fbpx

Új év új csapat! – Pelikán János a Pannon Cycling Team-ben folytatja – Interjú

2019-ben 3 év osztrák légióskodás után Pelikán János ismét magyar csapatban versenyez. Az időfutamokról és a szökéseiről híres tehetséges versenyzőnk a Pannon Cycling Team-ben folytatja pályafutását. A váltás okairól és a 2019-es terveiről kérdeztük.

Bikemag: Miért váltottál csapatot?

Pelikán János: Augusztusban kapott mindenki egy e-mailt, amiben közölték, hogy jövőre csak osztrákok lesznek a csapatban. Lényegében ezért kényszerültem csapatváltásra. Nem a csapattársaim és a sportvezető volt az oka annak, hogy egy ilyen szintű csapatot lényegében feloszlattak. Egyedül az inkompetens 2018-as új vezetés tehet erről. Sajnos azt hitte az idei nagyfőnök, hogy ha megszabadulnak mindenkitől, aki felemeli a hangját a – nem kis – rossz dolgok miatt, megoldódik a helyzet.

Bikemag: Beszéljünk kicsit a mögöttünk álló szezonról! Hogyan értékeled a 2018-as szezont?

Pelikán János: A 2018-as szezonom nehezen indult, az eddigi egyik legjobb téli felkészülésem ellenére. Márciusban, az osztrák szezonnyitón, elütött a mezőnyben egy biztosító motoros, ami alakulhatott volna sokkal rosszabbul is, de így is ki kellett hagynom.

Májusban már egész jól éreztem magam a kerékpáron, jól ment a Szlakiem lengyel többnapos, és a Gemenc Kupa is.
Júniusban a Szlovén Körverseny időfutamát emelném ki, ahol egyszerűen jól éreztem magam. Az időfutam OB-ről mindez nem mondható el, majd a mezőnyről sem – de utóbbit gyorsan fel is kellett adnom technikai probléma miatt.
Augusztusban, több mint kilenc és fél év után, leváltottam első edzőmet, Specziár Viktort. Mindent, amit addig a pontig elértem, neki köszönhetek, és ezért mindig hálás leszek. Viszont úgy éreztem, hogy váltásra van szükségem, és Matej Mugerlivel kezdtem el dolgozni. Minden a terv szerint ment, elkezdtem az első felnőtt időfutam VB-mre készülni. Egyre jobban teljesítettem az edzéseken és a versenyeken, majd dobogós voltam egy hegyi időfutamon, Csehországban, két héttel a VB előtt. Hetedik lettem itt összetettben. Aztán lebetegedtem a judendorfi verseny után, és ezzel befejeztem a szezonom.
Sajnálom, mert tényleg életem eddigi legjobb formáját mutattam, de ez így alakult.

Pelikán János

Bikemag: Volt már arról szó, hogy milyen szerepet szánnak neked jövőre a csapatban?

Pelikán János: Szabó Ádámmal, a Pannon sportvezetőjével, azt beszéltük, hogy ahol időfutam is szerepel egy többnaposon, én leszek az első számú ember. Ez azért nem túl sok versenyről mondható el, de ez a szerep kérdés úgy is általában helyzettől, formától és versenytől függ.

Bikemag: Jövőre neked milyen terveid vannak? Időfutamok, hosszú szökések, UCI pontok? Láthatunk majd újra szökni a Tour de Hongrie-n?

Pelikán János: Az én terveim? Szeretném, ha nem csak időfutamos és hosszú szökésekben szerepelő emberként tekintenének rám. Szeretnék többet ülni a mezőnyben, és a versenyek végére koncentrálni.
A Tour de Hongrie szökés viszont természetes.

Bikemag: Köszönjük és sok sikert a 2019-es évre!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo