fbpx

Magyar bringások az olimpián – előzetes

Tudta-e ön, hogy Juszkó János 1964-ben a mezőnyversenyben a következő év Tour győztesét megelőzve ért célba? Vagy azt, hogy Takács András Münchenben azonos idővel érkezett a legendás Francesco Moserrel? Netán azt, hogy mit csináltak kerékpárosaink 1984-ben olimpia helyett? Emellett még sok minden más is kiderül a magyar kerékpárosok 1964 és 2004 közötti olimpiai szereplését taglaló cikkből…

Álljon itt kedvcsinálónak mindjárt egy Képes Sport tudósítás:

„Somogyi Miklós kilő, vagy ahogyan régen mondták: taplót tesz a nyereg alá, és elvágtat. 20, 30, 40 méterrel, egy fél körrel. A többiek csodálkoznak és legyintenek, menj csak zöldfülű, majd csak megbánod. De Somogyi Miklós nem bánja meg. Centit sem enged, szuperszólót produkál ott legelöl, sőt újabb és újabb métereket tesz rá az előnyére, lekörözi e mezőnyt, s a többiek akkor már csak lemondóan legyintenek: túljárt az eszükön a zöldfülű, bejött az úgynevezett úttörőcsel. Somogyi Miklós két kör előnnyel nyeri az 50 kilométeres pontversenyt, a szovjet szurkolók mámoros majálist rendeznek a tiszteletére, s a krónikás pedig furcsa érzések közepette, de őszinte hittel írhatja: bárcsak a magyar úszók szerepelnének úgy ezen a versenysorozaton, mint a magyar kerékpárosok.”

Somogyi Miklós sikereinek helyszíne - a moszkvai velodrom

1984-ben járunk a Helyszín Moszkva, ahol Barátság versenyek keretein belül kárpótolják a szocialista országok azon sportolóit, akik politikai döntés miatt nem lehettek ott Los Angelesben. De voltak további alkalmak is, amikor büszkén húzhatta ki magát a magyar kerékpáros, például 2000-ben Sydney-ben, Szabolcsi Szilvia jóvoltából.

A magazinunk nemsokára megjelenő 2008. júliusi számában olvasható cikk 1964-től napjainkig veszi sorra a magyar kerékpárosok olimpiai szereplését, egyben folytatása a 2008. áprilisi számban megjelent, az 1896-tól 1960-ig terjedő időszakot számba vevő írásnak. A végére talán világossá válik, hogy olimpiai szereplés tekintetében a magyar kerékpársport nem tekinthető eredménytelennek, illetve messze nem a legeredménytelenebb magyar olimpiai sportágról van szó. Ráhangólódás lenne mindez Pekingre, ahol Bodrogi Lászlóért, Kusztor Péterért és Parti Andrásért szurkolhatunk.

A magyar kerékpárosok által a nyári olimpiai játékok során szerzett olimpiai pontok (1896-2004) áttekintése:

Helyszín / Versenyző / Versenyszám / Helyezés / Olimpiai pont
1924. Párizs / Grimm János-Uhereczky Ferenc / tandem / 5. / 2 pont
1936. Berlin / Orczán László / 1000 m / 5. / 2 pont
1952. Helsinki / Szekeres Béla / repülőverseny / 6. / 1 pont
1952. Helsinki / Schillerwein István-Furmen Imre / tandem / 5. / 2 pont
1964. Tokió / Bicskey Richárd-Habony Ferenc / tandem / 5. / 2 pont
1972. München / Debreczeni-Géra-Peterman-Takács / 100 km csapat / 6. / 1 pont
2000. Sydney / Szabolcsi Szilvia / repülőverseny / 5. / 2 pont
Mindösszesen: 12 pont

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo