fbpx

Hosszúhetényi Mountain Bike Marathon Teljesítménytúra – előzetes

2012. június 23-24-án első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szeretnénk útjára indítani a terepkerékpáros sport legnépszerűbb ágazatát, a marathon-teljesítménytúrát a Kelet-Mecsekben.

A fentebb említett júniusi hétvégén, az országúti OB másnapján rendeznénk meg, hogy ne egy napra essen két domináns esemény. A távok (15-30-50-70 km közelítőleg) útvonal tervezete illeszkedik a tradicionális marathonok szokásos távjaihoz. Célunk népszerűsíteni ezt a sportágat a Dél-Dunántúlon, egyben felkészülési lehetőség, szinten tartás biztosítása egyéb hosszú távú megmérettetésekhez. A távok nagy része jelzett, megfelelő szélességű (gépkocsival járható) turista utakon, kisebb részt erdészeti dózer- illetve aszfalt utakon halad, lehetőség szerint kerülve a fokozottan védett területeket. A rendezvény napján a navigációt megkönnyítendő (a nevezők fénymásolt térképet és útvonal leírást visznek magukkal) az erdőben elágazások közelében szalagos jelzést alkalmaznánk, miként a gyalogos túrák alkalmával is lenni szokott. 10 km-ként frissítő és ellenőrző pontok lesznek kialakítva, melyek személyautóval (szükség esetén mentőautóval) könnyen megközelíthetőek, érdeklődők számára ezek lehetnek nézői pontoknak. Tekintettel a terület különleges természeti értékeire, a rendezvény résztvevői (mind sportoló mind szervező) figyelmét fokozottan felhívjuk a növényzet védelmére és szemetelés mellőzésére.

Időpont: 2012-06-23
Rendező: Zengő KSE, Hosszúhetény Község Önkormányzata
Rajt és cél: Hosszúhetény, Lovas pálya 10:00
Nevezés: Rajt helyszínén, a túra reggelén,7-9
Nevezési díj: 2000 forint

Pályaadatok:
Amatőr:
13,5 km
407 m szintemelkedés
Szintidő: 2 óra
Aszfalt: 3,5 km

Rövid:
29 km
907 m szintemelkedés
Szintidő: 5 óra
Aszfalt: 8,8 km

Közép:
49 km
1589 m szintemelkedés
Szintidő: 7 óra
Aszfalt: 8.8 km

Hosszú:
71 km
2179 m szintemelkedés
Szintidő: 9 óra
Aszfalt: 16,8 km

Egyéb tudnivalók:

A túrán mindenki saját felelősségére indul, 18 év alattiak esetén szülő vagy törvényes gondviselő beleegyezésével, aláírásával.

A rendezőktől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető.

A túra közútra eső szakaszain a KRESZ betartása kötelező.

Fejvédő használata kötelező.

Útvonal biztosítás nincs, mindenki egyéni túrázóként vesz részt a rendezvényen.

Az útvonalat szalagok, nyilak és festett jelek mutatják, valamint
szervezők irányítanak.

A szervezők a program és útvonal módosítás jogát fent tartják.

Szállás:
Falusi vendéglátás keretein belül:
http://www.hosszuheteny.hu/index.php?akt_menu=4607

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo