fbpx

Garmin Varia Radar – és a Varia rendszer további tagjai

Lassan 5 éve, hogy a Garmin bringás eszközök között felbukkant egy újdonság, a Varia Radar. Az RTL500 típus LED-es hátsó lámpaként is működött, de fő attrakciója nevének megfelelően az volt, hogy akár 140m-re hátralátva jelezte, ha egy – vagy több – autó érkezik. Utódja, az RTL510 modell már nagyobb fényerejű vörös LED-et kapott, az üzemideje is kicsit megnyúlt, és tapasztalataink szerint a radarként való működés is finomodott, pontosabb lett. A most érkezett típus, a Varia Radar RTL515 elődje készülékházát kapta, de az ANT+ mellett már a Bluetooth-t is ismeri. Újdonságnak számít az RVR315 névvel érkezett verzió, ami hátsó lámpát nem tartalmaz.

A rövid történeti áttekintés után nézzük, mire is jó egy radar a bringán! Közúton tekerés közben minden bringás figyelmének jelentős részét vonja el, hogy a mögötte történő eseményeket próbálja hangból, hátrapillantásokból kitalálni, és arra felkészülni. Fokozottan igaz ez országúton, ahol a kerékpár sebessége is jelentős, de az őt előző autók sem 40-50km/h között cammognak. Adjuk hozzá ehhez az úthibákat, a széleken elfogyó aszfaltot, felverődött kavicsokat, amiket kerülgetni kell – mindezt a hátulról érkező kamionok között… Ez valószínűleg minden bringás rémálma.

A Varia Radar akár 140m-re is hátralát, és ha közeledő autót észlel, azt jelzi a bringásnak. A jelzés történhet a Varia saját – kormányra rögzíthető – visszajelző egységén, de akár az Edge kerékpáros computeren is: egy jól hallható csippanás, oldalt megjelenik a színes figyelmeztető csík, amiben szépen közelednek az autókat jelző pöttyök. AutóKAT, mert a Varia több járművet is képes észlelni egymás mögött! Nem csak a kerékpárosnak jelez, hanem a hátsó lámpa villogásának sűrítésével az érkező autós figyelmét is felhívja a helyzetre, hátha ennek hatására néhányan komolyabb oldaltávolságot tartanak…

A radar saját tapasztalatok szerint kb. a nagytestű robogó / motorkerékpár méretnél húzza meg a határt, őket már jelzi, de egy tempósan érkező bringás csapattársat még nem. Ennek is köszönhető, hogy egészen kevés a vakriasztás, arra pedig szinte nincs is példa, hogy a radar figyelmen kívül hagyna egy komolyabb járművet. Persze előállhat az a helyzet, amire a Varia Radar sem készülhet fel, pl. egy hirtelen kivágó és nagyot gyorsuló autó, vagy egy éles kanyar, amit az egyenesen terjedő radarhullámok nem tudnak lekövetni. Vagyis a radar hatalmas biztonságérzet és nagyon nagy segítséget ad, de egy igazán kritikus helyzetben – pl. balra kanyarodás nagy forgalmú úton – azért nem helyettesíti az irányjelzést és a hátratekintést.

A legfrissebb típusok, az RTL515 és az RVR315 – köszönhetően a Bluetooth támogatásnak – már akár okostelefonra is képesek továbbítani az információt. Ha tehát (még) nincs Edge-ed, a telefonra letöltött Garmin alkalmazás segítségével itt is láthatod a közeledő és előzésre készülő járműveket.

Ha egy erőteljes, és okos hátsó lámpára is szükséged van, akkor az RTL515 a jó választás: itt a radar mellé megkapod a nagy fényerejű LED-es hátsó lámpát, ami az autóst is figyelmezteti. Amennyiben megtartanád meglévő hátsó lámpádat – pl. egy bringa beépített, saját felszereléseként -, akkor az RVR315-öt érdemes választanod, ami valóban „csak” egy radar.

A radarok mellett érdemes vetned egy pillantást a teljes Garmin Varia rendszerre. A radar mellett első lámpát is választhatsz, ami nem csak hogy brutális fényerőre képes, de szintén okos, vagyis vezérelheted Edge bringacomputeredről. A vezérlés részben manuális – ki/bekapcsolás, fényerő és világítási minta kiválasztása -, részben pedig automatikus. Az Edge bekapcsolása indítja-, kikapcsolása pedig leállítja a teljes lámparendszert, de az első lámpa képes a környezeti fénnyel és a sebességgel arányosan változtatni a fényerejét is. Közben természetesen a lámpák töltöttségi állapotát is láthatod az Edge világítás-menüjében.

Szóval a „Varia okoslámpa rendszer” kifejezésben az „okos” és a „rendszer” szavak sem viccből szerepelnek, a radarral együtt a jól ismert „látni és látszani” elv új értelmet nyer.

További információkat a Garmin hazai forgalmazójának oldalán találsz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo