fbpx

Evans: 15 éve a csúcson, és még tovább!

Ahogy a legnagyobb eredményeket szállító sportolók esetében lenni szokott, A Tour de France ausztrál győztese, Cadel Evans számára is besűrűsödött az élet karácsony előtt. Nemrégiben egy „év sportolója” szavazáson nyert hazájában, pár nappal később pedig egy darwini sajtótájékoztatón is megszólalt, ezúttal jövőbeni terveivel kapcsolatban.

A BMC 34 éves kerekese, aki 88 évre visszamenőleg a legidősebb, akinek sikerült hazavinnie a sárga trikót, nem érzi még úgy, hogy pályája alkonyán lenne:

„Még két Tour bennem van, legkevesebb két magas szinten teljesíthető Tour. Továbbra is képes vagyok fejlődni, nincs jele, hogy nem bírnám fizikailag. Ameddig úgy érzem, hogy harcban lehetek a győzelemért, folytatni akarom!”

Cadel Evans még mountain bike versenyzőként Csillebércen

Érdekesség, hogy Evans így már ritka hosszú, 15 éves karriert tudhatna maga mögött a legmagasabb szinten, lévén fiatalon, 1998-ban hegyikerékpározásban már feljutott a csúcsra (lásd képünkön a csillebérci világkupa-futamon) megnyerve az összetett világkupát, első profi országúti évében, 2002-ben viselte a Giro d’Italia rózsaszínű trikóját, idén pedig két második hely – 2007, 2008 – után hazavihette a kerékpársport legbecsesebb trófeáját, a sárga trikót!

Szöveg és fotó: Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo