fbpx

Four Cross futamon avatnak bajnokot Győrújbaráton

Hétvégén rendezik a hegyikerékpározás egyik leglátványosabb szakágának bajnokságát, a Four Cross Országos Bajnokságot. A 2010. május 9-ei versenynek a győrújbaráti Báró domb ad otthont.

A verseny elit férfiaknak és nőknek, U17-eseknek és open kategóriában került kiírásra. A pálya hossza 420 m, a szintkülönbség 35 m. Az időmérő futamokra fél egytől, a döntőkre délután három órától kerül sor. Kiegészítő rendezvényként május 7-8-án a Győri Gyerektáborban motoros találkozó várja az érdeklődőket. Tavaly, a bajnoki trikót Prájczer Péter érdemelte ki.

Four Cross Országos Bajnokság 2010

Four Cross Országos Bajnokság 2010

„Az elmúlt öt évhez képest lényeges változás történt a pálya nyomvonalán, sok technikás elemet építettünk be. Sokkal több előzési lehetőség és a nagyobb sebesség elérésének esélye várja a versenyzőket. A gyermekek rövidített, de profikhoz méltó technikás pályán mérhetik össze tudásukat.” – mondta Jakó András versenyigazgató.

Amit a Four Crossról tudni érdemes:

A Four Cross (4X), a hegyikerékpározás egyik szakága. Egy mesterségesen kialakított – motokrosszhoz hasonló – pályán egyszerre négy biciklis rajtol, és a legjobb kettő jut mindig a következő fordulóba. A versenyzőknek egy 5 m széles akadálypályán kell végigmenniük, melyet földből kialakított rázósor, döntött kanyar és ugratók tarkítanak. A pálya kialakításában csak a fantázia szab határt. Az ilyen versenyeken nem ritka a 10-15 m-es ugrató és a versenyzők egymástól néhány centiméterre elérhetik akár az 50-60 km/h-t. A szabályok megengedik, hogy a versenyzők, ésszerű határokon belül, testi kontaktusba kerüljenek.

Four Cross Országos Bajnokság 2010

Four Cross Országos Bajnokság 2010

Az edzés alkalmával minden kerékpárosnak van lehetősége arra, hogy begyakorolja a pályát. Maga a verseny az időméréssel kezdődik. A versenyzők egyesével végigmennek a pályán és az így teljesített idejük alapján a szabályzatban lefektetett szisztéma szerint négyes csoportokba sorolják őket. Az időmérésnek azért is van nagy jelentősége, mert aki jobb időt ért el valakinél, az bizonyos előnyöket élvez a másikkal szemben. Ilyen például, hogy a rajtgépben az választhat elsőként helyet, akinek jobb ideje van, így nagyban tudja azt befolyásolni, hogy az első kanyarba milyen helyre érkezik, mennyire tudja majd az ellenfelek előtt zárni az ideális ívet. A versenyzőknek nem csak egymással kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy a pálya szinte körről körre változik. Új nyomokat farolnak ki, lekophatnak az ugratók ívei. Mindezek a körülmények hatalmas koncentrálást és villámgyors reflexeket követelnek. A bukásveszélyek miatt a bringások sokszor állvédős bukósisakot, hosszú ujjú kesztyűt, térd- és lábszárvédőt használnak.

Letölthető dokumentumok:
– versenykiírás

További információk:
http://www.pannonmaraton.hu/4x/index.php

Forrás és fotó: Magyar Mountain Bike  Szakági  Szövetség sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo