fbpx

Vuelta a Espana 2013 prezentáció, Contador és Valverde értékelésével

Gyilkos harmadik hetet tartogat a 2013-as Vuelta a Espana, a pontot az i-re pedig a Spanyol Kerékpáros Körverseny legendás hegye, az Angliru teszi majd fel. Augusztus 24. és szeptember 15. között valószínűleg a tavalyihoz hasonló izgalmaknak nézünk elébe, tűzijátékkal a hegyekben.

Persze az első két hétben sem pihenhet majd a mezőny, hiszen a 21 szakaszból 11 hegyi befutóval ér majd véget. Ami első ránézésre nagyon fontos még szakmailag, hogy a szezon végén a fáradó mezőnynek nem erőltetik a 200 kilométeres etapokat, inkább a rövidebb távok végét alakítják úgy, hogy végig dinamikus legyen a verseny. Ez taktikai szempontból nehezebben kontrollálható a legerősebb csapatok számára, a nézőknek viszont kedvez. „Rövidebb szakaszok, tűzijáték a hajrákon” – jellemezte röviden a versenyigazgató, Javier Guillen az idei Vuelta a Espana-t.

Az a bizonyos kőkemény utolsó hét rögtön két királyetapnak is beillő nappal indul, a 14.- és a 15. szakaszon Andorrában a Col de la Gallina, majd a Peyragudes vár a mezőnyre a befutón. a versenyt pedig – ha addig valaki nem teszt szert behozhatatlan előnyre – a 20. etapon a brutális Angliru döntheti majd el. Papíron ezek közül mindenképpen a 15. etap ígérkezik a legnehezebbnek, hiszen itt – a Vuelta összképével ellentétben – a táv is növeli a kihívást, 232 kilométeren a Peyragudes-n kívül még négy (!!!) első kategóriás emelkedőt kell teljesíteni. Ami még a hegyimenőknek kedvez, hogy csak egyetlen egyéni időfutam szerepel az itinerben (11. szakasz), és a 38 kilométeres távon is le kell küzdeni egy emelkedőt.

Számokban: 3 319 kilométer, 6 sík szakasz, 13 változó domborzatú vagy magashegyi szakasz, 1 csapatidőfutam és 1 egyenkénti időfutam, összesen 65 kilométer az óra ellen. 43 kategorizált emelkedő, 3 kiemelt, 14 első-, 5 második- és 19 harmadik kategóriás hegy. A legmagasabb pontot a Port de Envalira mászásakor éri el a mezőny: 2380 méter. A 11 hegyi befutó (kategória): Alto da Groba (2ª), Mirador de Lobeira (3ª), Peñas Blancas (8ª), Valdepeñas de Jaén (9ª), Hazallanas (10ª), La Gallina (14ª), Formigal (15ª), Peyragudes (16ª), Peña Cabarga (18ª), Naranco (19ª), Angliru (20ª).

A tavalyi összetett első és második helyezett így véleményezte a 2013-as Vuelta a Espana útvonalát:

Alberto Contador: „Kőkemény lesz az első szakaszoktól kezdve. A két hosszabb hegyi szakaszon lehet majd a legnagyobb különbségeket kialakítani, de nem jelölnék meg királyetapot, mert az mindig a verseny alakulásától függ, melyik a legnehezebb. Az időfutam szintrajza nagyon kemény és főleg pihenőnap után fontos különbségek alakulhatnak ki.”

 

Alejandro Valverde: „Még ránézni is rémisztő a Vuelta útvonala ennyi heggyel, de ezt akarják látni a szurkolók, és ez a legfontosabb. Ez a hegyimenők versenye lesz, és jó formában kell lenni már a rajtnál, mert az első szakaszok is fontosak lesznek már az összetett szempontjából.

Büszke vagyok rá, hogy szerepel a Vueltán az a befutó, ahol tavaly nyertem a Tour de France-on (Peyragoudes), nagyon nehéz, kimerítő szakasz lesz. Az én szempontomból az időfutam is jó lesz, az emelkedővel, nehéz vonalvezetéssel, és nem hosszú, a 38 kilométer pont elég.”

Videón a szakaszok:

A 21 szakasz a kategorizált emelkedőkkel:

Augusztus 24. – 1. szakasz: Vilanova de Arousa – Sanxenxo, 27 km (csapatidőfutam)

Augusztus 25. – 2. szakasz: Pontevedra – Alto de Groba (Baiona), 176,8 km (változó domborzat, hegyi befutóval)
Km. 61 Alto de San Cosme (3ª)
Cél: Alto do Monte da Groba (1ª)

Augusztus 26. – 3. szakasz: Vigo – Mirador de Lobeira (Vilagarcía), 172,5 km (sík, de emelkedőn van a befutó)
Cél: Mirador de Lobeira (3ª)

Augusztus 27. – 4. szakasz: Lalín/A Estrada – Fisterra. A „Világvége szakasz”, 186,4 km (változó domborzat)
Km. 153,5 Alto del Mirador de Ézaro (3ª)

Augusztus 28. – 5. szakasz: Sober – Lago de Sanabria, 168,4 km (változó domborzat)
Km. 78,8 Alto de Covelo (3ª)
Km. 141,3 Alto del Padomelo

Augusztus 29. – 6. szakasz: Guijuelo – Cáceres, 177,3 km (sík)

Augusztus 30. – 7. szakasz: Almendralejo – Mairena del Aljarafe, 195,5 km (sík)

Augusztus 31. – 8. szakasz: Jerez de la Frontera – Alto de Peñas Blancas (Estepona), 170 km (változó domborzat, hegyi befutóval)
Km. 108 Alto del Mirador (3ª)
Cél: Alto de Peñas Blancas (1ª)

Szeptember 1. – 9. szakasz: Antequera – Valdepeñas de Jaén, 174,3 km (változó domborzat, hegyi befutóval)
Km. 158 Alto de Fraile (3ª)
Cél: Valdepeñas de Jaén

Szeptember 2. – 10. szakasz: Torredelcampo – Alto de Hazallanas (Güéjar Sierra), 175,5 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)
Km. 148,5 Alto de Monachil (1ª)
Cél: Alto de Hazallanas (Especial)

Szeptember 3. pihenőnap

Szeptember 4. – 11. szakasz: Tarazona – Tarazona, 38 km (időfutam)
Km. 18 Alto del Moncayo (3ª)

Szeptember 5. – 12. szakasz: Maella – Tarragona, 157 km (sík)
Km. 88 Alto del Collet (3ª)

Szeptember 6. – 13. szakasz: Valls – Castelldefels, 165 km (változó domborzat)
Km. 22,8 Alto Can Llenas (2ª)
Km. 118 Port del Rat Penat (1ª)

Szeptember 7. – 14. szakasz: Bagá – Coll de La Gallina (Andorra), 164 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)
Km. 95 Port de Envalira (Especial)
Km. 125,4 Coll de Ordino (1ª)
Km. 147,5 Port del Cornella (2ª)
Cél: Collada de la Gallina (1ª)

Szeptember 8. – 15. szakasz: Andorra – Peyragudes, 232,5 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)
Km. 40 Col del Cantó (1ª)
Km. 109 Port de la Bonaigua (1ª)
Km. 201 Coll du Port de Balé (1ª)
Km. 226,4 Col de Peyresourde (1ª)
Cél: Peyragudes (1ª)

Szeptember 9. – 16. szakasz: Graus- Aramón Formigal (Sallent de Gállego), 147,7 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)
Km. 29 Puerto de la Foralada (3ª)
Km. 102 Puerto de Cotéfablo (2ª)
Cél: Aramón Formigal (1ª)

Szeptember 10. pihenőnap

Miércoles 11. – 17. szakasz: Calahorra – Burgos, 184,5 km (sík)
Km. 113,3 Alto Pradilla (3ª)
Km. 136,2 Alto de Valmala (3ª)

Szeptember 12. – 18. szakasz: Burgos – Peña Cabarga, 186 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)
Km. 78,6 Alto de Bocos (3ª)
Km. 108 Puerto Estacas de Trueba (3ª)
Km. 128 Puerto de Braguia (3ª)
Km. 146,1 Alto del Caracol (2ª)
Cél: Peña Carbaga (1ª)

Szeptember 13. – 19. szakasz: San Vicente de la Barquera – Alto del Naranco (Oviedo), 177,5 km (változó domborzat, hegyi befutóval)
Km. 111,3 Alto de la Campa (3ª)
Km. 142,5 Alto de San Emiliano (3ª)
Km. 164 Alto del Padrún (3ª)
Cél: Alto del Naranco (1ª)

Szeptember 14. – 20. szakasz: Avilés – Alto de L’Anglirú, 144,1 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)
Km. 44 Alto de la Cabruñana (3ª)
Km. 79,4 Alto del Tenebredo (2ª)
Km. 122,8 Alto del Cordal (1ª)
Cél: Alto de L’Angliru (Especial)

Szeptember 15. – 21. szakasz: Leganés (Parquesur) – Madrid, 99,1 km (sík)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo