fbpx

Shimano Alfine alkatrészcsalád teszt

Az első Alfine 2009-ben járt nálunk szintén egy Cube városi gépre szerelve. Az a változat még nyolcsebességes volt, ami viszonylag nagy ugrásokat jelentett a fogak közt, ráadásul elöl csak egy jó nagy lánckerék helyezkedett el, így eléggé beszűkült a tekerhetősége.

Shimano Alfine alkatrészcsalád teszt

Shimano Alfine alkatrészcsalád teszt

Az újítási lehetőség kézenfekvő volt: több fokozat kell, finomabb ugrásokkal. Persze a 30 sebességes világban a 11 az kissé kevésnek tűnhet, de ha a 2×10 és 1×10 terjedését is mellé vesszük, akkor akár a montis világban is megállhatja a helyét, főként, hogy 406% az áttételbeli átfogása és 11 valós sebességfokozatról van szó, tehát nincsen köztük átfedés. A régi rendszernek meg volt még az a hátránya is, hogy elég szorosan járt, mint mondjuk a Hammerschmidt is, azaz kicsit olyan érzés volt, mintha homokban kellene forgatni a hajtókart. A 11-es rendszer már könnyebben jár, bár talán még mindig nem annyira, mint egy sima láncváltós rendszer. Köszönhető lehet ez a kissé más alakú és helyzetű fogaknak az agyban, de talán leginkább annak, hogy a zsíros kenést olaj váltotta fel, amit kívülről egy kis szelepen keresztül utána is lehet tölteni, vagy le lehet ereszteni.

Shimano Alfine alkatrészcsalád teszt

Shimano Alfine alkatrészcsalád teszt

Annak idején nagyon nehezen barátkoztam meg a fordított irányú váltással is, ami szerencsére már a múlté, így egy kissé bumfordi, de tulajdonképpen jól kézre álló RapidFire Plus váltókart kell a megszokott (shimanós) módon pöcögtetnünk.

A komplett rendszer összességében az agyból – amiben maga a váltó is található -, a láncfeszítőből, ami elengedhetetlen a nem csúszópapucsos és/vagy két lánctányéros gépeknél, meg a váltókarból áll. A termékcsaládból persze választható még a hajtómű is, többnyire láncterelőkkel, meg fék is.

Nem a legszebb alkatrész, de hasznos a láncfeszítő, ha nincs csúszópapucs, vagy ha elöl is van váltó

Nem a legszebb alkatrész, de hasznos a láncfeszítő, ha nincs csúszópapucs, vagy ha elöl is van váltó

Budakeszin lakni tesztelőként sok előnnyel jár. A budapesti munka után elbattyogok a megbeszélt találkozóhelyre a gépért, átveszem, felülök rá, és hazafelé már indulhat is a teszt, hiszen át kell másznom a hegyen, otthon meg le kell gurulnom a meredek utcákon. Ha montit kapok, mehetek erdőben is, ha városit, akkor meg aszfalton, de akár a fogassal is felmehetek.

Ezen a kis furaton át történik a kenés

Ezen a kis furaton át történik a kenés

Ez most egy tulajdonostól kapott, az ő igényeire szabott városi gép volt, így gondoltam normál utcai viseletben, meg vállon átvethető táskával tökéletes lesz a hazamászás a Budakeszi úton. Az is lett volna, ha van nálam szerszám, amivel feljebb tudom emelni a nyerget, mert a tulajdonos jó városi bringához méltó módon csavaros nyeregcsőbilincset használ. Sebaj – gondoltam – most kiderül, hogy van-e akkora átfogása a váltónak, hogy pár centivel az ideális alatt ülve is fel bírok tekerni a Szép Juhásznéig. És jelentem gond nélkül, némileg átizzadt inggel, de feljutottam. A váltó ugyanis kellemes ugrásokban, nagyon gyors módon adja az újabb és újabb fokozatokat a 10. sebességig. Ott viszont egy érezhetően nagyobb ugrással dobja be a mentőövet, a 11. fokozatot, ami kimondottan nagymamis mászást tesz lehetővé. Pont ez az a fokozat, amit hiányoltam a régi rendszerből. Persze, ahogy laposodik az emelkedő kellemetlenül nagy lesz az ugrás visszafelé, de szerintem jó az elgondolás, hogy van 10, nagyjából egyenletesen kiosztott sebességünk, aminek a közepét használjuk az esetek 80 százalékában, míg a legvégén van egy igazi hegymenetes sebességünk is. A jó hír, hogy akár kettesével is lehet váltogatni, tehát hat nyomással végigmegy a 11 fokozat.

A fék szép is, meg kellemesen adagolható is

A fék szép is, meg kellemesen adagolható is

A nyeregbe felérve aztán váltogattam vissza, míg a Budakeszi táblánál már 40-nel hasítottam. Elöl ugyan kettő lánctányér volt (a tesztgépen 34/50-es kiosztásban, compact hajtóművel), amit egyszer ki is próbáltam, de számomra teljesen fölösleges volt a nagy tányér, mert még az otthoni meredek aszfaltos lejtőkön sem tudtam teljesen kihajtani a kis lánctányérral a legnehezebb fokozatot. Azaz én biztos, hogy kapásból lekapnám az első váltót, meg a lánctányért. Ennek az egész rendszernek az egyszerűség, megbízhatóság, a kosz- és időjárásfüggetlenség a lényege, és az átfogása bőven elegendő egy átlagos felhasználónak, még ha hozzám hasonlóan a hegyen is lakik. Természetesen mind az első, mind a hátsó lánckerék méretével lehet még finomítani az egyéni igényekhez mérten. Saját Alfine lánckerékkel 18 és 20 fogas a választék hátul.

Szép, letisztult hajtókar

Szép, letisztult hajtókar

Szóval összességében egy nagyon letisztult és szép termékcsaládot kapunk a pénzünkért, mert a hajtókar és a fék is gyönyörű, bár nekem a csillogó fekete felületkezelés – mint a fék is – jobban tetszik, mint ez a polír változat, de ez már ugyebár egyéni ízlés kérdése. A fék egyébként változatlan, mind kinézetét, mind pedig fékerejét tekintve. Az előbbi ugyan ma már kissé ódivatúnak, meg túlméretezettnek tűnik, de az utóbbi a lényeg, azaz a fékerő, azzal meg továbbra sem volt gond.

Ma már kissé nagynak tűnő, de jól kézre álló fékkar, és a 11-es váltókar

Ma már kissé nagynak tűnő, de jól kézre álló fékkar, és a 11-es váltókar

Nem mondom, hogy most már tökéletes ez a rendszer, meg az 1600 gramm körüli tömegével – ami ugyan 90 grammal könnyebb, mint az elődmodell – még mindig jóval nehezebb egy hasonló szintű láncváltós rendszernél, de nagyon sokat javult, és jelen állapotában tökéletes egy városi bringára vagy téli edzőgépre.

Infobox:
Forgalmazó: Paul Lange Hungary; www.paul-lange.hu
Származási hely: Japán

Alkatrészek:
Hátsó agy: Shimano Alfine SGS700 – ajánlott fogyasztói ár: 115.990 Ft
Váltókar: Shimano Alfine SLS700, 11s – ajánlott fogyasztói ár: 17.190 Ft
Szerelék: Shimano Alfine SMS700 – ajánlott fogyasztói ár: 2.890 Ft
Fékek: Shimano Alfine, BLS500 + BRS500 – ajánlott fogyasztói ár: 9.790 + 14.090 / oldal
Hajtókar: Shimano Alfine FCS500 – ajánlott fogyasztói ár: 23.990 Ft. Választható 39- vagy 45 fogas kivitelben szimpla vagy dupla láncvédővel.

Szöveg: KGÁdám
Fotó:
Hidasi Márk, KGÁdám

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo