fbpx

Párizs-Nizza 2018 – a célfotó döntött az 1 . szakaszon (videó)

Jó nevű szökevényekről és hajszálon múló szakaszgyőzelemről szólt a 76. Párizs-Nizza első, Chatou és Meudon közti 135 kilométeres szakasza, melynek végén az épp e verseny apropóján nevet váltó Groupama-FDJ csapata örülhetett. 

Három 3. kategóriás emelkedő is a vasárnapi program része volt, közülük a harmadik az etap véghajráját is jelentette egyben, így aztán joggal remélhette a nap szökevénytriója – Pierre Roland (Team EF), Jurgen Roelandts (BMC) és Pierre Luc-Perichon (Team Fortuneo-Samsic) – , hogy végül sikerrel jár. A három bringás több, mint 100 kilométerrel a vége előtt állt össze és egészen a cél előtti 14. kilométerig állták az üldözést.

Miután újra összeállt a mezőny, a Lotto-Soudal csapata tűnt a legagilisebbnek, élen André Greipel-lel és Tim Wellens-szel. A verseny vége előtt két kilométerrel azonban Alexis Vuillermoz (AG2R) lendült támadásba, majd egész hosszan kitartott a közben nem csupán emelkedő, de kockaköves borításúra váltó útszakaszon.

Az üldözésben leginkább Gorka Izaguirre (Bahrain-Merida) vette ki a részét, mögötte azonban ott jött többek között Arnaud Demare (Groupama-FDJ) és Julian Alaphilippe (Quick Step Floors) is. Végül nagyjából 150 méternél Demare rástartolt, és bár alig-alig, de végül mégiscsak elsőként haladt át a célvonalon. Ugyancsak célfotó döntött arról, hogy Christophe Laporte (Cofidis) lett a harmadik Tim Wellens előtt.

A szakasz vége felé több bukás is történt, Tejay Van Garderen nagyjából 25 kilométerrel a vége előtt került földre és volt kénytelen ennek következtében feladni  a versenyt. A 10 kilométerrel a vége előtt történt bukással kapcsolatban nem érkezett komolyabb sérülésről hír.

Videó az utolsó kilométerekről:

Top 10 a szakaszon:

1 Arnaud Demare (Fra) Groupama-FDJ 3:07:39
2 Gorka Izagirre (Spa) Bahrain-Merida
3 Christophe Laporte (Fra) Cofidis, Solutions Credits
4 Tim Wellens (Bel) Lotto Soudal
5 Mike Teunissen (Ned) Team Sunweb
6 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors
7 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:00:02
8 Dylan Teuns (Bel) BMC Racing Team
9 Matteo Trentin (Ita) Mitchelton-Scott
10 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida

(A leadkép forrása: https://www.facebook.com/parisnicecourse/)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo