fbpx

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

A második napon a Trans Hungária Maraton hegyikerékpárosai töretlen lendülettel vágtatnak Tokaj felé. A 32 fokos nyári meleg továbbra is megnehezíti a végvári útvonalon kerékpározó legények és hölgyek dolgát. Folyamatos az ivóvízpótlás; a terep nehéz, tüdőszaggató, száraz és poros, de mindezek és a sziklás terep ellenére is fantasztikus sebességet diktálnak a legjobbak.

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

A tegnapi eredmények alapján már sejthető volt, hogy az élmezőny kiváló felkészültséggel, rohamtempóban fog a célba érni. A második etapon összesen 1890 méteres szintet kellett teljesíteniük a Mátrában. A kékestetői mászás nagyon megerőltető volt, láthatóan sokkal nehezebb, mint amire a mezőny nagy része számított. A négynapos verseny minden egyes szakasza a klasszikus maratoni versenyek hosszútávjának felel meg. Látszik, hogy páran túlvállalták magukat, de ennek ellenére balesetmentes volt a mai nap is. Műszaki hiba miatt páran feladták a versenyt, de komolyabb baleset nem történt. A mentősök pár horzsoláson és zúzódáson kívül nem tudtak jelentős sérülésről beszámolni.

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

Abszolút helyi segítőkészség és összefogás jellemzi a versenyt. Bükkszéken is minden szükséges infrastruktúrát a helyiek biztosítottak és a fáradt versenyzőknek ingyenes belépésük volt a fantasztikus Salvus vizű termálfürdőbe.

Holnap, a maraton 3. napján Bükkszékről „rohannak” tovább az atléták Diósgyőr irányába és talán a legszebb hegységünket, a Bükk dolomitos tájait fogják átbiciklizni.

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

Trans Hungária Maraton: ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások

Eredmények (beérkezési sorrend alapján):
1. Blazsó Márton (Bike Team Szeged) 4:11’50”
2. Búr Zsolt (Bringabanda SC – páros) 4:19’37”
3. Grósz Béla (Team Nagymaros – páros) 4:19’38”
4. Melts András (Team Nagymaros – páros Grósszal) 4:19’38”
5. Hauser Tamás (Capricom Scott) 4:19’39”
6. Matusek Róbert (Sportograf.com) 4:26’33”
(…)
25. Dósa Eszter 5:01’01”

A versenyről a Bikemag fórumon: http://forum.bikemag.hu/versenyek-42/trans-hungaria-maraton-4669

Forrás és további információ: Trans Hungária Maraton sajtóközlemény, www.transhungaria.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo