fbpx

Il Lombardia 2015: helyszíni beszámoló az őszi klasszikusról

Komoly mezőny jött össze az idei lombardiai körre, így nem volt kérdés, érdemes kimenni a pálya mellé és megnézni mire képesek a profik a Muro di Sormano-n.

Mozgalmas hétvégén vagyok túl, szombat délelőtt a milánói egyetem szélcsatornájában tartott előadásokon jártam, ahol a profi csapatok képviselői is szép számmal voltak jelen. Barátságos, de mégis feszült hangulat volt jellemző, egyrészt mindenki jól akart szerepelni az őszi szezon legkeményebb egynaposán, másrészt tudták, hogy az Il Lombardia nem gyerekjáték, és idén nemcsak hosszú, hanem kemény mászásokkal és veszélyes lejtmenetekkel tarkított pályát jelöltek ki a szervezők, sőt az időjósok sem kecsegtettek ragyogó napsütéssel.

A 2015-ös Il Lombardia szintrajza

A 2015-ös Il Lombardia szintrajza

A verseny legizgalmasabb részének a Comói-tó környékén vezető szakasz ígérkezett, olyan legendás emelkedőkkel, mint a Madonna del Ghisallo vagy a Muro di Sormano. Nézőként a Muro tűnt a kézenfekvő választásnak, a helyenként 25%-os emelkedő utoljára 2012-ben szerepelt az útvonalban. Tudni lehetett, hogy a verseny győztese azok közül kerül ki, akik elsők között érnek fel brutálisan meredek mászás tetejére.

A Muro di Sormano volt a verseny csúcsa

A Muro di Sormano volt a verseny csúcsa

A helyszínre menet kétszer áztam bőrig, egyszer Lecco magasságában kapott el a vihar, másodszor pedig a Valbrona térségében zúdult özönvízszerű eső. Az égi áldásnak köszönhetően elgondolkoztam azon, hogy hazamegyek és a TV-ből követem a verseny végkimenetelét, viszont mivel a Sormano előtti emelkedőn már napsütés fogadott, így bevállaltam, hogy megvárom a mezőnyt.

A BMC csapata nem tudott beleszólni a verseny alakulásába, Alessandro Da Marchi sem élvezte épp a helyzetet

A BMC csapata nem tudott beleszólni a verseny alakulásába, Alessandro Da Marchi sem élvezte épp a helyzetet

Az nyilvánvalóvá vált, hogy a versenyzők is többször megázhattak a nap folyamán, valamint az amúgy sem tükörsima, csúszós utak még technikásabbá váltak, így csak olyan tud nyerni, aki jól bírja a viszontagságos időjárást és kiemelkedően megy lefelé.

A lehullott falevelek is okozhatnak problémát

A lehullott falevelek is okozhatnak problémát

A hegy tetejétől pár méterre napos és ködös idő váltotta egymást percről-percre, ahogy gyülekeztek a szurkolók. Több amatőr bringás is nekivágott a hegynek a WorldTour mezőny előtt, a profikra váró szurkolóktól ők is hatalmas bíztatást kaptak. Érdekes volt, hogy a nedves utat lombfúvóval tisztították meg a rendezők a lehullott falevelektől, akár egy ilyen apróságon is múlhat a siker vagy a kudarc.

Sok amatőr bringás is jött a profik előtt

Sok amatőr bringás is jött a profik előtt

Az idő múlásával egyre fokozódott a hangulat, miközben mindenki a telefont böngészve vagy a versenyrádiót hallgatva próbált meg információt szerezni a verseny aktuális állásáról.

Az autók is megküzdöttek a feljutásért

Az autók is megküzdöttek a feljutásért

A közvetítő helikopter feltűnése után felgyorsultak az események, sorra jöttek a rendezői autók, némelyik igencsak megküzdött a feljutásért, de már tudni lehetett, hogy pár percen belül megérkezik a mezőny is.

A profik közül Michal Kwiatkowski tűnt fel először

A profik közül Michal Kwiatkowski tűnt fel először

Elsőként Michal Kwiatkowski (OPQS) érkezett, akit kissé lemaradva Tim Wellens (Lotto-Soudal) követett. A lengyel versenyző magabiztosnak tűnt, világbajnokhoz méltóan versenyzett az egész idei szezonban, és bár a címet nem sikerült megvédeni, a lombardai versenyen is ígéretesnek tűnő szökést sikerült összehoznia.

Kwiatkowski ért fel elsőként a Muro tetejére

Kwiatkowski ért fel elsőként a Muro tetejére

A vezető párost követően nem sokkal Robert Gesink (Lotto NL – Jumbo) húzta az üldözők sorát, a Garmin – Cannondale csapatból először a holland Tom Slagter tűnt fel, összetettben negyedikként. Csapattársa, a címvédő Daniel Martin rossz napot fogott ki, a Muro di Sormano után feladta a versenyt.

Tom Slagter teljesített legjobban a Cannondale-Garmin csapatból

Tom Slagter teljesített legjobban a Cannondale-Garmin csapatból

A szökevények után jött a főmezőny, amit az Astana versenyzői vezettek, Diego Rosa hatalmas munkát végzett a csapatkapitányért Vincenzo Nibaliért.

Diego Rosa vezeti az olaszok kedvencét, Nibalit

Diego Rosa vezeti az olaszok kedvencét, Nibalit

Az olasz bajnok kiválóan kezelte a helyzetet, az első 10 között ért fel a hegy tetejére, de maradt benne tartalék a végjátékra, amit végül ki is tudott használni.

Nibaliért megőrülnek az olasz szurkolók, vasárnap ismét kiváló teljesítményt nyújtott

Nibaliért megőrülnek az olasz szurkolók, vasárnap ismét kiváló teljesítményt nyújtott

Thibaut Pinot (FDJ.fr) végig jól helyezkedett, de egyedül képtelen volt megtörni a kazah csapat fölényét.

Thibaut Pinot végig tapad a "Cápa" kerekére, de a lejtmenetben esélye sem volt ellene

Thibaut Pinot végig tapad a “Cápa” kerekére, de a lejtmenetben esélye sem volt ellene

Alejandro Valverde kissé leszakadva követte az élbolyt, láthatóan nagyot küzdött, hogy ott lőtávolságon belül tudjon maradni az élcsoporthoz képest.

Alejandro Valverde küzd a leszakadás ellen

Alejandro Valverde küzd a leszakadás ellen

A versenyzők az emelkedőn gyakorlatilag egyesével követték egymást, nem alakultak ki bolyok, mindenki a saját tempójában teljesítette a meredek mászást, a lehető legkönnyebb áttételt használva.

Egykor Damiano Cunego specialitásának számított a Lombardia, a tisztes helytállás idén is sikerült

Egykor Damiano Cunego specialitásának számított a Lombardia, a tisztes helytállás idén is sikerült

Mindenki szenvedett, valaki kínjában mosolyogva, mások vicsorogva próbálták letudni a közel 2 km hosszú „falat” . A sorban feltűntek olyan sztárok, mint a korábbi háromszoros győztes Damiano Cunego (Nippo – Vini Fantini) vagy a 44 évesen is élvonalbeli versenyzőnek számító Davide Rebellin (CCC). Nemzettől és csapattól függetlenül mindenki hatalmas bíztatást kapott a nézőktől.

Davide Rebellin ki tudja hányadszor küzdötte már le ezeket a legendás emelkedőket

Davide Rebellin ki tudja hányadszor küzdötte már le ezeket a legendás emelkedőket

A legrosszabbul azok jártak, akik már elkészültek az erejükkel, mire elérték a Muro di Sormano kezdetéhez.

Nem épp a legalkalmasabb hely egy korty víz elfogyasztására

Nem épp a legalkalmasabb hely egy korty víz elfogyasztására

A nap első szökevénycsoportjában résztvevő Stefan Schumacher (CCC) szinte megállt felfelé, úgy kellett feltolni az emelkedő tetején.

Stefan Schumacher a hosszú szökés után elkészült az erejével

Stefan Schumacher a hosszú szökés után elkészült az erejével

A legnagyobb tapsot mégis az a rollsíző úr kapta, aki valahogy bekerült a mezőnybe a zárókocsi előtt. Ne kérdezzék hogyan, Olaszországban ilyenen nem is akad fel senki, a szabályok rugalmasan kezelése néha szürreálisan vicces helyzeteket szül.

Egy rollsíző a versenyzők között...

Egy rollsíző a versenyzők között…

A mezőny elhaladását követően a szurkolók is pillanatok alatt eltűntek, a hazafelé úton végigjátszottam magamban a verseny lehetséges kimenetelét, Kwiatkowski erős, de egyedül nem fog tudni hazaérni. Nibali és az Astana viszont végig kontrollálta a versenyt, neki lehet talán a legnagyobb esélye. Végül is bejött a tipp, de nem gondoltam volna, hogy így jön össze neki!

Az Il Lombardia varázsa

Az Il Lombardia varázsa

Felejthetetlen élmény volt, remélem sikerült valamennyit átadni belőle!

További képek:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo