Most úgy segíthetsz, hogy nem kerül semmibe

csekeillusztracio A Cseke Zrt., amely több mint 20 éve a hazai kerékpár nagykereskedelem maghatározó szereplője, minden évben gondol a rászorulókra és valamilyen jótékonysági felajánlással igyekszik segíteni a hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyának szebbé tételét.…

McDonald’s BringaMánia az Arena Plazában

McDonald's BringaMánia A téli hideg ellenére itt az idő, hogy bringára pattanjanak a gyerekek! Hol másutt is tehetnék ezt meg, mint egy biztonságos helyen, ahol izgalmas kerékpáros programokkal várják őket? Ráadásul, miközben a gyerekek kedvükre bringáznak, addig a szülők…

Kerékpározik a család

csalad_1 A kerékpározás közelebb hozhatja a családtagokat, házastársakat, közös élményeket szerezhetnek, együtt fejleszthetik kondíciójukat, miközben beléjük ivódik a természet iránti szeretet. Gondosan tervezzük meg a túrákat és vegyük figyelembe a családtagok eltérő kondícióját, teljesítőképességét!…

Gyermekbiztonság

A kisgyermekek, miközben megtanulnak kerékpározni, lényegesen nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a felnőttek. A mozdulatokat gyorsan begyakorolják, de a sikertelen kísérlet szinte mindig bukással végződik. Ezért nagyon fontos, hogy a kis sérülékeny fejeket kezdettől sisakba szoktassuk, hordjanak…

Milyen kerékpárt vegyünk a gyereknek?

gyerek_1 A mai magyar kerékpárpiacra, illetve a vásárlók szemléletére jellemző, hogy a figyelem központjában - egy-két kivételtől eltekintve - nem a gyermekeknek szánt kerékpárok állnak. Pedig ennek pontosan az ellenkezője lenne kívánatos: ha több tízezer forintos babakocsit vagy…

Magellan Hydra – gyerekmonti

hydra1 Lassacskán kilenc éves lányomnak – aki közel 135 cm magas – a korábbi 20-as gyermekbicaj után úgy gondoltan körbenézek a piacon, és keresek egy 24-est. Az instrukciók a fiatal hölgytől úgy hangzottak, hogy: „valami vagányat”… Az exbringás…






Copyright © 1999-2010 Bikemag.hu Kft. · Szerverünknek 1999 óta az ad otthont. · A szájtot 230V hajtja. · Laci, ne lopj!