fbpx

Hazai és külföldi P-Nívós sikerek a hétvégén

Magyarország legmagasabb pontjának meghódítása volt a feladat az idei hegyi országos bajnokságon is, ahol a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec versenyzője, Árvai Attila szerezte meg az aranyérmet. Eközben remekül szerepelt a Giro del Friuli Venezia Giulia zárónapján a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese, két versenyzőjük is az első tízben futott be.

A Sirok és Kékestető közötti 31 kilométeres országúti távnak négy kategória mintegy 70 kerekese vágott neki az idei Hegyi OB-n. A tavalyi győztes Kusztor Péter ezúttal Olaszországban versenyzett, az akciók azonban idén is okoztak izgalmat. Az elit férfiak versenyét Árvai Attila nyerte, a Mátra idei királyának ez volt a hetedik hegyi bajnoki győzelme.

Közben remekül szerepelt a Giro del Friuli Venezia Giulia zárónapján a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese, két versenyzőjük is az első tízben futott be. A négy fősre fogyatkozott csapatból elsőként Ivanics Gergely hívta fel magára a figyelmet, az első gyorsasági részhajránál elcsípte a harmadik helyet. A mieink minden szökési kísérletre igyekeztek ráugrani, várható volt ugyanis, hogy az összetett első helyéért csatázó csapatok elengedhetnek egy-egy kisebb bolyt.

Kusztorék jól kalkuláltak, harminc kilométerre a befutótól lógott meg a pekingi olimpiára készülő Kusztor Péter két olasz kerekes társaságában, hozzájuk hamarosan még ketten csatlakoztak. A kis csapatból a magyar fiú örülhetett először, hiszen a második gyorsasági részhajrát ő vitte el – ezzel Kusztor a sprint összetettben az előkelő harmadik helyen zárt! A hajrában aztán az olaszoknak ment valamivel jobban, Alan Marangoni szerezte meg a szakaszgyőzelmet, míg Kusztor Péter a negyedik helyen futott be.

A mezőnysprintben is érdekeltek voltunk, hiszen a hajrában P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec olasz légiósa, Davide D’Angelo második lett, így a szakaszon a hetedik hely lett az övé, de Ivanics Gergely is ebben a bolyban ért célba. Mindez azt jelentette, hogy a P-Nívó lett a nap legeredményesebb csapata, s az összetett csapatversenyben is az előkelő hetedik helyezést szerezte meg, 41 induló gárda között. Az öt nap alatt elért három Top10-es eredmény, a sok magyar akció egyaránt azt jelzi, hogy ezen a szinten is egyre komolyabban kell a magyar együttessel számolni…

Forrás és további információk: www.pnivo.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo