fbpx

Haibike 2015 az Eurobike-on: csúcstechnika minden színben

Az már az utóbbi években egyértelművé vált, hogy a német Haibike vezető pozíciója megingathatatlan az e-bike-ok piacán, idei Eurobike-beszámolónkban is lesznek pedelecek, de most kezdjük inkább a hétköznapibb kerékpárokkal, mert szó szerint nagyon színes a felhozatal.

Haibike stand az Eurobike-on

Haibike stand az Eurobike-on

Bár az impozáns Haibike stand külső felén most is a 2015-ös e-bike-ok kerültek reflektorfénybe, beljebb lépve a szivárvány szinte minden színében pompázó új mountain bike-okra irányult a fókusz. Napjaink divatszínei összességében nagyon impozáns képet adtak, de ami fontosabb, mindez nem homályosította el a műszaki tartalmat.

minden passzol tudásban és színben is

minden passzol tudásban és színben is

A merész vörös, kék, zöld, sárga kombinációkat az alkatrészek, kiegészítők is követik, de – több más gyártóval ellentétben – a legtöbb esetben sikerült megtalálni az egyensúlyt. Vagyis egy drága DT kereket, ami úgy szép, ahogy van, nem biztos, hogy megrendeltek OEM-ben sárga mintával, persze volt ellenpélda is, de a komplett gép általában mindig ízlésesre sikerült.

kedvező árú bringák akár 27,5-es kerékmérettel

kedvező árú bringák akár 27,5-es kerékmérettel

A Haibike az elsők között volt korábban, akik elérhető árú alumínium 27,5-es kerékméretű kerékpárokat kínáltak, jövőre gyakorlatilag a legkedvezőbb árú kategóriákban is választhatunk 27,5-es vagy 29-es bringákat, ami konkrétan a 130-150 ezer forintos árszintet jelenti.

e:i shock a csúcs fullykon

e:i shock a csúcs fullykon

Persze könnyű úgy dolgozni, hogy az anyacég (Accel Group) saját kiegészítő márkával – XLC – rendelkezik, a kormányszárak, kormányok, nyergek stb. bármikor testre szabhatók. Persze az Accel Group ahhoz is elég potens, hogy a Rock Shox-szal együttműködve az elektronikus vezérlésű rugóstagok fejlesztésébe is befektessen, így a csúcs fullykon ilyen csillapítást láthatunk.

Haibike Heet 4.2

Haibike Heet 4.2

Az e:i shock csillapítás több ponton – első teleszkóp és a hajtókar mozgása – monitorozza, hogy éppen milyen „módban” tekerünk, és ehhez állítja be tizedmásodperces gyorsasággal a tag karakterét, sprinteléskor, sima hegymenetben zár, majd ahogy durvább a terep, vagy úgy érzékeli, hogy lejtőzünk terepen, egyre puhább mozgást enged. Gyakorlatban nagyon megnyerő!

Haibike Q Enduro 160 mm rugóúttal, e:i shock-kal

Haibike Q Enduro 160 mm rugóúttal, e:i shock-kal

Az XC fullyktól (Sleek) kezdve a nagyobb rugóutas össztelósok (Heet, Q.AM/Enduro) legjobb felszereltségű változatai is megkapják az intelligens e:i shock rendszert. Máskülönben a Haibike nem teszi le a voksot egy beszállítónál, a bringákon a Rock Shox mellett Fox, vagy Suntour villákat, tagokat is láthatunk. Logikus egyébként a modellek megnevezése is, utalva általában a kerékméretre, és a számkódban a felszereltségi szintre (minél nagyobb a pont utáni szám, annál jobb bringával van dolgunk).

Haibike Sleek és Greed csúcsfelszereltséggel

Haibike Sleek és Greed csúcsfelszereltséggel

haibike_2015_eurobike_010A mountain bike-ok közül nem lehet elmenni szó nélkül idén sem a csúcs Sleek és Greed 29-esek mellett. A Sleek fully árcédulája közelíti a 9000 eurót, természetesen e:i shock-kal, SRAM XX1 alkatrészekkel, Bike Ahead Composite ac29 biturbo karbon kerékszettel (10,4 kg). A legjobb merevfarú Greed már 6000 euróért elvihető, hasonló alkatrészekkel, RS1 villával.

karbon kerékszett

Bike Ahead Composite ac29 biturbo karbon kerékszett

Rátérve a hazánkban is egyre ismertebb pedelecekre – melyekre egyre többen kíváncsiak azok közül, akik megengedhetik maguknak, hogy kifizessék a borsosabb vételárat – talán a Bosch 2014-re megújult rendszerét kell említeni, ami 2015-re is nagyjából hasonló marad. Ezek a motorok akár 400 Watt teljesítményre képesek, 60 Nm-es nyomatékkal is, ugyanakkor könnyebbek lettek az akkumulátorok is. A Yamaha új fejlesztésű pedelec motorjai is tágítják a tervezőmérnökök lehetőségeit, akik a Haibike-nál már nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy az alkatrészek „belesimuljanak” a vázba, ne egyből az tűnjön fel, hogy e-bike-kal van dolgunk.

S-pedelec aszfaltszaggatók

S-pedelec aszfaltszaggatók

Meg kell említeni mellesleg, hogy a Haibike kerékpárok a Bosch motorok (miskolci gyártás) miatt és az Accel Group tószegi összeszerelő üzeme okán talán „magyarabbak” néhány hazai bejegyzésű brandnél is. Így akinek ez fontos szempont egy nagy értékű kerékpár vásárlásánál, az tartsa észben, hogy ezek a bringák valóban magyar munkások bevonásával nyerték el végső formájukat.

XDuro pedelecek Bosch motorral

XDuro pedelecek Bosch motorral

A 2015-ös pedelecek közül talán az Eurobike Awards-on is részt vevő all-mountain csúcsmodellt, a Haibike SDuro AllMtn Pro-t emelhetjük ki. Az SDuro még az XDuro szériás kerékpároknál is nagyobb teljesítményre képes a brutálerős Yamaha motorral, és a felszereltség is felső kategóriás, nem maradhat ki az e:i intelligens rugóstag sem.

SDuro pedelecek még nyomatékosabb új Yamaha motorokkal

SDuro pedelecek még nyomatékosabb új Yamaha motorokkal

A Yamaha motorok kimenő teljesítménye a Bosch egységek alatt marad, viszont a hasonlóan fontos adat, a nyomaték nagyobb, 70 Nm, ez a dinamikusabb terhelésnél kifizetődő. Az SDuro széria mellett van új az XDuro pedelecek között is, például hamarosan rendelhető lesz egy full-karbon vázas pedelec is, nos ennek a várható árát inkább ne firtassuk…

Haibike Affair

Haibike Affair

Országúton továbbra is az Affair viszi a prímet, idén egy fekete-fehér változat kel versenyre a designt tekintve is akár a leghíresebb olaszokkal. A műszaki tartalmat tekintve a Dura Ace szetthez és a Zipp 303 kerekekhez úgy gondoljuk, nem lehet sokat hozzáfűzni.

Bővebb információ Haibike kerékpárokról a forgalmazó oldalán, IDE KATTINTVA.

További képek:

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo