fbpx

Puskás Dávid nyerte a Parkerdő Kupát

A várakozást alulmúló létszámmal, de remek hangulatban telt a Tamási Parkerdő Kupa 2009 verseny október 18-án. A szervezők leginkább a helyi, illetve környékbeli kerékpárosok részvételét hiányolták.

A főrendező Tamási MTB SC eredetileg montis versenyként hirdette meg a rendezvényt, de az érdeklődésre való tekintettel ciklokrossz kategóriákat is nyitott, azonban végül is mindössze 1 fő indult ilyen kerékpárral. A legnépesebb mezőny a felnőtt férfiaknál volt, ahova 11 fő nevezett, az U19 férfiaknál 3-an álltak rajthoz, U15 fiúknál 4 nevező volt, U13-ban 2 fő, U11 és U9-ben pedig 1-1 fő versenyzett. Korántsem volt ekkora aktivitás a női korcsoportokban, hiszen egyetlen női résztvevő volt, aki a felnőtt korcsoportban indult.

A pálya a Tamási Parkerdő területén került kijelölésre, erdei ösvény, aszfalt és murva talajon. A legkisebb gyermekeknek 650 méteres, U11 és U13 kategóriákban 1100 méteres, a többi korcsoportban pedig 2500 méteres köröket kellett megtenni.

A verseny gond nélkül zajlott le, a felnőtt férfiaknál izgalmas küzdelmet láthattunk, 6 perc körüli köröket futva haladt az élmezőny 4-5 fővel, ahol az utolsó körökben mindenkit leszakítva magáról, Puskás Dávid, a Cube Csömör versenyzője haladt át elsőként a célvonalon. Másodikként őt követte Specziár Viktor (FTC-Merida), majd bronzérmesként Szlobodnyik Zsolt (Merida Maraton Team CST) futott be. A ciklokrossz kerékpárral induló Szeghalmi Bálint (Tusnád Cycling Team) végig az élbolyban haladt, azonban úgy tűnt, hogy a pálya a montisoknak kedvez jobban, így ő abszolút 5.-ként érkezett be, a ciklokrossz kategóriában pedig aranyérmet szerzett. A felnőtt nőknél Lengyel Dorottya, a Tamási Triathlon és Szabadidősport Egyesület versenyzője kapott aranyérmet és kupát. A többi korcsoportban csak helyi indulók vettek részt.

A verseny után forró tea és gulyásleves várta a résztvevőket, ami igencsak jólesett ebben a hűvös, borongós időben. A verseny díjazását a Tamási Kerékpáros Alapítvány biztosította: minden dobogós helyezett érmet és csokoládét kapott, a felnőtt korcsoportokban az első három helyezett pénzdíjban részesült, a győztesnek pedig még egy kupa is járt.

Köszönjük a segítséget a szervezésben résztvevőknek, támogatóknak, és természetesen a versenyzőknek a részvételt!

Letölthető dokumentumok:
– eredménylista

Támogatók:
– Tamási Kerékpáros Alapítvány (díjazás, szervezés)
– Gyulaj Zrt. (terület)
– Nagy Ákos (frissítő, szervezés)
– Molnárné Németh Ildikó (főzés)

Együttműködő partnerek:
– Tamási Triathlon és Szabadidősport Egyesület

Médiapartnerek:
– Tamási Rádió
– Koppány TV
– Tolnatáj TV
– www.bikemag.hu
– www.velo.hu
– www.hunrun.com

Forrás: Tamási MTB SC, Farkas Ferenc

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo