fbpx

Giro 2017: egész napos szökés után győzelem az Etnán!

Klasszikus szökevénysiker született a Giro d’Italia első hegyi befutóján, ahol Szicília működő vulkánjára, az Etnára kellett felkapaszkodni a mezőnynek.

giro_2017_4_3

A tengerszintről, Cefalu városából indult ma el egy pihenőnap után a karaván, hogy az 1500 méter fölötti Portella csúcsát és 180 kilométert követően a közel 1900 méter magas Etnára is felkapaszkodjanak. A kopár vulkánon nem csak a sokszor 10% feletti meredekség, hanem az erős szél is komoly kihívás elé állítja a bringásokat.

Eugenio Alafaci (Trek-Segafredo), Jacques Janse Van Rensburg (Dimension Data), Jan Polanc (UAE Team Emirates) és Pavel Brutt (Gazprom-Rusvelo) gyakorlatilag a startzászló lendítése után megszöktek a mezőnytől, melynek élén az Etna lábáig a rózsaszínű trikós Fernando Gaviria csapata, a Quick Step dolgozott. Mondhatni unalmasan teltek az órák, egészen az Etna lábáig.

giro_2017_4_4

17 kilométerre a céltól még a lankásabb részen éppen Gaviria “rakta fel” a mezőnyt, amikor benézett egy kanyart, többek között a napról napra valamilyen balszerencsével sújtott Ilnur Zakarin (Katusha) is elesett. Nem sokkal ezután kezdődött a hegy nehéz része, ekkor Alafaci már nem tekert az elmenésben, de a szlovén Polanc hamar elrázta Bruttot és Rensburgot is.

Polancra innentől kőkemény kilométerek vártak, 4 perces előnyből gazdálkodhatott, tulajdonképpen ki volt szolgáltatva a mezőny tempójának, illetve harci kedvének. Az erős szél egyszerre Polanc ellen is dolgozott, de segítette is, ugyanis a mezőnyből a topfavoritok egészen az utolsó két kilométerig nem nagyon kockáztattak támadást.

giro_2017_4_1

Bár sokat dolgoztak, de akkor is érdemes megjegyezni, hogy a címvédő Vincenzo Nibali csapata, a Bahrain-Merida teljesen elfogyott az utolsó 2 kilométerre, a Cápa ekkor kénytelen volt szétszórni kicsit az élbolyt. Ezután belószolt többek között Tom Dumoulin is, majd egy kilométerre a céltól Zakarin támadott, akinek sikerült is elszakadni az esélyesek csoportjától.

Elöl eközben Polanc megnyerte a szakaszt, amiért óriásit szenvedett az utolsó kilométereken, de megérte, hatalmas győzelmet aratott. Zakarin visszahozta első etapon defekt miatt elvesztegetett másodpercek döntő részét, az üldözőbolyból pedig Geraint Thomas szerzett még időjóváírást. A rózsaszínű trikó házon belül maradt, a fiatal luxemburgi bajnok, Bob Jungels vette át a Quick Step-ből.

giro_2017_4_5

Giro d’Italia 4. szakasz eredménye:

1 Jan Polanc (Slo) UAE Team Emirates 4:55:58
2 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:00:19
3 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:00:29
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ
5 Dario Cataldo (Ita) Astana Pro Team
6 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb
7 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors
8 Adam Yates (GBr) Orica-Scott
9 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo
10 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida

Összetett állás:

1 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 19:41:56
2 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:00:06
3 Adam Yates (GBr) Orica-Scott 0:00:10
4 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
6 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
7 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb
8 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo
9 Mikel Landa (Spa) Team Sky
10 Thibaut Pinot (Fra) FDJ

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo