fbpx

Vasló Kupa 2011: nemzetközi pályaverseny omnium jelleggel

Ismét versenyzőkkel telik meg a zuglói Millenáris velodrom 2011. július 10-én, vasárnap. Az KSI Kerékpáros Szakosztálya szervezésében immár XIII. alkalommal kerül sor a Vasló Kupa Nemzetközi Pályakerékpáros versenyre, mely során hat korcsoport bringásai mérkőznek meg öt versenyszámban.

Vasló Kupa 2011: nemzetközi pályaverseny omnium jelleggel

Vasló Kupa 2011: nemzetközi pályaverseny omnium jelleggel

A versenyszámok a következők lesznek: sprint, keirin, pontverseny, selejtezőverseny és tempóverseny. A kerékpárosokat az versenyszámokban nyújtott összesített teljesítményük alapján rangsorolják és díjazzák majd. A sporteséményt stéher bemutató (motorvezetéses kerékpárverseny) is színesíti majd.

Részletes információk:
– versenykiírás
– versenyprogram

A Millenáris Velodromról röviden:

A Millenáris Európa egyik legrégebbi kerékpárpályája, mely 1896-ban a Milleniumi ünnepségek sportrendezvényeinek helyszínének épült fel. Itt rendezték meg 1897-ben az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig az UCI kerékpáros világbajnokság pályaszámainak adott otthont. Emeltfordulós, 412 méteres cementburkolatú pályáról van szó, mely az egyenesekben 11,6; míg a kanyarokban 36,6 fokos dőlésszögű. A Millenáris Sporttelep a Budapesti Olimpiai Központ része, a létesítménnyel kapcsolatos fejlesztési tervek kapcsán pedig 2006-ban a lebontása is felmerült. A hír erős kerékpáros civil szervezkedést váltott ki, ennek következtében az épület végül helyi védelmet kapott. A létesítmény a Thököly út felöl, a Szabó József utcán keresztül közelíthető meg, pontos címe pedig: XIV. Szabó József utca 3.

Szöveg: HBalage
Fotó: Farkas János

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo