fbpx

Fél nap a hegyen: Giro 2009 – előzetes

Az országúti kerékpársportot űzni szeretem, ellenben nézni sokkal kevésbé. A nagy körversenyek közvetítéseit figyelve viszont mindig rácsodálkoztam, hogy milyen tömegek képesek fél napokat eltölteni egy-egy kietlen helyen csupán azért, hogy a pár perc alatt elhaladó mezőnyt megtekinthessék. Ezúttal arra kerestem a választ, hogy vajon mi lehet ebben a jó…

giro_1

Vizsgálódásom helyszínéül a 2009-es Giro d’Italia 8. szakaszát választottam, mely Bergamo környékén bonyolódott. Mielőtt azonban benyomásaimról számot adnék, érdemes egy kicsit megismerni az Olasz Körverseny történetét, a legeket és egyéb érdekességeket.

giro_2


Száz éve rózsaszínben

Az idei Giro d’Italia 92. volt a sorban, az évek során a verseny megrendezésének egyedül csak a háború szabhatott gátat – 1915 és 1918, valamint 1941 és 1945 között nem rajtolt el a Giro. Az első olasz körverseny 1909. május 13-án indult Milánóból. A nyolc szakaszra bontott távnak 115 bringás vágott neki, és 49-en érkeztek meg május 30-án Milánóba. Az összetett győztes az olasz Luigi Ganna lett.

giro_3

A 100. évforduló apropójából érdemes elmerengeni a körversennyel kapcsolatos számadatokon. Legtöbb versenyzőt az 1928-as Giro vonultatott fel, ekkor 298-an álltak rajhoz. A negatív csúcsot az 1912-es verseny hozta, mindössze 56 résztvevővel. A legtöbben 1994-ben értek célba, egész pontosan 143-an. A legkevesebb célba érkezőt 1914-ben jegyezték fel – mindössze nyolcan voltak. A leghosszabb távot 1954-ben teljesítették a versenyzők, ez 4.337 km-t jelentett. A legrövidebb olasz kör a legelső volt a maga 2.448 kilométerével. A leghosszabb szakaszra 1914-ben került sor Lucca és Róma között, 430 kilométeren. Minden idők legjobb átlaggal teljesített Girója az 1983-as volt, amikor is Giuseppe Saronni 38,937 km/h-s átlaggal szerezte meg az összetett győzelmet. A negatív csúcsot 1914 hozta, mikor Alfonso Calzolari 23,374 km/h-s átlaggal lett első a végső elszámolásnál. A legkomolyabb tempóban teljesített szakasz Mario Cipollini nevéhez fűződik, aki 1997-ben a 128 kilométeres velencei szakaszon 48,521 km/h-s átlaggal győzött. A legnagyobb időkülönbséggel megszerzett győzelmet Alfonso Calzolari jegyzi, hiszen 1914-ben 1 óra 57 perc 26 másodperces különbséggel lett első. A legszorosabb összetett elsőség Fiorenzo Magni nevéhez fűződik, ez mindössze 11 másodperc 1948-ból. Szintén Magni volt a Giro legidősebb győztese is: 1955-ben 35 évesen nyert. A legifjabb címét Fausto Coppi birtokolja, aki 1940-ben mindössze 20 esztendős korában győzött.

giro_4

Giro győzelmek tekintetében hárman vezetik a listát, mindannyian 5 db győzelemmel. Nevük természetesen nem ismeretlen az országúti kerékpársport rajongói számára: Alfredo Binda, Fausto Coppi és Eddy Merckx. Binda nevéhez egy másik rekord is fűződik. Máig ő nyerte egyetlen körverseny alatt a legtöbb szakaszt, ugyanis 1927-ben 12 alkalommal volt a legjobb, ráadásul ebből nyolcszor zsinórban.

giro_5

Látható tehát, hogy hagyományok, legek és rekordok tekintetében a Giro d’Italia nem sokkal marad el a Francia körverseny mögött, így joggal nevezhető a világ második legrangosabb országúti kerékpáros sporteseményének.

A részletes beszámoló magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában lesz olvasható.

Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo