fbpx

Vázkörkép 2009 – AM-FR-DH vázak

Ezúttal – 4 év után újból – a kerékpár legfontosabb alkotóelemét, a vázat vesszük górcső alá. Ha bringaépítésbe fogsz, az első és legfontosabb feladat a számodra leginkább megfelelő váz kiválasztása, mert ez határozza meg leginkább a komplett bringa tulajdonságait. A mai napig nehéz tájékozódni a hazai kínálatban, a forgalmazói információk mennyisége ingadozó, ezért megpróbálunk segíteni nektek az alább bemutatott 34 vázzal. Fontos kihangsúlyoznunk, hogy ez a vázbemutató nem teszt! A bemutatott vázakat nem próbáltuk ki, csak lemértünk rajtuk mindent, amire lehetőségünk volt.

Ezúttal is a már korábban kialakított egységes mérési- és szempontrendszert használtuk a táblázatokban, és az összes vázon végigmértünk mindent, amit csak lehetett. Igyekeztünk hasonló méreteket összeszedni, hogy korrekt legyen az eredmény.

Fontos: a vázról közölt adatok közül: a vázanyag, a méret, a színválaszték, a garancia, és az ár, a forgalmazó által közölt adat, az összes többi a saját méréseinket tükrözi (ahol mégsem, azt jelöltük).

– A tömegadatokat 5 kg-ig 1 gramm pontossággal dolgozó mérleggel mértük. A tömegadat mindig az integrált / félintegrált kormánycsapágy csészékkel és a kulacstartó csavarokkal együtt értendő. Amelyik váz V-fék csonk nélkül érkezett, azt úgy mértük, de amelyiknek tartozéka, abban benne hagytuk a fékcsonkot.
– Össztelós vázaknál a táblázatban a natúr váz tömege szerepel, csavarok és rugóstag nélkül, amelyek tömegét külön oszlopban jelöltünk.
– A csőszögeket elektronikus úton tizedfok pontosságig mértük. A közölt adatok a gép terheletlen állapotára vonatkoznak. Az XC és dirt vázak villáinál érdemes belekalkulálni a villák 10-15 mm-nyi beülését, azaz a SAG-et. Ez további 0,5-0,8 fokkal meredekebbé teszi a csőszögeket, mihelyt ráülünk a kerékpárra.
Az össztelós vázaknál a SAG elöl-hátul egyaránt jelentkezik, ideális állapotban nagyjából azonos mértékben, ezért a csőszögek ilyen esetben nem változnak, csak a középcsapágy magassága csökken.

A csőszögeknél eltérések lehetnek a gyári adatokhoz képest, attól függően, hogy azt milyen beépítési magasságú villával mérték.

– A tengelytávot tengelyközéptől tengelyközépig mértük. Állítható papucsos vázaknál a -tól/-ig hosszt adtuk meg.
– A láncvillahosszt a hátsó tengelyközéptől, a középtengely közepéig mértük. Állítható papucsos vázaknál a -tól/-ig hosszt adtuk meg.
– A nyeregvázcső-hosszt a középtengely közepétől a nyeregvázcső tetejéig mértük.
– A felsőcsőhosszt a fejcső tetejének középvonalától a felsőcső nyeregvázcsőbe kapcsolódásának magasságában, a nyeregcső középvonaláig mértük.
– A középcsapágy-magasságot a középtengely közepétől a talajig mértük. Az XC és dirt vázaknál az adat 47 mm magas-, országúti vázaknál 21 mm magas-, az AM / FR vázaknál 57 mm magas gumi használatával érvényes.
– Az átmérő és falvastagsági adatokat 5 század milliméter pontosságú tolómérővel mértük.
– A hosszúsági adatokat csőközéptől csőközépig, vagy tengelyközéptől tengelyközépig mértük nyúlásmentes fém mérőszalaggal.
– A vázakhoz a táblázatban szereplő beépítési magasságú villákat használtunk. Ettől eltérés azoknál a vázaknál van, ahol csak gyári adatok álltak rendelkezésünkre. Ezeket jelöltük a táblázatban.
– A hagyományos kormánycsapágyakat 14 mm beépítési magasságú műanyag alsó csészével, míg a félintegrált típusokat 3 mm beépítési magasságú alsó csészével modelleztük.
– A közölt ár sok esetben tartalmaz egyéb, a vázhoz adott alkatrészeket, (kormánycsapágy, nyeregcsőbilincs, nyeregcső, láncvillavédő neoprén, villa, stb…) ezt a tartozékok fülnél külön jelöltük.

A vázkörkép cikksorozat ötödik és egyben befejező részében a freeride-downhill vázak következnek:

Kona Stinky

fr1a_

Öröm és bánat: felülhegesztés egy extrém Kona vázon, papírvékony fejcsővel

Öröm és bánat: felülhegesztés egy extrém Kona vázon, papírvékony fejcsővel

A már klasszikusnak számító Stinky 2009-re számtalan újítást kapott: három részből álló himbakar színre fújva, 1,5”-ös fejcső, új geometria és csőszett, rövidebb láncvilla, új, kétféle ISCG előkészítés, anodizált alu himbakar csavarok. Ráadásul a DOPE fékfüggetlenítő rendszerhez is előkészítették a vázat. Az ár / érték / tömeg aránya kiemelkedően jó.
+ nagyon jó tömeg, nagy sár- és gumiférőhely, cserélhető papucs, floateresíthető, átütőtengellyel is szerelhető, dupla ISCG, végre felülhegesztés a fejcső alatt egy Konán!!!
– nagyon vékony falú (3,2 mm) 1,5-ös fejcső
Ára: 299.900 Ft
info@xfactornet.hu, www.xfactornet.hu

Merida One-Five-O 3800-D

fr2a_1

Közvetlen PM floater, 10-es átütőtengely

Közvetlen PM floater, 10-es átütőtengely

Már korábban is írtunk a Merida forradalmi újításáról, miszerint a 150 mm-t mozgó AM kategóriában floateres fékfüggetlenítő rendszerrel álltak elő. Ráadásul 10-es átütőtengellyel párosítva a hajtásoldalon zárt papucsos rendszerben, a tárcsaoldalon csavaros rögzítéssel. A sejtésünk bejött a tömeggel kapcsolatban, ugyanis a Floater és az ehhez kapcsolódó átalakítások miatt 480 g-ot hízott a 2008-as verzióhoz képest. A kivitelezés és a hegesztési minőségek tekintetében jelesre vizsgázhat.
+ közvetlen PM floater, 10-es tengelykapcsolat, könnyű, szép formájú floater rúd
– nehéz
Ára: 229.000 Ft
info@bikefun.hu, www.bikefun.hu

Specialized Demo 8

fr3_
A Demót már sokaknak nem kell külön bemutatni. Az itthon elérhető nagy össztelósok közül a legsokoldalúbban használható gép, hiszen FR-ra és DH-ra is kiváló. A „dupla támvillásnak” tűnő speciális FSR kialakítás egy nagyon jól működő fékfüggetlenített rugózást eredményez – a legjobbat, amit floater nélkül elérhetünk. Természetesen a jó mozgást csúcs Fox taggal segítik szolgálni, nagyon jó eredménnyel. Az okosan optimalizált méretek, a számtalan egy darabból kovácsolt vázelem, és a vázszögek mind azt teszik lehetővé, hogy a durva letörésektől a gyors DH-ig mindent kibírjon a váz. Emellé a gyártó örökélet garanciát vállal. Kell ennél több?
Ára: 659.900 Ft
info@velobike.hu, www.velobike.hu

A vázkörkép cikksorozatban szereplő összes váz összefoglaló táblázata letölthető innen: Bikemag_vázkörkép_2009

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. március-áprilisi lapszámában.

[poll id=”117″]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo