fbpx

Szlovák DH Kupa 2.0, avagy a mumus ötödjére

Eljött az újabb bizonyítás ideje, a downhilles LiMiT Racing Team tagjai idei második megmérettetésükön vesznek részt június 7-9. között. A versenyszezont három hete kezdték meg Szlovákiában, most pedig a kupasorozat következő állomásán, Mala Lucivnán csapnak össze újra a visegrádi országok riderei. Lássuk, mi is vár rájuk a közelgő hétvégén.

Mala Lucivna. Egy kicsi szlovák, ám velős síhely a Kis-Fátrában. Hogy ez kinek mit jelent? Valószínűleg a legtöbb ember életében nem hallott még róla. A LiMiT-es srácok azonban regényt írhatnának már arról, hogy számukra eddig mit „adott” a hely. Három év, négy verseny és egy rakás balszerencse: ennyi az eddigi termés. Ez lesz az ötödik kiruccanás, ami már jubileuminak számít. Reméljük, ez jót jelent és eljön a várva várt áttörés.

A verseny plakátja, a fotón Gács Péter

A verseny plakátja, a fotón Gács Péter

Egy változás már észlelhető, ugyanis a csapat összetétele teljesen új képet mutat. Hatan indulnak a hétvégi futamon, de közülük öten most találkoznak csak először Lucivna „mumusával”. Keresztes Péter, Szabó NF Endre, Zámbó Dávid, Palotai Gábor és a csapatfőnök Gács Péter indul Elite kategóriában, aki viszont már veteránnak számít ezen a helyszínen, Szűcs Tomi pedig a merevvázasok táborát erősíti.

Minden alkalommal úgy indulunk neki a mala lucivnai versenynek, hogy na majd most túlemelkedünk az itteni rossz szériánkon. Nos, a rajtlistát nézegetve ez most lesz eddig a legnehezebb, ám lehet, hogy pont ez fogja előrevinni a srácokat.– kezdi beszámolóját Gács Péter – Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik pálya lesz, így legalább nem csak nekik lehet teljesen új a helyszín, de igazából mindegy is, nagyon gyorsan tanulnak és igen ügyesek. A jó erőnlétük is fog kelleni, hiszen az 500 méter szintkülönbség nyélen, szétjárt pályán nem piskóta. A srácokkal vártuk már ezt a hétvégét, ennyien egyszerre még nem voltunk itt a csapatból és kezdem érezni, hogy igazán összeálltunk. Nagy az összetartás köztünk és hihetetlenül jó a csapatszellem. Úgy gondolom, jól felkészültünk a hétvégére és támogatóinknak köszönhetően profi felszereltséggel tudunk nekiindulni egy-egy versenynek. Ami az időjárást illeti, mondanak esőket, amitől az erőviszonyok is kicsit átalakulhatnak…”

A csapat – szó szerint – régi motorosának számít már Szabó NF Endre, aki idén eddig elsősorban motocross versenyek dobogóin tűnt fel. A downhillre ez kiváló felkészülést biztosít, és mivel a Szlovák Kupa állomásait ő is célul tűzte ki, ezen a júniusi hétvégén rajthoz is áll. Immár második éve a saját maga által épített és fejlesztett karbon bringával húzza a gyönyörű íveit és többek között a motocrossból átültetett trükkjeivel elég jó esélyekkel veszi fel a versenyt a helyi erőkkel. „Kíváncsian és izgatottan várom a hétvégét, mert ez lesz az idei első DH versenyem. Egy masszív felkészülési időszakon vagyok túl, rengeteget edzettem kondira, valamint elég sokat motocrossoztam, hogy bírjam a fizikai megpróbáltatásokat. Sőt, az utóbbival idén már be is zsebeltem pár dobogós helyezést, úgyhogy bizakodva várom a bringás összecsapásokat is. Sajnos azonban pár hete volt egy nagyobb esésem, azóta is fájlalom a szegycsontomat és a bordáimat. Bízom benne, hogy nem fog hátráltatni a versenyzésben és a legjobb formámat tudom majd hozni.”

Szabó NF Endre

Szabó NF Endre, fotó: Gémesi Balázs

Keresztes Peti viszont első évét tapossa a LiMiT Racing Teamben és három hete kezdett ismerkedni a szlovák-cseh-lengyel mezőnnyel: „Nagyon várom már a hétvégét, úgy érzem sikerült kipihennem a mraznicai sérülésem. A legutóbb kiderült, hogy az itteni élmezőny iszonyatosan szoros, nagyon keményet mennek a srácok. Egy másodpercen belül 3-4 ember is volt, de ezek a tények sokkal inkább motiválnak mint lelomboznak. Nagyon örülnék, ha a hétvégén sikerülne bejutni a top 15-be. Éles a mezőny, versenyről-versenyre fokozatosan egyre jobb eredményeket várok magamtól.”

A Szlovák Kupa első fordulóján, Mraznicában Zámbó Dávid érte el a legjobb időt a LiMiT-es srácok közül. Erőnlétileg (is) nagyon bomba formában van, ami kelleni is fog a hétvégi megmérettetésre: „Nagyon izgatott vagyok a versenyhétvége miatt, viszont egy kicsit aggódom is, mert múlt hétvégén gyakorlás közben sikerült jól odaverni a bokámat és a könyökömet. Megpróbálok ezeken túllépni és downhillezni egy nagyot egy remek társasággal.”

Zámbó Dávid a 2013-as Szlovák Kupasorozat első fordulóján, Mraznicán.

Zámbó Dávid a 2013-as Szlovák Kupasorozat első fordulóján, Mraznicán.

Palotai Gábor az első felnőtt évében már ott van a többiek nyakán, de láthatóan ez kevés még neki: „Az első Szlovák Kupa nem úgy sült el ahogy szerettem volna, ezért elég óvatosan közelítem meg az elvárásaimat, de bizakodva nézek elébe a hétvégének, cél a tapasztalatszerzés mellett az eddig tanultaknak a kamatoztatása. A folyamatos rossz időjárás miatt nagyon keveset tudtam edzeni, meglátjuk mi lesz, mindent bele srácok!!”

A versenyhétvégéről folyamatos szöveges, képes és videó beszámolók  a LiMiT Racing Team facebook oldalán követhetőek lesznek, valamint itt a Bikemag-en is. Reméljük a net is így akarja majd.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo