fbpx

KTM Caliber 38 – a nehéztüzér freerider

Ádám tesztelt 2007-ben egy Calibert, melynek anyaga megtalálható a honlapunkon is. Azóta nagyot fordult a világ, és a Caliber sokat változott – előnyére. Váztulajdonságokat nagytestvértől örökölni hálás dolog. A Caliber esetében ez azt jelenti, hogy a gyártó felismerte a 2007-es évjárat gyengeségét, és most már az Aphex brutális hátsó részével szerelik a vázat…

fotók: elcsé, KGÁdám

fotók: elcsé, KGÁdám

A fényezés kap egy „ötös fölé”-t, mert az első háromszög metálhatású „fegyverszürke” színe élőben nagyon hatásos, szép, ugyanakkor freeride-osan visszafogott. A Caliber 38 a palettán a jobban felszerelt változat (a 32-es 469.000 Ft) és már ránézésre is ígéretes freeride gépnek mutatkozott. Amit azonnal észrevettem, hogy a hegesztések szemmel látható minősége sokkal jobb lett, mint az elődé. A fejcsőnél – ahogy kell – hátul nyitott felülhegesztéseket találunk alul-felül, de jutott erősítésből a nyeregvázcső-felsőcső kapcsolathoz is.

ktm-caliber-38-04

A másik – ennél is fontosabb – változás maga a komplett hátsó háromszög. Az Aphex- és a Tribute DH modellekével megegyező „csőszett” jó értelemben véve túlépített. A nagymértékben terhelt részek – mint a vázpapucs, a Yoke és a támvilla / himbakar csatlakozás, de maga a himbakar is – nagy falvastagságú anyagból CNC-zett darabok. A négy forgáspontos felfüggesztés részeként a hátulsó forgáspont Horst Link-es, és megfelelően méretes csapágyon forog.

ktm-caliber-38-03

Hibátlan részlet a 12 mm átmérőjű tengelyt fogadó Maxle kerékbefogatás, kár, hogy kevés gépen látható ez a megoldás. A himbakar a lényegi különbség a KTM DH vázakhoz képest, és egyben a mozgás lelke is. Formája és elhelyezkedése okozza a rövidebb (és két állásban állítható) rugóutat, valamint a rendkívül progresszív mozgást. A rugóstag viszonylag magasra került. Ez a súlypont szempontjából hátrányos, de FR vázaknál nem annyira problémás. Előnye, hogy hagyományos háromszögforma a váz elülső része, ezért tág határok között állítható a nyeregmagasság.

ktm-caliber-38-02

A vázszögek úgy tökéletesek, ahogy annak lennie kell. A 67 fokos fejcsőszög a DH gépeken megszokottnál 3-4 fokkal meredekebb, a 71 fokos nyeregvázcső-szög pedig elég meredek, így kihúzott nyereggel kis túlzással akár túrázni is lehet, persze ha ezt nem is, de pályáról pályára áttekerni biztosan.

A másik sarokpontja a gépnek a villa, mely egy minden tekintetben állítható 66. Mindent tud, amire a FR-hoz szükség van: rendkívül merev, erős konstrukció; állítható kompresszió, hogy becsapódáskor olaj által is kontrollálva legyen a bemozgás; levegő ráfújási lehetőség, hogy pontosan a stílusunkhoz állíthassuk a keménységet, közvetlen 203-as PM fékfelfogatás, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a fékből, az 1,5-ös alu nyaknak pedig csak előnyei vannak a tömeg / merevség tekintetében. Az alkatrészek felsorolását most inkább átugrom, pattanjunk inkább a gépre!

ktm-caliber-38-05

19 kiló fém. Hmm, kicsit megijedtem, amikor a mérlegre néztem. Soknak tűnt, főleg annak függvényében, hogy például nem darabonként másfél kilós triplafalú, 2,5-ös külsők, hanem szimpla 2,35-ösök vannak rajta, melyeken majd’ 1 kilót lehet spórolni, de az SLX hajtómű sem egy dög nehéz FR vas, csak hogy kettőt említsek. Az okot máshol, a túlépítettségben kell keresni. Ennek előnyei azonban egyértelműen előjöttek a teszt során. Az egész szerkezet elképesztően merev és erős. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy az 5 éves garancia lejárta előtt szerkezeti problémák léphetnének fel.

Az első örömteli észrevétel az volt, hogy nagyon könnyű kiemelni a gép elejét és gyerekjáték bunnyzni vele. Itt rögtön el is felejtettem az össztömeget, már nem is zavart. Egy jó kis sziklás DH-val kezdtünk, hogy összeismerkedjek a geometriával, nagyjából beállítsam a csillapítást és bekoptassam a féket, mielőtt „freeride-kodni” kezdenénk.

A pálya felé tekerve abszolút bejött, ami a vázszögek ismeretében várható volt: meglepően könnyű volt a haladás kihúzott nyereggel. A mászás természetesen felejtős a rendkívül magas villa / kormánypozíció miatt, de síkon és enyhe emelkedőn használható a Caliber. Eléggé pogózik, de jó sebességfokozat választással ez minimalizálható. Jól jött, hogy elöl leválthattam kistányérra, az SLX hajtókar személyében pedig egy újabb mindenes kar született. Tetszett az is, hogy a kis Minion gumik nem túl nehezek és viszonylag jól gurultak a keményebb összetételüknek köszönhetően.

ktm-caliber-38-06

Mielőtt elindultunk lefelé – tudván, hogy alapból progresszív a mozgás -, igyekeztem a lehető leglineárisabbra állítani mindent. A villából kiengedtem a levegőt, a kompressziót a minimum közelébe tekertem és a tag kamranyomását is a minimális 125 PSI-re engedtem. Beöltözés, indulás, pánik. A fék nem fog… Semennyire, és azt is nagyon bent – a fékkar végével laposra passzíroztam a középső ujjaimat. Először mentem Code-dal, nem gondoltam, hogy 3 kör kell, hogy úgy-ahogy bekopjon…

Na mindegy, akkor ne fékezzünk, kerüljünk ki mindent. Ez az egyik, amiben zseniális a Caliber. Szűk, közepes tempójú kanyarokban a tengelytáv és a villaszög tökéletes kombinációját imádtam. A kormány emelése, szélessége pont megfelelő az S-es testmérethez, az igencsak magasan lévő irányítópult megszokható – végül is a mély leléptetéseknél biztonságot adott (és 16 mm-t lejjebb is pakolható). A relatív rövid tengelytávnak és a magasan lévő középcsapágynak köszönhetően olyan helyeken sem akadtam fel, ahol DH géppel igen. Ez a tulajdonság a Calibernek szánt területen később jól jött.

Sokat szidtam korábban az ismeretlen anyagösszetételű OEM Minionokat, de ezen a gépen a MaxxPro 60a típusú külső volt, és meg voltam vele elégedve. Nem lehet kis nyomáson használni, mert nem duplafalú, de így is tök jól harapott.

Mozgás… Hát igen, nagyon progresszív – pontosan ilyennek kell lennie. Komolyabb DH-ra egyáltalán nem ajánlom, mert a fent részletezett beállításokkal sem sikerült kicsikarnom a rugóút 70%-át sem, nagy sebességen – a vázszögek miatt – pedig kissé ideges az egyenesfutás. A rugóút eleje érzékeny, finom, jól kimozogja a köveket, egyenetlen talajt, gyökereket. Aztán a rugóút kb. 40%-ától folyamatos, de határozott felkeményedés jön. A rugóút 150 mm-re redukálásával a hatás tovább fokozható, de ha összhangot szeretnénk a villával, akkor a 180-as állást használjuk. A Horst Link-nek köszönhetően a fékfüggetlenítés az elvárt módon működött.

Annak, aki szeret ugrálni, nagy letöréseket leküzdeni, north shore-ozni, vagy csak a buli kedvéért DH-zgatni is kicsit, nagyon sok örömöt nyújthat a Caliber. Nem kell aggódnia amiatt, hogy a váz, a villa, vagy bármi eltörik, tönkremegy a bringán, mert nagyon okos és minőségi az alkatrész-összeállítás.

A csillapítást elöl-hátul lassabbra állítva, a villában a kompressziót kissé megnövelve én is azt tapasztaltam, hogy akármekkorát puffanhatok egy leérkezőn, teljesen biztonságban érzem magam, a rugóút végtelennek tűnik, soha nem koppan, és a pedál is nagyon jól fogja a cipőmet. Szűk ösvényeken, north shore-on jól lehet bujkálni a géppel, kis helyen be lehet vele fordulni.

Tuningolni nem kell / nem lehet igazán semmit a Caliberen, egyedül a stucni alátéteket lehet esetleg kivenni, hogy lejjebb kerüljön a kormány. Alkatrészeket semmit nem kell cserélni, egy kivételével: a gumit, de azt is csak ízlés szerint ballonosabbra esetleg, aki azt szereti, mert alapból teljesen rendben van a Minion.

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. augusztusi lapszámában.

[poll id=”147″]

Forgalmazó: KTM Fahrrad GmbH
Magyarországi képviselet: www.ktm-bikes.hu
Származási hely: Ausztria
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 2 év
Vázméretek: 17”(tesztelt), 19”
Ajánlott fogyasztói ár: 599.000 Ft

Váz: 6061 alu alapanyag; 1,5-ös fejcső, 135/12 Maxle tengely hátul, 150/180 mm rugóút
Rugóstag: Fox DHX 3.0
Villa: Marzocchi 66 RCV; 1,5 nyak; 180 mm rugóút
Kormánycsapágy: Cane Creek 1.5
Hajtómű: Shimano SLX HT II; 170 mm (24-36 fog)
Középcsapágy: Shimano SLX HT II
Láncvezető: Truvativ
Lánckeréksor: Shimano HG80; 11-34 fog; 9 fokozat
Lánc: Shimano HG73
Első váltó: Shimano SLX
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Váltókar: Shimano SLX
Fékszett: Avid Code 5; 203/203 mm
Kerékszett: Syncros FR
Külsők: Maxxis Minion; MaxxPro 60a; 26×2,35
Kormány: Syncros AM20; 6061 alu; 31,8 / 670 mm
Kormányszár: Syncros FR50 Onepointfive; 31,8 mm / 6°
Markolat: csavaros (Vice Grip)
Nyeregcső: Kateem SP368; 30,9 mm
Nyereg: Selle Italia NT1
Pedál: Kateem BO87 (Wellgo); BMX Pedál

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 67,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-hossz: 430 mm
Felsőcsőhossz: 550 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 575 mm
Tengelytáv: 1125 mm
Láncvillahossz: 445 mm
Fejcsőhossz: 130 mm
Középcsapágy-magasság: 362 mm (rugóút változtatásával nem változik)
Csapágyház szélesség: 68 mm
Villa beépítési magasság: 570 mm
Kormány magasság: 1065 – 1049 mm (alátétek áthelyezésével)
Tömeg: 19,15 kg (pedállal)

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo