasz

    2009. július 22. at 15:20

    Lehet, de az enyémet lefújták (rózsaszín) , de azért köszi

  12. Göte Válasz

    2009. július 7. at 10:28

    ja és CSÁKÁNYT a munkásoknak!

  13. Göte Válasz

    2009. július 7. at 10:27

    Helló megtudná nekem mondani valaki, hogy mekkora a külömbség az S és az L méret között most vettem egyet csak nemtudom meik méret. de remélem jó lesz ha öszzerakom:D

    • Petya Válasz

      2009. július 18. at 21:25

      Rá van írva az ülés alá hogy short vagy long :)

  14. Zen Válasz

    2009. június 22. at 18:53

    CSöcs:)

    Iszonyat jó Canga…Nagyon jól lehet vele tolni..királyúl bírja az iramot..amúgy én mindenre használom..ugribugri,hegyről le,mint állat.
    Komolyan csak ajánlani tudom,minden bicós arcnak.
    Csákány

  15. Cápiboy Válasz

    2009. június 10. at 14:43

    csá…az lenne a kérdésem h egy félighaladó montisnak ez jó lenne e…és ha igen akkor ezt így egyben hol tudnám megvenni???kösy előre is

  16. Petya Válasz

    2009. május 21. at 19:04

    100 mm-s teló jó bele, és nem zavar a 24es kerék… Amúgy belemegy a 26os is.. Ha hátulra 1.95ös gumit raksz belemegy… :) Tapasztalat…

    • Cápiboy Válasz

      2009. június 10. at 22:00

      kéedés:hol lehetne mostanában igy egybe megvenni 24essel??

      • czippán Válasz

        2009. július 3. at 14:40

        ember ezt már alapból így adják ki 24″-os kerekekkel(weinmann)szal bemész egy boltba és lerendelteted vagy netről az egyik oldalról;)nah sok szerncsét

  17. Dani Válasz

    2009. május 19. at 21:17

    Mennyire lehet észrevenni vagy mennyire zavaró az hogy csak 24″-kerék megy bele és szerintetek jó lenne benne egy 100mm teló?

  18. feketekrisztian Válasz

    2009. május 18. at 14:07

    szerintem kurva jó XD XD lol.
    Én is ilyet vettem volna a table top helyett csak akkor még nem jött ki.
    egyszer mentem vele először kicsinek tünt de aztán belelyöttem ugrottam vele egy banyt és 60-70 cm lett kib…. könnyű.
    útóirat vegyél ilyet mert jó.

  19. Balazs Válasz

    2009. április 19. at 21:42

    Hellosztok!
    Én ilyet fogok venni, aztán veszek rá teleszkópot, és aztán váltót.
    Szerintetek ígyis olyen jólesz mint amint írtátok? :)
    Mert mindenki úgy látom merev villával, és SingleSpeed mindenkinek, nem látok sehol váltót.
    Köszi:

    Balázs

    • ZuP Válasz

      2009. május 12. at 16:20

      na ha erre váltót teszel akkor ember vagy…merthogy erre nem lehet váltófület tenni, amiből következik hogy váltót se. a másik meg ha 2009 áprilisában találsz még valahol raktáron ebből akkor gyorsan vedd meg…a váltót meg felejtsd el.

  20. Atus Válasz

    2009. április 14. at 0:29

    inkább kezd egy váltós bringával…kényelmesebben rátudsz tekerni az ugratókra főleg ha nincs indító… + ha megveszed kezdésnek jól jönne egy elsőfék..

  21. Peti96 Válasz

    2009. április 11. at 13:11

    HY ! Ajánlatok 1 kezdő dirtesnek egy polarx manualt??? (bmx-es voltam ) Válaszotokat várom =) KÖSZI =D

  22. David Válasz

    2009. március 16. at 23:45

    egyébként a cowan DS az slopestyle…. ha kimondottan dirtre,streetre vetted, akkor átbasztak a soppban :D Egyébként próbáltam ezt a vázat, nem rossz, főleg ár/érték aránya…a geoja sem rossz… eddig egy Easternem volt, aztán atomlab,majd NS és most Shonkym, mindegyik kimondottan Dirt bicaj. Ez a 24 es polarx tényleg nagyon jó, jól lehet vele forogni,nekem elég erősnek tűnik.Tényleg jó választásnak tartom ebben az árban, pedig én cromo párti vagyok, de ilyen tulajdonságú cromo váz ennek a 2-3x osa árban.
    20 milit lehet változtatni a tengelytávon, ami már érezhető változás és a súlya sem rossz. 2.2 körül van,ha jól emlékszem.

  23. petya Válasz

    2009. február 8. at 15:56

    öö asszem a villa gyártója B+ (de nem 100%) és a neve Dirt :D egyszerűen :D és full Crmo:) de maugy tényleg birja.. mióta megvettem nem hajlott :D

  24. MindWorm Válasz

    2009. január 11. at 18:49

    én mi a villa gyártója és neve? Cr-Mo – TF?:P

  25. balu Válasz

    2008. december 24. at 15:41

    birja !!!! lehet hogy nem ugy latszik de birja !

  26. tomi Válasz

    2008. december 23. at 18:55

    akk szerintetek megéri megveni 1 vagy legfeljebb 2 méteres ugrálásokra? bírja a villa?

  27. balu Válasz

    2008. december 12. at 14:45

    ez a kiraly

  28. MindWorm Válasz

    2008. november 23. at 12:24

    nyugi vágom hogy dirt sőt én még nem láttam több fullos singlespeedet:P

  29. Sutirablo665 Válasz

    2008. november 22. at 22:06

    Nekem Magellan PolarX Table top van , de nem naon vok vele megelegedve vele , Foleg nem az RST T8 Launkch 100mm es telloval nem ……. es a valto az kuka. De ha ezeket kikuszoboljuk egesz jo lessz… De szereny velemeny , h jobb ha te veszed meg a cuccaidat es a vazat

  30. kovacs Dávid Válasz

    2008. november 18. at 18:29

    de nekem nem kéne
    mert cowanom van

  31. kovacs Dávid Válasz

    2008. november 18. at 18:28

    nem
    a cowan ds az dirt nem Dh ne ércsétek ferre de én ehez hasonlítottam az árkategóriába tényleg jó De a barátomnak eltőrt a váza . nem szar tényleg kategóriába jó

  32. petya Válasz

    2008. november 12. at 18:05

    :D :D én is ellennék :D

  33. MindWorm Válasz

    2008. november 7. at 23:42

    falura???ellenék 1 dirt parkos falucskában:D

  34. petya Válasz

    2008. november 6. at 20:16

    LoL swinn magnum :D jóezfalura a cowan ds meg tényleg más kategória…

    ez meg tényleg merev de az tök jó:D

  35. hagyma Válasz

    2008. november 5. at 14:54

    xDD

  36. MindWorm Válasz

    2008. november 4. at 21:05

    én ismerek 1 Kovács Dávidot és Schwinn Magnummal tolja nemte vagy az?:P

  37. hagyma Válasz

    2008. november 4. at 15:57

    a maga stilusába mind2 jó

  38. hagyma Válasz

    2008. november 4. at 15:57

    és ez kit érdekel? 2 külön stilus a 2 gép minek akkor összehasonlitani?

  39. kovacs Dávid Válasz

    2008. november 2. at 18:28

    kona cowan Ds van

  40. kovacs Dávid Válasz

    2008. november 2. at 18:27

    nekem amúgyis jobb van

  41. kovacs Dávid Válasz

    2008. november 2. at 18:25

    nekem nem tetszik mert merev az egész

  42. saci Válasz

    2008. november 1. at 19:39

    ugyanez 26″-os kerékell jobban teccene!
    DE ÍGY IS KIRÁLY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  43. P3TYA Válasz

    2008. szeptember 21. at 10:39

    Dejó látni a bringámat itt :D
    Még jóhogy a kéne című válaszra kattintottam, mivel, nem bántam meg hogy ilyet vettem :D Erről a PRO verziórol mondjuk nem hallottam:D Mindegy.Jó kis teszt, bár azt az egyet nem értem hogy nekem a csúszópapucsnál nem olyan izé van. :D Nem tudom a nevét. Annyi hogy nekem nem fehér pedállal hanem feketével adták :)

Ide kérjük a választ!

Connect with Facebook

*