fbpx

Fehér utak helyett sártenger?

“Ez már talán nem is országúti kerékpár, mintha montiznánk, de nincs ezzel baj, én szeretem. Ha a Strade Bianche-t befejezed, az már önmagában eredmény. Teljesen kész vagy, de még is van benned egyfajta elégedettség. Az érzés, hogy célba értél, és megcsináltad.” Ezek Vincenzo Nibali mondatai a szombaton megrendezésre kerülő olasz klasszikus egynaposról. Ahogyan minden évben, úgy most is nagy reményekkel várják az egyik legfiatalabb, mégis az egyik legkedveltebb egynapos viadalt.

strade bianche 2018

Maga a verseny a fehér murvával borított szakaszok miatt kapta a nevét, szó szerint is azt jelenti: Fehér Utak. A szervezők minden évben olyan útvonalat álmodnak meg Toszkána mesés tájain, amely apró, fehér murvával van borítva és amikor keresztülszáguldanak rajta hatalmas sebességgel ez a murva finom fehér porként száll és belep mindent, kerékpárost és kerékpárt egyaránt. Az idei versenyútvonal is mintegy 70 kilométernyi murvás szakaszt tartalmaz, ezeket fehér színnel jelölik a térképen.

porfelhőlovagok

Sok egynapos specialista, élen Peter Sagan világbajnokkal, rajong ezért a versenyért és nem csak részt akarnak venni rajta, hanem meg is akarják nyerni azt. A legrosszabb hír az idei versennyel kapcsolatban az, hogy rendkívül alacsony a hőmérséklet, jelenleg hó borítja Toszkána útjait és -7 celsius fok van. A hétvégére sem várható sok javulás, esőzés és a hideg teheti nehézzé a kerekesek dolgát. A csapadék pedig a finom fehér port barnás masszává változtatja, amely nem tesz jót sem a finom mechanikának sem a versenyzők lelkiállapotának.

Van Avermaet, Stybar és Valverde

A győzelemre esélyes versenyzők sorát Greg Van Avermaet-tal kell kezdeni, aki tavaly hülyére nyerte magát az egynaposokon és idén is elsősorban március-áprilisban teker majd legjobb formájában. A BMC egyértelműen rá építi a sorát, egy sor kiváló specialista segíti majd Golden Greget a versenyben, név szerint: Alberto Bettiol, Damiano Caruso, Stefan Küng, Michael Schär, Francisco Ventoso és Loïc Vliegen. Greg tavaly második lett Michal Kwiatkowski mögött, idén pedig minden áron elsőként akar célba érni a Piazza del Campón.

Michal Kwiatkowski

Természetesen ehhez idén is lesz pár szava a címvédő Michal Kwiatkowski-nak, aki kifejezetten szereti ezt a versenyt (kétszer nyert 2014, 2017), ráadásul az extrém hideg időjárási körülményeket is jól bírja, amit a tavalyi Milano Sanremo-n is bizonyított már. Kiváló erőben van már most, a Volta ao Algarve-i egyhetes versenyen nem csak két futamon lett első, remek mezőnyben, hanem az összetett elsőségért járó trófeát is elhozta! A lengyel legerősebb segítője (vagy riválisa?) Gianni Moscon lesz. A szakma már most az egyik legtehetségesebb egynapos specialistának tartja a SKY fiatal olasz kerekesét, akinek lesz feladata bőven az idei viadalon.

A rajtvonalon fog helyet foglalni immáron zsinórban harmadik évben a szivárványos mezben tekerő Peter Sagan is. A világbajnok egyik életfilozófiája a „why so serious”, amit magára is varratott, valahogy mégis biztosak lehetünk abban, hogy nagyon komolyan veszi a szombati futamot. Ő is volt már dobogós a Strade Bianche-n és zsenialitása és fizikai ereje mindenképp képessé teszi arra, hogy nyerni tudjon. Sagan az ausztrál idénynyitó versenyen, a Tour Down Underen tudott szakaszt nyerni.

Zdenek Stybar

A tavaszi egynaposok egyik legnagyobb esélyesei és általában a legtöbb győzelmet szerző csapata a Quick Step. Idén két nagyon erős versenyző is rajthoz áll, egyrészt Philippe Gilbert, aki a Le Samyn versenyen második lett, másrészt pedig a cseh Zdenek Stybar, aki korábban a cyclocrossban is letette már a névjegyét. Gilbert hidegtűrését mi sem bizonyítja jobban, hogy -2 fokban, kesztyű nélkül tekerte le a belga egynapost! A cseh terminátor pedig olyannyira szereti és ismeri a murvás futamot, hogy 2015-ben meg is nyerte azt!

De remek esélyekkel és nagy reményekkel áll rajthoz a bevezetőben már említett Vincenzo Nibali és a szintén olasz Sonny Colbrelli a Bahrain Merida-ból, Alexej Lutsenko az Astana-ból, Michael Matthews és Tom Dumoulin a Sunweb-ből. Slusszpoénként mindenképp meg kell említeni, hogy a versenyszervezők szabadkártyát adtak az idei cyclocross világbajnoknak, Wout van Aert-nak (Verandas Willems-Crelan), márpedig ahogy Nibali is mondta, ez a verseny sokkal inkább hajaz egy cyclocross-versenyre, mint egy hétköznapi országúti-viadalra. Ha pedig a komoly esőzés valóban sártengert csinál a murvás utakból, akkor akár van Aert is érhet el komoly eredményt! Akárhogyan is lesz, mindenképp szórakoztató és izgalmas versenyt láthatunk március 3-án, szombaton!

Szerző: Nagy Gergely

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo