fbpx

Specialized Fatboy kerékpárteszt: ismerjük el, jó játék!

Ha fatbike-ot tesztelünk, talán fatbike-okhoz érdemes hasonlítani. Ebből a szempontból vitán felül fantasztikus bringa a Specialized Fatboy. És amúgy egyébként is…

Specialized Fatboy kerékpárteszt

Specialized Fatboy kerékpárteszt

Mikor a Speci előtt utoljára fatbike-ot teszteltem, az elmúlt évtized legmakacsabb sérülését szedtem össze, hál’Istennek azóta teljesen rendben van a térdem, ami kifordult és a szalagok is összekuszálódtak. Ez is bizonyította, hogy egy 4-5”-es kerekeken guruló dömper bukáskor sem úgy viselkedik, mint egy hagyományos bringa. Semmilyen körülmények között nem viselkedik úgy, tehát aki szeretné átadni magát a fatbike-ozás örömeinek, felejtse el, hogy bringázik. Fatbike-ozik.

specialized_fatboy_020

Az a bizonyos bukás nem is volt bukás, hiszen nem estem el. Mert egy fatbike-kal nem lehet elesni, a fatbike felboríthatatlan. Próbálgattam a gyors sodróson a határait, majd elveszítettem az egyensúlyom. A bringa ment tovább, csak közben én is „mentem” más irányba, s kettőnk között a térdem volt a kapocs, meg a patentpedál. Miután nem akartuk elengedni egymást útjára, némi „rollerezés” a másik oldalon, majd a fájdalom térdtájékon. De a bringa nem akart eldőlni.

specialized_fatboy_017

Bocsánat, hogy saját sérülés történetével untatom az olvasót, de ebből is kitűnik a Fatbike legfőbb jellegzetessége: MEGÁLLÍTHATATLAN. Kivéve persze, ha a féket használod. Általánosságban a nagy tömegű és a talajjal óriási felületen érintkező gumi hatalmas perdülettel és tapadással rendelkezik. Amikor ez a tömeg beforog, akkor forogni szeretne és kevés dolog képes letéríteni a pályájáról. Amikor a kormány elfordításával szeretnéd ezt megtenni, az is másféle mozdulatot igényel, mint egy hagyományos kerékpáron.

specialized_fatboy_016

Szintén befolyásolja az irányítást az iszonyatos tapadás, amit nem csak a gumi szélessége, hanem a sokkal alacsonyabb nyomás is fokoz. (Ha ki akarjuk használni egy fatbike képességeit, vastagon 1 bar alatt marad a mutató pumpáláskor.) Fatbike-ozni valószínűleg meg kell tanulni, mint ahogy meg kell tanulni biciklizni is. Persze pár rövid teszt, menetpróba után is kezdi érezni az ember, hogy ezek az eltérő tulajdonságok milyen körülmények között teszik igazán gonosz fegyverré a fatbike-okat…

specialized_fatboy_018

Sár… Huhúúú… Na ehhez nem kell tanulni semmit. Egyszerűen bárhol felmész, lemész, el se hiszed… Aztán még extrémebb talajon is megpróbálod, még hihetetlenebb, de felmész, lemész, átmész… Kész vagy… Számomra nagyon vicces bringa a fatbike. Elismerem, hogy évente talán ötször ülnék fel rá (kivéve, ha télen lenne huzamos ideig hó), de az 5 alkalom nagyon mókás lenne, élvezném. Még szerencse, hogy tesztbringákon van erre lehetőség.

specialized_fatboy_004

Ennyit az általánosságokól, térjünk át magára a Specialized Fatboy-ra. Közhely, de a Specik mindig spécibbek kicsit az átlagnál. Valahogy ügyelnek rá az amerikaiak, hogy minél jobban teljesítsék funkciójukat. Nem kell ehhez rakétatudomány csak egy kis odafigyelés. Ésszel megtervezni a vázat, összeválogatni az alkatrészeket, megépíteni pár prototípust, tesztelni a bringákat és az sem árt, ha virtigli kerékpárosok ülnek fel rá. Aztán a teszt tapasztalatai alapján módosítani, amit kell.

Manapság a kerékpáriparban a legtöbb gyártó utóbbi fázisban vérzik el, nemhogy több kört nem futnak – tesztelés, módosítás, tesztelés, módosítás – sokaknál az éles próbák is elmaradnak. Ezen a Specin is azt érzed, amit sok más Specin, hogy pont jó. Nyilván nem vagyok fatbike-szakértő, de hiába ültem drágább ducigumis bringán is, mégis ez volt eddig a leginkább meggyőző (az összesen négy közül) Fatbike-ozáshoz pont jók a szögek, a minőségi M4 alumínium csövek hossza. Ott van merevítés ahol kell, pont elég a sárférőhely, mert nem ragadt be…

Tökéletes választás a karbon merevvilla, mert egy fatbike-on a gumik látják el a csillapítás funkcióját. Ha teló segít, szerintem az már nem is fatbike-ozás. Ettől könnyebb is a gép, és kiemelendő, hogy a Specialized Fatboy egy kimondottan könnyű Fatbike, annak ellenére, hogy nem tartozik az igazán drága modellek közé. Mondjuk ha már szempont volt a tömeg, a kiegészítőkön, nyereg, kormány, stucni, nyeregszár simán lehetett volna spórolni pár száz grammot. Egy pár szuperkönnyű ducigumival még többet lehetne faragni, sőt, az a menettulajdonságokat is befolyásolná, de szögezzük le, a 26-os felnikre illeszkedő 4,6”-os Speci Ground Control külsők sem nehezek duci mércével.

Felejtsük is el a grammokat a továbbiakban, teljesen irrelevánsak ennél a bringánál. Sőt, a fatbike-érzéshez talán még hozzá is tartozik, hogy ne keressük a hagyományos MTB gumik tulajdonságait. Amúgy ha felülsz rá, meg fogsz lepődni, milyen könnyedén halad, persze terepen. Minél nehezebb terepen. Ezek a gumik megfelelően alacsony nyomáson simán biztosítanak 6-8 cm rugóutat, ugyebár 10 cm fölött kell félni a felütéstől, amit elég nehéz elképzelni. A rázós talaj, amin egy 2,2-es MTB gumi is zötykölődik, a 4,6”-ossal aszfaltminőségűre simul ki.

Az alkatrészeknek ezen a bringán pont semmi jelentőségük nincs, kivéve a fékeket, mert a nagy tömegű kerék megállításához a tengely közelében nagy erő kell. Ezt a Tektro Gemini fékek biztosítják, őszintén szólva még meg is lepődtem, hogy ahhoz képest, mekkora forgó tömeget kell lassítaniuk, nagyon jól fognak. Mivel a Bringaland Kerékpárüzlet tesztflottájába tartozik a Fatboy, nem meglepő, hogy már jól bejáratták ezeket a fékeket előttünk.

A váltók váltanak, bár pont volt egy malőr a SRAM X7-tel. Véletlenül benyomódott a váltókanál „lockoutja”, véletlenül a két sok bringát látott tesztelő nem tudta, hogyan kell visszakapcsolni és fél órán át próbálkoztak, mire sikerült… De ez nem az alkatrész hibája. A markolatváltó jobban belegondolva ideális egy ilyen bringára, a lehető legigénytelenebb, bírja fogja a sok mosást, gőzborotvát, karbantartani is egyszerű.

specialized_fatboy_013

Mivel a fatbike-ot úgy gondolom inkább hóban, sárban, extrém körülmények közötti mókázásra veszi elő az ember, hajtókarból jobb lett volna egytányérost választani, persze ehhez 1×11 dukálna, széles áttételtartományt nyújtó sorral, ami drágább. Egy fatbike pedig ne legyen drága. Sőt. Legyenek sokkal olcsóbbak, mert ha végignézi az ember egy fatbike műszaki tartalmát, legtöbb esetben még irreálisan drágák. Talán majd pár év múlva, ha nagyobb mennyiségeket gyártanak belőlük… Visszatérve a hajtóműhöz, jól szuperál a 36-22 dupla, de előfordult a nagy sárban, hogy ez bizonyult gyenge pontnak.

specialized_fatboy_014

Menet közben… Hogy is tudnám ezt röviden összefoglalni? A már említett „megállíthatatlan” a legjobb kifejezés. Volt rá példa, hogy sárban – mert a tesztre nagy esőzések után került sor – belecsúsztam lefelé döngetve egy durva nyomvájatba és a mai napig érthetetlen, hogy jöttem ki. A kanyarodás határait elég nehéz elérni, még sárban is… Felfelé a mai napig nem értem, hogy tud haladni olyan csúszós meredeken, ahová nem bírnék felmenni az XC-gépemmel.

specialized_fatboy_019

Mondjuk mindezt, amiről szó van, lassan teszi. De egy fatbike-kal nem siet az ember. Érdekes, hogy az ugribugri is más vele teljesen, az is lassú. Egy eldobónak például úgy nekifeszül, szétterül maga a gumi, hogy sokkal nagyobb erő kell kirántani, mint egy hagyományos bringát. Pont azt beszéltük, ha valaki megszokja a fatbike-ot, utána könnyen elrepül az égbe egy normális bicóval… Ugyanez igaz a döntésekre is, mindenhez kicsit nagyobb erő kell, viszont nem kell óvatoskodni a mozdulatokkal.

specialized_fatboy_015

Ha valaki az erdő szélén lakik, mindenképpen érdemes úgy is gondolnia a fatbike-ra, mint egy rendszeresen használható sporteszközre, vagy rendszeresen használható játékszerre. Óriási élményt ad, szerintem nem jobbat, vagy rosszabbat, csak mást, mint egy hagyományos monti. Meg kell tanulni használni és meg kell találni hozzá a megfelelő terepeket!

InfoBox:

A tesztbringa akciós áron vásárolható meg a Bringaland Kerékpárüzletben: KATTINTS IDE!

Származási hely: USA/Tajvan
Garancia: élettartam
Ajánlott fogyasztói ár: 636 000 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo