fbpx

Scott E-Sub Sport 20 kerékpárteszt: Amit mindenki kiszemelt magának…

Balatonföldvári cross/trekking teszthétvégénkről a Scott E-Sub Sport lesz az a kerékpár, amiről a legtöbb vélemény szerepel majd egy teszten belül, ugyanis ez a két e-bike volt a legtöbbet használatban minden bringa közül. Nem véletlenül…

cof

A koncepció nagyon egyszerű. Ha már tervezünk egy általános használatú – értsd: túrázás/közlekedés – e-bike-ot, amit európai mércével úgysem nagyon lehet kihozni 2500 euró (7-800 000 Ft) alatt, akkor legyen inkább kicsit 3000 euró fölött (valamivel egymillió alatt), de minden csavar legyen a helyén és ne spóroljunk a kiegészítőkön. Ezek a kiegészítők – mint sárvédők, világítás, kitámasztó, nyereg stb. – a teljes árhoz képest nem tesznek ki nagy összeget, de a bringázás élményét tekintve a különbség „ég-és föld” egy költséghatékonyabb szellemben tervezett kerékpárhoz képest.

Természetesen a Scott E-Sub Sport 20 lelkét képező vázon és a rásegítéses rendszeren is tetten érhető a maximális igényességre való törekvés. A 6061-es alumíniumból készült váz íveibe belesimul az akkumulátor, ízlésesen öleli körül a motort és pontosan annyival nagyobb a csövek átmérője mindenhol, ami összhangban van egy 24 kilogrammos bringával. Mégsincs „agyondesignolva”, megmarad a normális kerékpárforma, amit a kiegészítők tesznek még gusztusosabbá.

Scott E-Sub Sport 20_kerekpar_teszt_020

A motor sem az olcsóbbak közül való, sőt! A Bosch erősebb, „Performance Line” szériájából való, a teszten bizonyította, hogy a legkevésbé feltűnően tette a dolgát, ugyanakkor a Wattok sem hiányoztak. 250 Watt rásegítés, ami az 500 Wh-s akkumulátornak köszönhetően nagyon sokáig rendelkezésre áll. Most nem kilométert fogok írni, hanem inkább a túrák jellegét: szombaton a Köröshegyi-völgyhíd környéki terepeken tekertünk, majd aszfalton vissza Balatonszárszó felé és Földvárra, rengeteg megindulással, és egyéb gyötrelmeknek kitéve a gépeket. Vasárnap pedig a Földvár-Világos-Földvár túrát nyomtuk végig főleg aszfalton, ezek után a két bringánál két illetve három egység naftát mutatott még a kijelző.

A Scott egyébként sokféle motorral szerel, a túra e-bike-ok között találhatunk Bosch Active Line rendszerrel szerelt modellt, de Brose motoros, még komolyabb pedelecet is. Az E-Sub Sport 20 báját adja, hogy férfi és női változatban is létezik, tökéletesen megegyező felszereltséggel, de mégis teljesen más ránézésre a két bringa. Szerencsére a fejletlenebb műszaki érzékkel megáldott hölgyek is könnyedén tudják majd kezelni, a kijelzőn minden egyértelmű. Gyakorlatilag csak a rásegítés nélküli, vagy az ECO (gazdaságos), Tour, Sport, vagy Turbo módot kell kiválasztani, a rásegítést 25 km/h-ig ezek után kigondolja a rendszer.

Aki esetleg nem ismerné a pedelec bringák lényegét, itt nem a bringás kapcsolja be a rásegítést, vagy ad gázt, hanem a vezérlőegység érzékeli a nyomatékot, fordulatot, és annak megfelelően adja hozzá a Wattokat, hogy milyen módot választottunk. Hogy mennyire segít a motor, az attól függ, mennyire szeretnéd, hogy „a gép vegye át az irányítást”. Tekerned azonban mindig kell, s végig megmarad az érzés, hogy te hajtod a bringát, csak legfeljebb nagyon erősnek érzed magad…

A felszereltségre térve a szokásos alkatrészek nem olyan izgalmasak. A Shimano LX váltó tökéletesen teszi a dolgát, a Shimano BR M315 hidraulikus tárcsafékek is maximálisan elegendőek a lassításhoz. A Suntour NEX villának lehetne jobb a csillapítása, de legalább szépen harmonizál a festés. Amiben viszont a Scott E-Sub Sport 20 különb a legtöbb konkurens modellnél, a kiegészítők. Elég a hátsó sárvédőbe integrált minimalista B&M lámpára pillantani, de a Spanninga első fényszóró is magas minőségi szintet képvisel. Ahogy maguk a Curana sárvédők, vagy az Ursus kitámasztó is. Nem csörögnek, nem zörögnek. A Syncros stucni is szép darab az integráció jegyében, egyedüli hibája, hogy nehéz hozzáférni a csavarokhoz.

Végül pedig következzenek a menettapasztalatok teszthétvégénk résztvevőitől, elsőként Konrád Szilvia osztja meg a véleményét:

Az első napi túrán sűrűn váltogattam a bringákat, ültem két másik e-bike-on is, de amikor átültem a Scottra, ég és föld volt a különbség, még akár terepen is lehet vele közlekedni. Úgy éreztem, hogy stabilan össze van rakva, minden a helyén volt, nem mozogtak az alkatrészek, nem hallottam csörgést-zörgést, jó bringás feelingem volt. Ami még különbség a többihez képest, hogy amikor egy bizonyos sebesség fölött nem hajtott a motor, nem éreztem, hogy visszaránt, hanem csak úgy megszűnt a hang és egyenletesen tudtam tovább haladni. Az is biztos, hogy gyorsabban mentem a túrán összességében, mintha nem lett volna rásegítés, abszolút biciklizés feelingje volt, legtöbbször csak legalacsonyabb fokozatban használtam, mert féltem, nehogy lemerüljön, de néha azért felkapcsoltam emelkedőn és hagytam, hogy akkor felpörögjön…

Scott E-Sub Sport 20_kerekpar_teszt_003

A lejtőzős gyökerekkel rendelkező Deme Tamás ipari termék-és formatervező is kipróbálta az E-Sub-ot, aki nem bírta ki, és terepen is meggyötörte kicsit a bringát, nem rendeltetésszerű használat mellett:

Meglepően jó élmény volt, éreztem, hogy minőségi bringán ülök, tökéletesen jó arra amire kitalálták. Én el tudom képzelni azt a helyzetet, amikor ki tudnám használni, például munkába menet fel a dombra. A rásegítés pont annyit számít, hogy nem kell izzadni, nem kell érkezés után letusolni. Ami tipikus a trekkingeknél, és még ennél a drága Scottnál is, a rossz villa. Szerintem többször kéne merevvillát választani, de az e-bike-ok tömege már indokolja a teló létjogosultságát. Egy jobbat kéne beépíteni, mint ami benne volt.  De ez az egy negatívum volt, amúgy teljesen barátságos a geometriája is, és a többi alkatrész is minőségi. A Bosch rendszer is tetszett, letisztult, egyszerű a kezelőfelület, minden rögtön egyértelmű. Ami engem még idegesít – lehet, hogy egy átlag felhasználót ez nem – hogy a limitet jobban ki kéne tolni, mondjuk ha 35-öt engedne a 25 km/h helyett, az még jobb lenne. De ez nem róható fel, gondolom, hogy ennek biztonsági okai vannak.

Scott E-Sub Sport 20_kerekpar_teszt_001

Szabolcs Zsebi is próbálta változatos körülmények között az E-Sub Sport-ot:

Első napon a dombos terepen nagyon jó volt, nagyon féltem, hogy nem fogom tudni tartani a tempót a csapattal rendesen és az e-bike nagy biztonságérzetet adott még ECO funkcióval is (mert egyébként úgy mentem mindenhol, ahol lehet, féltem, hogy lemerül és megszívom). Magamnak nem vennék ilyet, csak ha hegyen dolgoznék és nem akarnék leizzadni, akkor nagyon jó lenne. De a sima közlekedéshez drága, mert félnék lekötni. Van azonban olyan életszituáció, amikor nagyon jól jönne!

Scott E-Sub Sport 20_kerekpar_teszt_002

Én – a szerző – is kipróbáltam a Scott E-Sub Sport 20-at, és amit feltétlenül megerősítenék, hogy ez a bringa tényleg komoly minőségi szintet képvisel, nem csörög, zörög sehol, nagyon egyben van. Kiemelném még a ballonos gumikat, amik nagyon jól tapadnak, illenek egy nagyobb tömegű kerékpárhoz. Én is közlekedésre tudnám elképzelni saját gépparkomban, nyáron azért nagy dolog, ha kevésbé kell izzadni a bringán akár a hegyre felfelé is, mint sétálás közben, de azért mégis tekerünk, és ha nehezen is, de felcipelhetjük a gépet a lépcsőházban, vagy betolhatjuk a liftbe.

Nem csak a fenti vélemények segíthetnek azonban, hogy megismerd a Scott E-bike-okat, ugyanis a K2 kerékpárüzlet jóvoltából rendelkezésre áll egy tesztflotta, vagyis előzetes egyeztetés alapján te is kipróbálhatod – akár a fent bemutatott Scott E-Sub Sport bringákat is: https://www.k2-bike.hu/hirek/proba-szerelem-teszteld-a-scott-elektromos-rasegiteses-bringait

A tesztelt bringák a forgalmazó honlapján:

Férfi: https://www.k2-bike.hu/shop/kerekparos-termekek/kerekparok/e-bike/scott-e-sub-sport-20-men-kerekpar-17

Női: https://www.k2-bike.hu/shop/kerekparos-termekek/kerekparok/e-bike/scott-e-sub-sport-20-lady-kerekpar-17

A Scott E-Sub Sport 20 ára: 989 900 Ft

Garancia: 5 év gyártói garancia a vázra, a Bosch pedig 2 év garanciát ad az elektromos rásegítéses hajtásra és az akkumulátorra

A RideHard.hu és a Bikemag.hu által szervezett cross/trekking teszthétvégén a hosszú ujjú bringás mezeket a magyar sportruházat gyártó, az 575 by ILB Factory biztosította a résztvevőknek.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo