Országúti edzőkörök: a klasszikus Fertő tó kör

Kápolna Oggaunál Edzőkörök sorozatunk mostani epizódjában tókerülésre invitáljuk az olvasót. Az akcióhoz útlevél avagy személyi igazolvány, továbbá jelentős mennyiségű élelem szükséges, na meg nem árt a jó fizikum is hiszen közel százharminc kilométer a táv. Edzésünk egyharmadát hazai-, kétharmadát…

Egy reformkori freerider nyomában – Tatabánya, Bajna és környéke

Repceföldek között haladhatunk Tarján határában Mostani edzőkörünk környezete a legtöbb országúti bringás számára nem ismeretlen, hiszen több amatőr kupafutam pályáját érinti a bemutatásra kerülő útvonal. A fővárosi kerékpárosok számára a terület a még éppen elérhető kategóriába tartozik, 150-160 kilométeres Budapestről induló edzőkörökbe…

Eurobike 2011: a Specialized újdonságai

Eurobike 2011: Hányszor hallgattam a Demómon ülve, hogy „hű micsoda járgány, már csak a motor hiányzik róla”. Hát tessék. Kicsit őrültek odaát… Az innovatív amerikai gyártó a Stumpjumper 30. születésnapját tartotta idén. A 30 évvel ezelőtti SJ volt az a kerékpár, amire konkrétan azt mondhatta a világ, hogy Mountain Bike. Ezzel egy új sportág is született lényegében. Komoly kontraszt…

Országúti edzőkörök: Ipolyság

Országúti edzőkörök: Ipolyság Mostani edzőkör epizódunkban egy valós dilemmát kívántunk megoldani: nevezetesen mit tesz az a kerékpáros, aki az irigylésre méltó fekvésű (és szépségű) Pilisszentkerszten él, de nem bírja elviselni a hétvégi – nagyrész motoros – turistaforgalmat? Hát elteker Esztergomig,…

Eurobike 2011: a Pearl Izumi újdonságai

Eurobike 2011: Pearl Izumi A Pearl Izumi idehaza leginkább talán kerékpáros mezeiről és -nadrágjairól ismert, pedig gyakorlatilag mindenféle ruházati cikket kínálnak, amire a bringásnak szüksége lehet, bármelyik évszakban. A cég amerikai-japán tulajdonú, európai központja pedig nem meglepő módon Németországban található. Hatvan…

Középmezőnyben a magyarok a koppenhágai vébén

A magyar ifi országúti válogatott a koppenhágai vb-n Szeptember végén Koppenhága látta vendégül az országúti kerékpározás elitjét. A világbajnokságon a felnőttek mellett az U23-asok és az ifik is bringára ültek. Az ifjúsági korosztályúak 170 fős mezőnyében három magyar – köztük két KSI-s – is rajthoz…

Eurobike 2011: a Bianchi újdonságai

Eurobike 2011: Bianchi Oltre A friedrichshafeni expó tematikus beszámolóinak sorát talán kezdjük az egyik legpatinásabb olasz márka, a Bianchi újdonságaival. A cég modellpalettája színválaszték tekintetében felfrissül 2012-re, és lesznek új modellek is……

Tour de Velence: országútis maraton és verseny közel 1 millió forintnyi nyereménnyel!

Tour de Velence: Országútis maraton és verseny közel 1 millió forintnyi nyereménnyel! Emlékeztek még? Június első hétvégéjén a Tour de Pelsón 2.000 kerékpáros tekert, ezzel résztvevők számának tekintetében a legnagyobb indulószámú hazai bringás rendezvény lett. Egy új koncepció, az amatőrök és a „profik” mezőnyeinek szétválasztása hozta a nagy áttörést…

A Magyar Köztársaság Országúti Bajnoksága testközelből

A Magyar Köztársaság Országúti Bajnoksága testközelből Mint arról az eredmények kapcsán röviden beszámoltunk, a Magyar Köztársaság 2011 évi időfutam és hosszú távú országúti bajnokságát Horvátországban rendezte meg az ottani nemzeti szakszövetséggel karöltve a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ). Hogy hogyan nézett ki a…

A 2011-es év magyar országúti bajnokai

A 2011-es év magyar országúti bajnokai Az elmúlt hétvégén – 2011.június 24-26. között – rendezte a Magyar Köztársaság országúti- és egyéni időfutam bajnokságát a horvátországi Varazdinban a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség közösen a Horvát Kerékpáros Szövetséggel. Nem új keletű dolog, hogy külföldön avatnak…






Copyright © 1999-2010 Bikemag.hu Kft. · Szerverünknek 1999 óta az ad otthont. · A szájtot 230V hajtja. · Laci, ne lopj!