fbpx

Vas család interjú: Akik nélkül nehezen képzelhető el a hazai kerékpársport

Egy rendhagyó interjú fog most következni, amit nem egy személlyel, hanem egy a hazai kerékpársportban meghatározó szerepet betöltő családdal készítettünk, a Vas családdal.

Vas Petit sokan ismerik a hazai MTB sportból, mi is beszámoltunk a Vas Péter-Kis József alkotta duó, Merida Masters-Bikemag Team, kalandjairól a Trans Alpon. Ezenkívül, akik jobban érdeklődnek a magyar kerékpársport iránt, tudják, hogy a Vas gyerekek is kerékpároznak és nem is akármilyen szinten, a két legidősebb, Balázs és Blanka, országos bajnoki címeket begyűjtve nemzetközi versenyeken is képviseli hazánkat, míg a legkisebb, Barnabás, a hazai MTB és cyclocross versenyeken gyűjti az érmeket.

Bikemag: Elsőként a családfőt kérdeznénk. Hogyan kezdődött a gyerekek kerékpáros pályafutása? Ennyire sikerült “megfertőznöd” őket? Egyértelmű volt, hogy ők is sportként a kerékpárt választják vagy esetleg mással is megpróbálkoztak előtte?

Vas Péter: Azt hiszem az lett volna a csoda, ha a gyerekek nem a biciklit választják. A bicikli folyamatosan jelen volt, amióta megszülettek. Az apjuk folyamatosan edzett, még járni sem tudtak, de már ők is mentek bringázni. Balázst fél évesen egy gyerekülésben fagyasztottam a januári hidegben – gondoltam biztosan élvezni fogja a közös edzést. Mikor Blanka volt ekkora, addigra már megvolt a családi UFO (kétszemélyes bringás utánfutó), ebben elfért a két gyerek, akár egész napos túrára is mehettünk (emlékszem be volt készítve kaja, pia, még a bili is, hogy ne is kelljen megállni). Mikor pedig Barni született, akkor a két nagyobbik már ’profi’ sportoló volt, így ők már a saját bringájukkal jöhettek az egyhetes csomagos túrára, Barni pedig megkapta a Balázs által már belakott, gyerekülést…hogy is mondjam, egy öngerjesztő folyamat volt.

Bikemag: Balázs cyclocross-ban és XCM-ben, Blanka mindenben (XCO, XCM, cyclocross, országúti mezőny és időfutam), ahol elindult, megszerezte az országos bajnoki címet és Barnabás is folyamatosan a dobogón áll. Ezek az eredmények szülői részről is rengeteg munkát igényelnek. Hogyan sikerül összeegyeztetni a gyerekek programját a tiéddel? A Trans Alp beszámolóban is olvashattuk, hogy a többnapos versenyről egyből az XCO OB-ra rohantál.

Vas Péter: A gyerekekkel való közös edzés, a közös bringás programok mindig egyfajta megalkuvást jelentettek, de engem is ez hajtott előre. Szemtanúja voltam a fejlődésüknek, az én akarásom őket is motiválta és én is legalább annyit kaptam tőlük. Emlékszem, mikor egy pár éve együtt edzettünk szinte minden nap Balázzsal, először ő jött az én szélárnyékomban és még ugyanabban a szezonban változott a helyzet. Egy felkészülési szezon alatt fordultak meg az erőviszonyok. Akkor jöttem rá, hogy nekem muszáj mindent beáldozni, itt már csak ők számítanak!

Bikemag: (Balázst kérdezzük) Habár remek MTB eredményekkel is rendelkezel, kívülről úgy tűnik, hogy a cyclocross szakágban találtál igazán magadra, U19-es kategóriában nem csak itthon nyered a versenyeket, hanem külföldön is remekelsz, tavaly a VB-n is indulhattál volna elsőéves U19-esként, ha egy betegség nem szól közbe. Hogy érzed, hosszútávon melyik szakágban érhetsz el jobb eredményeket, melyik szakágat kedveled jobban?

Vas Balázs: Mindkét szakág, az Olimpiai Cross és a Cyclocross is közel áll hozzám, nem tudnék dönteni és remélem még nem is kell. Most télen teljes erővel vetem be magam a cikló versenyzésbe, de februártól ismét a montié a fő szerep. A két szakág jól kiegészíti egymást, úgy gondolom nem megy egyik a másik rovására.

Vas_kata_blanka

Bikemag: (Blankát kérdezzük) Lényegében idén az összes bajnoki címet megszerezted WU17-ben és nemzetközi versenyeken is kiválóan helytálltál. Milyen lesz a folytatás, jövőre ugyanezek a terveid WU19-ben? Sok szakágban versenyzel, a kezdetek óta montizol, viszont idén országúton is láthattunk, az OB-n kívül az EYOF-on is. Lehetséges, hogy innentől mindkét szakágban fogunk látni versenyezni?

Vas Kata Blanka: Első a monti, ott szeretnék minél jobb eredményeket elérni. Nyáron, ha lesz időm szeretnék elindulni országútiban az OB-n és esetleg még egy vagy két nemzetközi versenyen, de nem szeretném ha ez a monti rovására menne. Télen a cyclocross-t könnyebb beiktatni, olyankor már nincsenek más versenyek. Jövőre a legfontosabb célom kijutni Buenos Airesbe az ifjusági olimpiai játékokra, illetve a VB-n minél jobb eredményt elérni.

vas_barnabas

Bikemag: (Barnabást kérdezzük) Még csak 11 éves vagy, de te is már hosszú évek óta versenyzel, ami a kerékpársportban nem mindennapi dolog? Mikor is kezdted pontosan a versenyzést? Mit szeretsz benne a legjobban? Hosszútávon mik a céljaid?

Vas Barnabás: Nem emlékszem pontosan mikor kezdtem, talán 4 vagy 5 éves lehettem. A versenyekben azt szeretem, hogy nagyon izgalmasak, főleg a sprint a végén. Jövőre szeretnék országos bajnok lenni és nagyon szeretnék majd a válogatottba is bekerülni.

Bikemag: Melyik a legemlékezetesebb versenyetek kerékpáros pályafutásotok során és miért?

Vas Péter: Én 3 versenyt emelnék ki: Emlékszem, hogy az egyik Salzkammergut Trophy A távot majdnem fel kellett adnom, mert megfőttem a nagy hőségben. A leghosszabb emelkedőn tekertem-toltam a bringát kb. 170km-nél és már nem nagyon voltam magamnál. Egy idős hölgy állt az alpesi nyaralója előtt és másfél literes flakonokat töltött meg forrásvízzel az indulóknak. Már ismertem őt, hiszen mindig ott állt, minden egyes versenyen. Amikor odaértem és kedvesen nyújtotta felém a vizet, éreztem hogy meg tudom csinálni, meg fogom csinálni. Az önmotiváció hatalmas erő, ha kész vagyok egy versenyen elég felidéznem egy ilyen pillanatot és máris átlendültem a holtponton, a bringa halad tovább.
De a legemlékezetesebb az első Transalp volt 2012-ben, KisJocóval és Bibivel (Holló Tibi), minden egyes nap egy katarzis volt, remélem lesz még ilyen közös élményünk!

Vas Balázs: Most így hirtelen a Cseh Toi Toi Cup cyclocross versenysorozat Jicin-i versenye jut eszembe, ahol első lettem. A rajt rosszul sikerült és visszaestem a 10. helyre, onnan körről körre jöttem fel és végül sikerült az első helyet megszereznem. Az elején még észre se vettek nagyon, utána pedig már mindenki nekem drukkolt – nagyon jó érzés volt.

Vas Kata Blanka: Az idei Cross Country EB 3. napja Graz-ban: Az ügyességi nem sikerült túl jól délelőtt, viszont délután az XC verseny nagyon jól ment. Több perc hátránnyal indultam a handicapp-es rajtban és sikerült feljönni a 10. helyre. Nagy sár is volt, jól ment aznap a versenyzés.

Vas Barnabás: Egy régebbi csömöri versenyen elestem és beszorult a combom a nyereg és a váz közé. Utolsó voltam, de felálltam és tekertem, ahogy bírtam. Az utolsó körre ledolgoztam a hátrányom és végül 2. lettem!

Bikemag: Ha fiatal versenyzőkről van szó akkor nem maradhat el az egyik legfontosabb kérdés sem, az iskola és a szórakozás. A rengeteg edzés mellett, hogyan fér bele az életetekbe a tanulás és a szórakozás? Marad egyáltalán időtök a kerékpáron kívül másra? Mit csináltok szívesen szabadidőtökben, ha egyáltalán van ilyen?

Vas Péter: Balázs és Blanka sport gimnáziumba járnak Budapesten, így ott rugalmasabban kezelik a gyerekek edzéseit, versenyzését, de így sem marad a bringán és tanuláson kívül túl sok egyébre idő. Balázs azt a keveset is a bringája karbantartásával tölti a Doctorbike műhelyében vagy otthon. Blanka ha teheti a barátaival találkozik szabadidejében vagy pihen, Barni nagyon szeret rollerozni és a haverokkal találkozni.

Bikemag: Gondolom, a szülők a legnagyobb támogatók. Rajtuk kívül ki(k)nek a segítségére számíthattok?

Vas Péter: Legfőbb támogatónk a feleségem, Kata. Nem könnyű ezt az őrültekházát mindennap elviselni. Szinte minden hétvége verseny, a nyaralás is edzőtábor, idő semmire sincs. Főzés, mosás, folyamatos utazás. Az asztalnál is csak a bringa a téma. Nem vagyunk egyszerűek.
Csapatunk a Merida Maraton Team CST és a főszponzor a Bikefun Kft. a kezdetektől fogva rengeteg dologgal támogat bennünket. Lassan már mi is bringaboltot nyithatnánk, annyi Merida bringánk van. A Big Nine montik mellett ott sorakoznak a Cyclocross bringák és rengeteg kiegészítőt is kapunk a cég által forgalmazott termékekből: CST gumik, Bryton órák, Northwave ruházat, illetve a High5 táplálkozás kiegészítői. Mikusz (Mikula Gábor) a csapatvezető és Kovács Tamás a Bikefun Kft. részéről ugyancsak születésüktől fogva ismerik a gyerekeket, nagyon sok mindenben segítenek bennünket.
Az utóbbi években Balázs nagyon jó kapcsolatot alakított ki a Doctorbike profi kerékpárműhelyével, szinte minden nap megfordul Papp Robiéknál, az ő támogatásuk nélkül nem lenne sikeres versenyzés. A Massive Bikes is támogatja Balázst a Challange cyclocross specifikus gumik beszerzésében. Muszáj megemlítenem edzőnket Papp Dénest is, akivel ugyancsak már a gyerekek születése előtt jó barátságban voltunk, így nem egy szokvány edzői viszonyról van szó, olyan ez már mint egy rossz házasság utána persze együtt örülünk a sikereknek! Egyre bővülő szurkolói kör, nagyon jó érzés, köszönjük!

Bikemag: Köszönjük és további sikereket kívánunk mindegyikőtöknek!

Egy csomagos családi túra a múltból

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo