fbpx

Neuzer Menton Pedelec kerékpárteszt: kell-e kétszázzal kevesebbért?

Kétszázezer forint talán nem túl sok pénz, kivéve akkor, amikor ki kell fizetni… Nos, a Neuzer Menton Pedelec – azaz elektromos rásegítéses – trekking kerékpár választásával nagyjából ennyi pénzt spórolhatunk a balatonföldvári teszttáborban kipróbált konkurensekhez képest.

Neuzer Menton Pedelec kerékpárteszt

Neuzer Menton Pedelec kerékpárteszt

Magyarországon az elektromos rásegítéses kerékpárokra szokás kígyót-békát kiabálni, nyilvánvaló butaságokat is, pedig valójában az ellenszenv a vételárból eredeztethető. Nyugat-Európában az átlagpolgár számára körülbelül olyan megterhelés egy e-bike beszerzése, mint nálunk egy Babetta vásárlása. Itthon viszont nehéz lenyomni a torán bárkinek, hogy miért adjon ki hétszázezer és egymillió forint közötti összeget egy bringáért. Pedig ez a bringa hosszú évek távlatában más szintre helyezné a kerékpározási szokásait, vagy akár az egyetlen lehetőség, hogy (újra) megtapasztalja a határtalan szabadság érzését, amit a kétkerekű túrázás adhat. Mégis sok pénz ez, és sokan vagyunk úgy, hogy – bár meglenne a helye a gépparkunkban egy e-bike-nak is – reálisan nem engedhetjük meg magunknak…

Pedelecek a mezőny élén

Pedelecek a “mezőny” élén

A Neuzer Menton egy kísérlet arra, hogy mégis közelebb kerüljenek a pedelecek azokhoz, akik már eljátszottak a gondolattal, hogy szeretnének egy ilyen bringát. Milyet is? A pedelec lényege, hogy nem helyettünk dolgozik az elektromotor, hanem besegít a hajtásba, attól függően, hogy takarékos (ECO), normál, vagy fokozott rásegítést választunk, de persze ki is kapcsolhatjuk a rendszert. Egy szenzor érzékeli a nyomatékot és ha fáradunk, vagy éppen gyorsítani igyekszünk, akkor segít.

neuzer_menton_pedelec_kerekparteszt_016

ECO módban szinte alig észrevehető, hogy hozzáad a motor a teljesítményünkhöz, a nehezebb emelkedők így azokat sem fogják eltántorítani a bringázástól, akiknek eddig a feljutás kínszenvedést jelentett, és nem vágytak az ilyen jellegű kényelmetlenségekre. Az akkumulátor kapacitása nyilván véges, ezért a legtöbb pedelecet 25 km/h-nál leszabályozzák, ennél a sebességnél gyorsabban csak saját erőnkből hajthatunk. Ezzel a kompromisszummal azonban a Neuzer Mentont is hajtó Shimano Steps pedelec rendszer akár 100 kilométer fölött is rendelkezésre áll, már ha viszonylag takarékosan használjuk.

Sokan vannak, akik nagy testsúlyuk, koruk, gyengébb kondíciójuk miatt nem csak nem egyszerűen nem akarják megtenni az első lépéseket (pedálhajtásokat) a kerékpáros túrázás világában, hanem tényleg korlátozottak a lehetőségeik. Ne felejtsük el, nem mindenki a Balaton déli partján lakik, ahol könnyű elkezdeni a síkon bringázni. Eljutunk tehát az első pedelec beszerzésének gondolatához, és ilyenkor bizony sokat számít a bevezetőben említett kétszázezer forint, akár azt is jelenheti, hogy valaki megengedi magának ezt a bringás „luxust”, vagy nem. Az esztergomi gyárban valószínűleg ezekre a kezdő potenciális pedelec felhasználókra apelláltak a Menton életre hívásával. 676 900 sem kevés pénz, de ennél kevesebbért per pillanat nem nagyon lehet minőségi e-bike-ot vásárolni újonnan, ettől lefelé már komoly kompromisszumokat kell kötni, nem csupán annyit, hogy simára csiszoltak-e a az alumínium váz hegesztési varratai vagy sem, esetleg színre fújt sárvédőt szereltek-e a bringára, vagy XT hátsó váltó van-e a Deore helyett…

Konkrétan rátérve a Neuzer Menton Pedelec műszaki adottságaira, a 6061-es alumínium váz teljesen megfelel a célnak. A pedeleceknél már divatos, a középmotort magába foglaló formáról nem beszélhetünk, de a kábelek már részben belül futnak, amire egy e-bike esetében szükség is van, hiszen akad drót bőven. Lehetőség van bármilyen tartozék felszerelésére, ami a konkrét modell esetében meg is történt, világítás, sárvédők, csomagtartó és kitámasztó is szerepel a specifikációban (világításból nem is akármilyen, a holland AXA neve garancia a minőségre, ráadásul a rendszer kormányról vezérelhető).

Bár minden kerékpár lelke a váz, a pedeleceknél az elektromotor rendszer is ugyanilyen fontos. Nos, a Shimano Steps már önmagában is „eladja” a Neuzer Mentont, itt nincsenek kérdőjelek, a vezető e-bike gyártók modellpalettáján is számtalan kerékpár szerepel pontosan ugyanezzel a rendszerrel. A rásegítés 3 fokozatban szabályozható: ECO/ NORM/HIGH. A kis fogyasztású LCD kijelzőn nyomon követhetjük az akku töltöttségét és a hatótávot is, kijelzi a sebességet, megtett utat is, innen vezérelhető a világítás is. Maximális teljesítménye 250W, nyomatéka 50 Nm, az akku kapacitása 11,6 Ah (garantált 1000 töltési ciklus), amivel legfeljebb 125 km tehető meg (gyári adat, ideális körülmények között, ECO módban).

A férfi és női változatban is kapható kerékpár geometriája, a kormány, állítható kormányszár és a nyereg egyértelműen a kényelmes túrázásra, bringázásra, közlekedésre hangolt kombináció. Szinte hátradőlve, nézelődve, sehová nem sietve élvezhetjük a tájat, vagy átláthatjuk a városi nyüzsgést. A 9 sebességes áttételtartomány az elektromotor jótékony segítségével kombinálva még a meredek hegyeken is elegendő, ilyeneken is sikerült kipróbálni. Az aszfalton kellemes benyomást tett rám, valóban egy komfortos kerékpár, itt a Suntour NCX (kimerevíthető) teleszkópos villa is jól csillapítja az apróbb úthibákat, a hátrahajló kormány csakis büszke úriember módban enged tekerni. A nem túl ballonos gumik is egyértelműen inkább a szilárd burkolatú úton való használatra predesztinálják a Mentont.

Röviden pár szót még a felszereltségről: Az tetten érhető, hogy a Neuzer már nagyobb múltra visszatekintő gyár, felkerültek a bringára nem éppen mai, de megbízhatóan működő „bennragadt” alkatrészek is. Ezzel semmi gond, hiszen egy régi Deore hidraulikus tárcsafék, váltókar, vagy Sun felni talán még jobb minőségű néhány 2017-es modellnél. A hivatalos specifikációban főleg aktuális megfelelőik szerepelnek, de nem kell megijedni, ha történik egy-két változtatás. Pozitívum, hogy a többi Neuzerhez képest itt jobban be volt állítva a komplett bringa, talán nem véletlenül, hiszen ezt a gépet különböző eseményeken tesztelhetik a leendő vásárlók.

Végezetül pedig nézzük, hogy a Neuzer Menton Pedelecet kipróbáló Márk Anikó mit mondott a kerékpárról Balatonföldváron:

Nagyon jó volt hegyen vagy szembeszélben a segítség, de 25-nél kikapcsolt, így sokszor amikor pont felvettem volna a lendületet, inkább visszarántott. A kerékpár maga kényelmes volt, minden rendben volt vele, egyedül a lánc kezdett el ugrálni a vége felé. (Utóbbi egyszerűen a nyúlásból adódott, az elektromos rásegítéssel hamarabb használódnak el az olcsóbb láncok, a tesztelt kerékpár egy flotta tagja, éppen nálunk jelentkezett az elhasználódás – a szerk.)

Plusz erő az emelkedőkön

Plusz erő az emelkedőkön – Számold ki és válts!

A RideHard.hu és a Bikemag.hu által szervezett cross/trekking teszthétvégén a hosszú ujjú bringás mezeket a magyar sportruházat gyártó, az 575 by ILB Factory biztosította a résztvevőknek.

Infobox:

Bővebb információ: Neuzer kerékpárok
Letölthető katalógus: Katalógus 2017
Vázméretek: FÉRFI és NŐI, 18″(tesztelt) – 20″
Származási ország: Magyarország
Ajánlott fogyasztói ár: 676 900 Ft

Műszaki adatok:
Váz: Al6061 alu nagy teherbírású
Villa: Suntour ncx-d-hlo 28″
Fék: Shimano deore br-m535 160mm hidraulikus tárcsafék
Hajtómű: Shimano steps 44t
Hátsó váltó: Shimano alivio 9 spd
Váltókar: Shimano deore 9 spd
Első agy: Shimano agydinamó 32h
Hátsó agy: Shimano 32h
Felnik: Remerx dragon 28” duplafalú (tesztbringán Sun)
Gumik: Continental country ride 700x37c reflektiv
Motor: Shimano steps du6001 középmotor 250w
Kijelző: Shimano steps lcd
Rásegítés: 3 fokozatú, kormányról vezérelhető, nyomatékszenzoros
Akkumulátor: Shimano steps 36v 11,6 ah
Extrák: állófényes AXA világítás, sárvédő, csomagtartó

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo