fbpx

Kazincbarcikán indul a krossz-szezon

Alig értek véget a különböző hegyi- és országúti kerékpáros események, máris elérkeztünk a hazai ciklokrossz élet és egyben a SuperCross Sorozat első futamához, az EthicSport – Barcika Kupához.

Kazincbarcikán indul a krossz-szezon

Kazincbarcikán indul a krossz-szezon

A hagyományosan október utolsó előtti vasárnapján esedékes esemény pontos időpontja jelen esetben október 23., a helyszín pedig a már megszokott kazincbarcikai Jubileumi Park lesz. A tavalyi évben talán még magukat a rendezőket is meglepte a hazai krossz-eseményeken szokatlanul nagy érdeklődés, hiszen több mint nyolcvanan álltak a rajtvonal mögött a különböző kategóriákban. Remélhetőleg idén is megmarad – de talán még növekszik is – a sportág szerelmeseinek lelkesedése és magas létszámú mezőnyöket üdvözölhetünk majd a versenynap három rajtjában. Elsőként 11 órakor az U15-ös fiúk, az U17-es lányok és fiúk, valamint a férfi master 3-as kategória nevezői állnak rajthoz, őket 11:45-kor az U19-es és master 2-es férfiak, valamint a felnőtt hölgyek követik. A szezon első eseményén vélhetően mindenki ég majd a bizonyítási vágytól, mely leginkább a 13 órás rajtban fog kiéleződni, az U23/felnőtt férfi összevont kategóriák (hobby, elite) és a master 1-esek egyórás összecsapásában.

Az EthicSport - Barcika Kupa pályarajza

Az EthicSport - Barcika Kupa pályarajza

„A pálya vonalvezetésében minimális változás történt, a híd sokak bánatára (de talán még többek örömére) idén kimarad. A hosszú, nyárias időszaknak köszönhetően keményre száradt pálya több részén 40 km/h fölötti sebesség érhető el, ezért nagyon fontos lehet a gumiválasztás, valamint a fékek tökéletes működése. A SuperCross Sorozat minden állomásán elektromos időmérést alkalmazunk, ami pontosabbá és gördülékenyebbé teheti az eredményhirdetést. A masszőrünk pedig idén is a megfáradt versenyzők rendelkezésére áll!” – szolgáltatott plusz információkat az esemény főrendezője, Szabolcsik János.

2010-ben közel ötvenen álltak a felnőtt /master 1 rajtnál

2010-ben közel ötvenen álltak a felnőtt /master 1 rajtnál

Ahogyan a tavalyi évben, úgy idén sem lesz ott rajtnál Buruczki Szilárd (Kőbányai Torna Club SE), aki idén már mint címvédő készülhet a sorozatra. A kezdő állomást azonban kihagyni kényszerül, mivel Malajziában, egészen pontosan Langkawi szigetén egy nemzetközi, ötnapos versenyen vesz részt – a női címvédő Dósa Eszterrel (Vitalitás SE) egyetemben.

Szórádi Balázs tavaly Kazincbarcikán magabiztosan haladt a győzelem felé

Szórádi Balázs tavaly Kazincbarcikán magabiztosan haladt a győzelem felé

Az eseményt rendező team 3K / Kerékpár Klub Kazincbarcika minden résztvevőknek kulturált parkolót, öltözőt, zuhanyzót, étkezést és chipes időmérést biztosít. Nevezni a helyszínen lehet, az aktuális rajt előtt légkésőbb egy órával, de egészen szombatig előzetesen is lehet jelezni az indulási szándékot a barcikacycling/kukac/gmail.com e-mail címen. Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várnak a SuperCross Sorozat rendezői vasárnap Kazincbarcikára!

A II. SuperCross Sorozatról további részletes információk megtalálhatók a www.supercross.hu honlapon és az sorozat facebook-profilján, a www.facebook.com/supercrosssorozat oldalon.

Forrás: II. SuperCross Sorozat sajtóközlemény; Kéri István
Fotó:
Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo