fbpx

Tisza-tó Maraton szeptember 15-én: 3 az 1-ben…

A II. Tisza-tó Maratonon idén is három távon kerékpározhatunk ahol az élményen felül kalandpark belépőt és egy kellemes hétvégét is zsákmányolhatunk. Szeptember 15-én kerékpáros özön lepi el a Tisza-tó környékét, hiszen profik, amatőrök és családok is nekivágnak a második Tisza-tavi tókerülő túrának Poroszlóról.

A rajtcsomag része idén egy ingyenes, egész napos belépő a Robin Kalandszigetre, valamint kirándulás a Tisza-tavi Tanösvényen, de kedvezmények járnak a rendezvény rajt és célterülete mellett lévő poroszlói Ökocentrum látogatásakor is. Ezen felül a rajtszám mellé a leghosszabb táv indulóinak egy Nutrixxion energiaszelet is jár.

Aszfaltos úton haladva a teljesítményorientált indulók 135 km-en két kört tesznek meg a tó körül a Cube Tisza-tó Maratonon, míg a középhaladóknak a PORT.hu Tisza-tó kör, azaz a 65 km-es táv jelent kihívást. Családoknak a 42 km-es táv lehet a megfelelő választás, ami egy hajókirándulással egybekötött kerékpártúrát jelent, mely részben aszfalton, részben pedig terepen halad.

A Tisza-tó Maratonra jelentkezők egyúttal egy kellemes hétvégének is elébe néznek, hiszen a regisztráció során rögtön szállásfoglalásra is van alkalom, míg a rajtcsomaghoz kapott kedvezményekkel egy egész napos (vasárnapi) időtöltés garantált, de ne feledkezzünk meg a helyiek vendégszeretetéről sem, valamint a helyi ételkülönlegességek, portékák beszerzéséről sem, mint a pásztorételek vagy a fazekas tárgyak.

További információ, előnevezés és kedvezményes szállásajánlatok: www.tosport.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo