fbpx

VELOBerlin 2011: új kerékpáros kiállítás Berlinben

A 2011-es nemzetközi bringás kiállítási szezont ezúttal egy új, kifejezetten a fogyasztókra koncentráló expó nyitja meg Berlinben. Az első VELOBerlinre 2011. március 26-27-én kerül sor a berlini vásárterületen (Messe Berlin). A kiállítás fő tematikája a városi közlekedés – urban mobility – lesz.

VELOBerlin 2011

VELOBerlin 2011

A seregszemle két csapat közös munkája eredményeképpen jön létre: ez pedig az Eurobike és a velo:konzept. Utóbbi talán kevésbé ismert, az előbbi azonban a friedrichshafeni kiállítás kapcsán már bizonyított a bringás kiállítások piacán, hiszen az Eurobike 1991-es első megszervezése óta mára Európa legrangosabb bringás expója lett.

Míg az ősszel megrendezésre kerülő Eurobike elsősorban a szakmai látogatókra épít, addig a szezonkezdetre tervezett VELOBerlin a bringásokat, azaz a felhasználókat/fogyasztókat célozza meg, és célkitűzése szerint mindent le kíván fedni, ami kimeríti a kerékpár és a városi közlekedés fogalomkörét. Ezen belül a szervezők három témakör köré kívánják csoportosítani a látnivalókat (szigorúan csupa nagybetűvel): FINE.ART.HANDMADE, TRENDS & INNOVATIONS és URBAN.WILD.STYLE. Ez (igencsak) szabad fordításban talán úgy hangozhat, hogy mondjuk: művészibb megfogalmazások / egyedi, kézzel gyártott bringák, trendek és fejlesztések, valamint városi bringázás és életstílus.

Érdekes kérdést vet fel, hogy vajon mit takar az első témakör, és amennyiben azt, amire gondolok vele kapcsolatosan, ez esetben mennyire fogja veszélyeztetni a szintén tavasszal (május 20-22.) Schwäbisch Gmündben megrendezésre kerülő European Handmade Bicycle Exhibitiont. Bár a helyszínről beszámoló Grafitember szerint az EHBE már idén sem szólt túl nagyot.

További információk:
www.veloberlin.com

Forrás: VELOBerlin sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo