fbpx

Mountain bike EB – Parti 18. Sankt Wendelben

A tegnapi junior futamok után ma az elit felnőttek versenyére került sor, szintén magyar érdekeltséggel. Absalon folytatta idei sikerszériáját, míg a nőknél a szlovénok uralták a versenyt.

A németországi Sankt Wendel környékén kijelölt pálya nem lett a versenyzők kedvence. 7,3 km volt egy kör hossza, 274 méter szintemelkedéssel, de az út jelentős része kaszált füves, mezős részen vezetett.

Pauline Ferrand-Prévot, nyomában Neff

Pauline Ferrand-Prévot, nyomában Neff

A nők mezőnyében az a furcsa helyzet állt elő, hogy a jelenleg legjobb formában levő, utolsó két világkupát megnyerő Pauline Ferrand-Prévot (Franciaország) még U23-as korú, akárcsak csapattársa, a dél-afrikai világkupán győztes Jolanda Neff (Svájc), így egyikük sem indulhatott a felnőttek között. Az U23-as versenyt természetesen uralták, Pauline, Neff sorrendben értek célba. Harmadik a hazai közönség előtt versenyző Helen Grobert lett.

A felnőtt női mezőny startja

A felnőtt női mezőny startja

A felnőtt nők futamát szlovén dominancia jellemezte. Tanja Zakelj ebben az évben versenyről versenyre fejlődött, ma nem talált legyőzőre. Másodikként honfitársa, Blaza Klemencic zárt. Vele kapcsolatban érdemes tudni, hogy még Dél-Afrikában vállát törte az év elején, így Nove Mesto előtt csak országúti- és konditermi edzéseket végzett. A bronzérmet a lengyel Maja Wloszczowska szerezte meg.

A magyarok közül Dósa Eszter körhátrány nélkül, 30. helyen fejezte be a viadalt, Poór Brigitta két kör hátránnyal 37. lett a 42 fős mezőnyben.

Remek egy nap: a brutál hőség és a meredek kaptatók nem fogtak ki rajtam – végre körhátrány nélkül, keményen meccselve a 30. helyen végeztem az XCO EB-n -írta Dósa Eszter.

Dósa Eszter

Dósa Eszter

Az U23-as fiúknál Jordan Sarrou (Franciaország) nyert, Michiel Van Der Heijden (Hollandia) és Bart De Vocht (Belgium) előtt.

Jordan Sarrou örül a győzelemnek

Jordan Sarrou örül a győzelemnek

A felnőtt férfiaknál egy nagy hiányzó volt a rajtrácson, Nino Schurter a jövő szombaton kezdődő Svájci Körversenyre készül. Végül a meglepetés elmaradt, az idén ismét élete formájában levő Julien Absalon (Franciaország) újabb sikert könyvelhetett el.

Julien Absalon

Julien Absalon

Fabian Giger (Svájc) az utolsó körig együtt haladt a francia ikonnal, de a tapasztalat döntött, ami természetesen a kétszeres olimpiai bajnok javára billentette a mérleg nyelvét. Harmadik a korábban hazánkban is több versenyen részt vevő Jan Skarnitzl (Csehország) lett. Az eredménylistát böngészve láthatjuk, hogy Sven Nys ebben az évben tényleg komolyan gondolja az MTB versenyzést, ott akar lenni a 2016-os olimpián. Mai 5. helye alapján erre minden esélye megvan.

Parti András kihajtotta magát a hőségben

Parti András kihajtotta magát a hőségben

A magyar férfiak közül Parti András érte el a legjobb eredményt 18. pozícióban zárta a viadalt a 70 induló közül. Juhász Zsolt 24. helyen zárt, míg az utolsó előtti helyről rajtoló Blazsó Márton 48. lett. Mindegyikük körhátrány nélkül fejezte be a versenyt.

Eredmények

A férfi dobogó: 2. Giger; 1. Absalon; 3. Skarnitzl

A férfi dobogó: 2. Giger; 1. Absalon; 3. Skarnitzl

Férfiak:

1. Julien Absalon (Franciaország) 1:44:03
2. Fabian Giger (Svájc) +00:15
3. Jan Skarnitzl (Csehország) +00:39
4. Sergio Mantecon Gutierrez (Spanyolország) +00:59
5. Sven Nys (Belgium) +01:03
6. Ralph Naf (Svájc) +01:40
7. Marco Aurelio Fontana (Olaszország) +01:42
8. Manuel Fumic (Németország) +02:21
9. Jose Antonio Hermida Ramos (Spanyolország) +02:42
10.Martin Fanger (Svájc) +02:49

18.Parti András (Magyarország) +04:53
24.Juhász Zsolt (Magyarország) +06:17
48.Blazsó Márton (Magyarország) +14:16

Teljes eredménylista

A női dobogó: 2. Klemencic; 1. Zaklej; 3. Wloszczowska

A női dobogó: 2. Klemencic; 1. Zaklej; 3. Wloszczowska

Nők:

1. Tanja Zakelj (Szlovénia) 1:41:38
2. Blaza Klemencic (Szlovénia) +00:18
3. Maja Wloszczowska (Lengyelország) +01:05
4. Sabine Spitz (Németország) +01:18
5. Githa Michiels (Belgium) +01:21
6. Alexandra Engen (Svédország) +02:05
7. Kathrin Stirnemann (Svájc) +02:59
8. Esther Süss (Svájc) +03:25
9. Katarzyna Solus-Miskowicz (Lengyelország) +03:46
10.Elisabeth Osl (Ausztria) +03:54

30. Dósa Eszter (Magyarország) +12.15
37. Poór Brigitta (Magyarország) +2 kör

Teljes eredménylista

Képek:  www.uec.ch

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo