fbpx

Szakmai Fórum: Szólj bele te is a kerékpársport jövőjébe!

A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség nyílt szakmai fórumot hívott össze: február 21-én szívesen látnak mindenkit, akik javaslataikkal, meglátásaikkal szeretnének részt venni egy fontossági sorrend kialakításában a sportágon belül.

szakmai_forum_mmtbszsz

Az alábbiakban Eisenkrammer Károly, MMTBSzSz-elnök levelét adjuk közre:

Kedves Egyesületi Vezető, kedves Bringások!

Az MMTBSzSz elnöksége 2015. február 21., szombaton 13 órás kezdéssel egy szakmai fórumot hívott össze a sportágban érdekelt klubok, klubvezetők, és sportolók részére. A fórum helye a kőbányai BringaPark épülte, 1103 Budapest, Hangár utca 10.  A Mountain Bike fórumon szívesen látnak minden MMTBSzSz tagszervezeti képviselőt, sportvezetőt, sportolót, akik hozzá szeretnének szólni a sportággal kapcsolatos szakmai és pénzügyi kérdésekhez. A fórum célja, hogy fontos szakmai és pénzügyi kérdéseket érdemben tudjunk megvitatni, szabadon, jogi (közgyűlési) korlátok nélkül. A fórum felvetéseit, az egyesületek javaslatait az MMTBSzSz elnöksége megvitatja és/vagy az MMTBSzSz illetve az MKSz közgyűlése elé terjeszti.

Az MTB fórum javasolt témái:

–          2015. évi szakmai tervek egyeztetése

–          2015. évi pénzügyi tervek megvitatása

–          2015. évi állami támogatás felhasználásával kapcsolatos kérdések megvitatása

–          Versenyrendszerrel kapcsolatos kérdések megvitatása

–          A március 1-i tisztújító közgyűléssel kapcsolatos felvetések, javaslatok

–          Egyéb, a sportággal kapcsolatos témák – javaslatokat várunk a mmtbszsz.hu@gmail.com címre

Héttér információ:

A kerékpársport, így a mountain bike is kiemelt sportági státuszba került 2012-ben, és ennek következtében a sportág éves költségvetése a korábbinak a többszörösére emelkedett. A több pénz azonban nem garancia az azonnali színvonal emelkedésre.

A korábbi, Katona Kálmán vezette MKSz és MTB elnökségeket többször érte az a vád, hogy a döntéseikbe nem vonja be klubokat. Az magyarázat erre a legtöbbször az volt, hogy az állam általában késik a saját támogatási döntéseivel, akkor azonban nagyon gyors (néhány napon belüli) döntéseket vár el a szövetségektől. Ebben a helyzetben egyszerűen nincs mód arra, hogy az egyesületeket bevonják, és széles körű szakmai vita előzze meg a sportági célok meghatározását. Ennek a következménye az, hogy évről évre a sportági közgyűléseknek nincs más lehetőségük, mint utólag elfogadni azt, amit korábban az elnökségek meghatároztak, kitűztek célként a sportág elé. Ebbe a helyzetbe 2014. decemberében az új MMTBSzSz elnöksége is belekényszerül, amikor az MKSz-tól azt a kérést kaptuk, hogy 3-4 napon belül állítsunk össze egy, 2014. II félévére vonatkozó, 20,6 millió forintos költségvetést az MTB szakágra. Természetesen ezért a kapkodásért a jelenlegi MKSz sem okolható, hiszen az MKSz részére adott határidő is igen szűk volt – nekik össze kellett fésülniük a három szakági szövetség által leadott anyagot.

A probléma az, hogy igen rövid idő alatt kell az elnökségnek döntést hoznia úgy, hogy valójában nem feltétlenül tudjuk, hogy a sportági kluboknak mik lennének a prioritások? Mik azok a sportági célok, amik alapján az elnökség meghatározhatná a célok megvalósításához vezető utat, és konkrét felhasználási javaslattal élne?

Az elmúlt 20 évben kialakult az a helyzet az MTB szakágban, hogy az éves költségvetés nagyjából beállt 15-18 millió Ft-ra. Ebből a jelentősebb részt kifejezetten az olimpiai kvalifikáció elérésre kellett fordítani, mást ezzel e pénzzel nem is tehettünk. A maradék pedig épp elegendő volt arra, hogy alapszinten működtesse az MMTBSzSz a sportágat (főtitkár, iroda, bajnoki és válogatott mezek, bírók díjazása, stb.) Valójában fel sem merült, hogy ebből a pénzből átfogó sportági stratégiát lehetne készíteni, vagy nagy célokat kitűzni – ez volt a „1.0-ás működés”, amiben senki nem kapott semmit, de mindenki tett valamit a közösért.

Jelenleg a helyzet az, hogy a korábbi kb. 10 millió forintos MOB támogatást (olimpiai kvalifikációra) továbbra is megkapja az MTB szakág, és ezen felül az MKSz-hez érkezik az úgynevezett KSF pénz (Kiemelt Sportági Fejlesztés). Ennek az 2015. évi összegéről nincs tudomásunk, de az elmúlt évek alapján valószínűsíthető, hogy több tízmillió Ft lesz (2014-ben számításaim szerint 100-150 millió Ft volt az MKSz „KSF támogatása”).

Mivel jelenleg nem tudjuk (senki sem tudja), hogy mennyi lesz a 2015, évi támogatás, két dolgot tehetünk:

Várunk a döntésig, és akkor kapkodva az eddigi sémák alapján megpróbál az MKSz és az MMTBSzSz elnöksége a lehető legjobb döntést hozni – a sportág érdekében.

Vagy elébe megyünk a dolognak, és egy közös egyeztetésen a klubok meghatározzák azokat a stratégiai célokat, amelyeket fontosnak tartanak, és amely sorvezető alapján az adott pillanatban elnökség majd felosztja a rendelkezésre álló állami támogatást. És ebben az esetben az elnökség nyugodt lehet abban, hogy nem hibázik nagyot, ha mondjuk (direkt írok nagy butaságot!) a pénz 100%-át a kerékpáros fejvédők beszerzésére fordítja – hiszen a tagság erre adott számára felhatalmazást.

Tudom, hogy nem könnyű ebben a témában érdemi vitát kezdeményezni, és sokan óva intenek attól, hogy ebbe belemenjek, mert ez akár káoszba is fulladhat, de szerintem épp ez az, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni. Klubvezetőkkel beszélgetve az a tapasztalatom, hogy nagyon is jól látják a hiányosságokat és a felemelkedés útját – ami nem féltétlenül azonos azzal a sémával, ahogyan most a dolgunkat végezzük. Természetesen én sem értek mindenkivel feltétlenül egyet, de ez nem baj. Fontos hogy megismerjük egymás véleményét mások érveit. Számítok arra, hogy február 21-én a klubvezetők (és a sportágban érdekeltek) nagy számban vesznek részt az MTB fórumon, és érdemi hozzászólásokkal, vitával előre viszik az MTB szakágat.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, csupán vitaindítás kedvéért felteszem az én prioritás listámat, rövid indoklásokkal. Ha és amennyiben az MTB szakág a KSF támogatásból 2015. évben 50 millió Ft-ból gazdálkodna, akkor én az alábbi felosztást javasolnám:

–          sportági kommunikációra fordítanám a pénz 50%-át. Az elsőre megdöbbentő arányt azzal indokolom, hogy ez az a pénz, ami hosszútávon a legjobban megtérül. Néhány éven át tartó „márkaépítéssel” megteremthetjük az alapját annak, hogy mind a Szövetség, mind egyes egyesületek, versenyek jobb eséllyel jelenjenek meg a szponzori piacon. Ez alatt nem a már megszokott bringás, sportos hírportálokon való megjelenést értem (azt alapnak kell tekinteni), hanem részvételt a „mainstream médiában” a kereskedelmi rádiókban, televízióban, a mindenkori, mindennapi sporthírekben. Nem csak, sőt nem elsősorban arra van szükség, hogy a Mátra Maratonról beszámoló készüljön az M1-en este 8-kor, hanem főleg arra, hogy a nemzetközileg igen magasan jegyzett sportágat mutassuk be! Ez a munka az MKSz szintjén lenne igazán hatékony, de én azt gondolom, hogy mi is kezdeményezhetjük ennek a felvetését.

– Szövetségi működésére, az iroda megerősítésre fordítanám a pénz 10%-át, hogy megfelelő módon tudja kiszolgálni a sportágat, az egyesületeket.

– A felnőtt XC, DH, Trial válogatottak versenyeztetésére fordítanám a támogatás 10%-át – azzal számolva, hogy az olimpiai válogatottak a MOB keretből külön is kapnak támogatást.

– Az utánpótlás válogatottak (XC / DH / Trial) versenyeztetésére fordítanám a támogatás 10%-át, hogy már gyerekkorban érezzék a versenyzők, hogy számítunk rájuk.

– Az alap utánpótlás nevelésre (edzők fizetése) fordítanám a támogatás 10%-át, hogy az egyesületeknél elinduljon a rendszeres és magas szintű szakmai munka.

– A versenyrendszer támogatására fordítanám az állami támogatás 10%-át, hogy a megfelelő színvonalon teljesítő szervezőket a sportágban tartsuk, és szükség esetén támogatásokkal életben tartsunk nehéz helyzetben levő versenyszámokat.

A fenti számok és feladatok csak vitaindítóak, de talán alkalmasak arra, hogy megmozgassák a klubvezetők fantáziáját. Ha ezekről vitát nyitunk, akkor a válaszokból sejthető lesz, hogy mit tart a tagság jó iránynak. Nem várok egyetértést. Érdemi vitát viszont igen. Így megismerhetjük mások érveit is. Döntsünk arról, hogy mi a jó irány!

A február 21-i MTB fórum alapján formálódó javaslatok az MMTBSzSz elnöksége majd, az MMTBSzSz közgyűlése elé kerülnek.

Eisenkrammer Károly

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo