fbpx

Pro 2014-es kiegészítők az Eurobike kiállításon

A Shimano fennhatósága alá tartozó Pro – kerékpár kiegészítőket gyártó cég –  idén sem tétlenkedett a fejlesztéseket tekintve. Új MTB és triatlon nyergekkel bővül az egyébként is széles paletta. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektettek a Di2 rendszerek terjedését elősegítő alkatrészek megalkotására. Többek között akkumulátor fogadására képes nyeregcső és az elektronikus váltórendszer mellett ANT + szabvánnyal kompatibilis computer is a kínálat részét képezi az elkövetkezendő évben.

A mérnöki munka csak a felhasználói érdekeket figyelembe véve érheti el tökéletesen a célját. Jól tudják ezt a hollandiai központú cégnél is, így a termékek fejlesztése a legjobb versenyzők közreműködésével, tesztelésével zajlik. Az országúti kiegészítőket 5 WordTour csapat menői nyúzzák nap mint nap, köztük például a 2013-as Tour de France győztese, a Team Sky bringása Chris Froome, vagy az idei év egyik legjobb sprintere, az Argos-Shimano versenyzője, Marcel Kittel. Mountain bike fronton is hasonló húzónevek kerékpárján találkozhatunk Pro alkatrészekkel, sőt léteznek kifejezetten a legnagyobbak által fémjelzett modellek is, gondolok itt az Atherton vagy Thomas Vanderham szériákra.

Gt Fury Pro Atherton kiegészítőkkel

Gt Fury, Pro Atherton kiegészítőkkel

A kifejezetten sprintereknek készült Vibe Sprint kormány és kormányszár létjogosultsága abban rejlik, hogy a véghajrákon előfordul, hogy csak centiméterek döntenek a legerősebbek között. Így minden elvesztegetett energia, amit a kormány vagy a stucni hajlongása okoz, hátráltatja a versenyzőt a szakaszgyőzelem megszerzésében.

Pro Vibe Sprint - ez a szett nem hajlong a legkeményebb sprinteknél sem

Pro Vibe Sprint – ez a szett nem hajlong a legkeményebb sprinteknél sem

A Vibe Sprint széria megerősített szerkezete minimálisra csökkenti a rugalmas deformációt. A 195 gramm tömegű kormányszár egyirányú (UD) szénszálakból készül úgy, hogy az OS (31,8 mm) befogó rész teljes egészében körülöleli a kormányt, így csökkenti a csavarokra jutó feszültséget. A kormány anyaga alumínium, belül keresztbordás merevítésekkel van ellátva a tökéletes merevség érdekében, így 295 grammot nyom.

A Vibe nyeregcső karbonból készül, míg a nyereg rögzítése két titán csavarral történik. A fejrész kialakítása nagymértékű állíthatóságot tesz lehetővé. Örömteli, hogy a tervezésnél már figyelembe vették az új Di2 akkumulátorok integrációjának lehetőségét, ezáltal megkönnyítve az elektronikus váltórendszerek áramforrásának esztétikus elhelyezését.

Pro Vibe nyeregcső - két titán csavar fogja a nyerget

Pro Vibe nyeregcső – két titán csavar fogja a nyerget

Országúti alkatrészeket tekintve a Pro palettája elképesztően szerteágazó, a monocoque karbon kormány- kormányszár szettől kezdve a pénztárcabarát alumínium modelleken át egészen a pálya specifikus kiegészítőkig.

Van bőven választék Pro alkatrészekből

Van bőven választék Pro alkatrészekből

Az Atherton család a gravity szakág rendkívül sikeres versenyzőit adja.  Dan, Gee és Rachel is a DH világkupák élmezőnyében végeznek rendszeresen, sőt idén Rachel sikerével zárult a világbajnokság Pietermaritzburgban.

Három világklasszis, három testvér: Dan, Gee és Rachel

Három világklasszis, három testvér: Dan, Gee és Rachel

Nem véletlen tehát, hogy a Pro külön szériát szentel nekik jópár éve.  A kormány 80 cm széles, 20 mm emeléssel és 9° hátrahajlással rendelkezik. A nyeregcső egy csavaros rögzítésű, több méretben kapható és 230 grammos tömegével viszonylag könnyűnek mondható 350 mm–es hosszát figyelembe véve.

Pro Atherton Series kormány

Pro Atherton Series kormány

Kormányszár kétféle létezik az Atherton szériában, külön a hagyományos nyakcsövű villákhoz, és a közvetlen felfogatású duplavállas DH szörnyekhez is.

Pro Atherton Series közvetlen felfogatású kormányszár

Pro Atherton Series közvetlen felfogatású kormányszár

Kifejezetten tetszetős a nyereg is, ami a titán pálcáknak köszönhetően 200 gramm alatt van. Szerencsére nem fog az első esésnél kiszakadni, mert a fokozottan igénybevett részeknél kevlár koptatópaneleket kapott. Az Atherton szettet egy jól tapadó, csavaros markolat teszi teljessé.

Pro Atherton Series nyereg

Pro Atherton Series nyereg

A freeride legenda, Thomas Vanderham közreműködésével is készült egy alkatrészcsoport, ami apró, főként dizájnbeli eltéréseket mutat az Atherton szetthez képest. Több változatban kapható a kormány, masszívabb, ezáltal nehezebb az üléscső, valamint a nyereg teljes kevlár borítást kapott a strapabíróság érdekében.

Pro Thomas Vanderham Series

Pro Thomas Vanderham Series

MTB szakágban sincs szégyenkeznivalója a márkának, hiszen a profi versenyzők segítségével kifejlesztett Star Series alkatrészek mellett is kínálnak mindenki számára elérhető, minőségi termékeket.

A nyergek fejlesztésére hatalmas figyelmet fektettek a Pro mérnökei. Azáltal, hogy a Shimano tulajdonába került a bikefitting rendszer, nemcsak a tökéletes technológia, hanem rengeteg korábbi mérési adat is rendelkezésükre áll. Ezek felhasználásával optimalizálták a nyergeket jövő évre úgy, hogy mindenki találjon magának megfelelőt a Pro palettájában. A nemzetközi oldalon található információk segítenek a választásban, de ha személyes tapasztalatokra és tanácsokra vágyunk, bizalommal fordulhatunk a Pro termékeket forgalmazó boltokhoz.

Pro Turnix nyergek

Pro Turnix nyergek

A Turnix, Falcon és Griffon modellek a felhasznált anyagokat tekintve megegyeznek, viszont formájuk eltéréséből adódik, hogy mindegyik más felhasználónak lesz kényelmes.

Pro Falcon nyergek

Pro Falcon nyergek

Mindhárom kapható hagyományos, vagy anatómiai vájattal, karbon vagy titán pálcákkal két szélességben (132– és 142 mm).  A szénszálas sínnel tömegük 155 gramm, míg a titán változatok 205 grammot nyomnak.

Pro Griffon nyergek

Pro Griffon nyergek

Újdonság, a kifejezetten hölgyek számára készített Falcon Lady és Griffon Lady modell. Megalkotásukkor a női test alapvető anatómiai tulajdonságait vették figyelembe, így a férfi nyergekhez képest szélesebb ülőfelületet kaptak.

Pro Falcon - és Griffon Lady női nyergek

Pro Falcon – és Griffon Lady női nyergek

A Condor típus változásokon megy keresztül, jövőre rozsdamentes acél vagy CroMo pálcával lesz elérhető. Természetesen ez is megvásárolható lesz anatómiai vájattal vagy a nélkül, 132 – vagy 142 mm-es szélességben. A nyeregtest anyaga üvegszállal erősített műanyag, így még a legnehezebb modell is mindössze 250 grammos tömeggel bír.

Pro Condor nyergek

Pro Condor nyergek

A friedrichshafeni kiállításon komoly figyelem övezte a szintén újdonságnak számító, időfutamra vagy triatlonra szánt Aerofuel TT nyerget. Széles, csapott orrész, középen végigfutó vájat, karbon nyeregtest és titán pálcák jellemzik a 295 gramm tömegű, különleges kinézetű ülést. Az Argos-Shimano versenyzői is ilyennel hajtanak az időfutamokon, mert egy UCI szabály szerint a nyereg orrának legalább 5 cm távolságban kell lennie a középrész tengely irányú, talajra merőleges egyenes síkjától. Ez ilyen csapott orrú nyereggel valósítható meg leginkább úgy, hogy az üléspozíció terén se kelljen kompromisszumot kötni.

Pro Aerofuel TT - az óra ellen mindent be kell vetni

Pro Aerofuel TT – az óra ellen mindent be kell vetni

Összességében, aki minőségi kiegészítőkkel szeretné teljessé tenni kerékpárját, az jó vásárt csinálhat a Pro alkatrészekkel. Érdemes végignézni a gyártó rendkívül széles palettáját.

További hazai Pro információkért KATTINTSON IDE

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo