fbpx

Dráma a Giro d’Italia leghosszabb szakaszán, elszállt több top10-esélyes! (videó)

Hatalmas tömegbukás következett be 11 kilométerrel a cél előtt a Giro d’Italia 6. szakaszán, ami természetesen az összetett állást is nagyban befolyásolta, többeknek véget értek dobogós álmaik.

g1

Sajnos eddig minden nap esett az eső a Giro d’Italia-n, ez a mai „meghosszabbított leghosszabb etapon” sem volt másképp (Sassano és Montecassino között végül 257 kilométert kellett teljesíteni). A rendkívül csúszós úton – még a nyolc kilométeres hegy előtt – 11 kilométerre a céltól egy körforgalomban óriási tömegbukás írta át a mai nap forgatókönyvét.

Matthews drámai körülmények között nyert ma szakaszt és tartotta meg a trikót

Matthews drámai körülmények között nyert ma szakaszt és tartotta meg a trikót

A legrosszabbul – már szokás szerint – ismét a Katyusa járt, ezúttal végleg elveszítették Joaquim Rodriguez hegyi segítőjét, Giampaolo Caruso-t, akit mentő szállított kórházba. Carusónak már a második etapon is csúnyán sérült a csuklója. Maga Purito pedig 7:43 percet kapott, ami behozhatatlannak tűnik a z összetett sikerért. Átfogó jelentéssel a veszteségekről még nem szolgálhatunk, de hamarosan frissítjük a cikket, és a holnapi „Rózsaszínű reggeliben” is ezzel foglalkozunk majd…

BMC-Orica paktum

BMC-Orica paktum

A bukást követően a BMC és az Orica GreenEdge bringásai találták magukat az élen egy nyolcfős csoportban, kiváló időfutammenőkkel (Oss, Morabito és Durbridge vitték a tempót), így nem volt kérdés, hogyha összedolgoznak a 8 kilométeres emelkedőn, az mindenkinek jó lehet. A paktum megköttetett, Cadel Evansnek az időkülönbségért, Michael Matthews-nak pedig a szakaszsikerért és a rózsaszínű trikó megtartásáért dolgoztak innentől kezdve. Tim Wellens (Lotto-Belisol) és Matteo Rabottini (Neri Sottoli) nem sok vizet zavartak, a munka dandárját Morabito végezte.

Evans tudta, hogy minden másodperc számíthat később, amit ma megszerez...

Evans tudta, hogy minden másodperc számíthat később, amit ma megszerez…

A végére a segítők elfogytak, az utolsó kilométeren Evans vezetett, hogy minél több másodpercet hozzon az összetett ellenfelein, tulajdonképpen felvezetve a hajrát a rózsaszínű trikós Matthews-nak. Mögöttük az üldöző sor a legtöbb összetett favorittal 50 mp hátránnyal érkezett.

Győzelem rózsaszínben

Győzelem rózsaszínben

Fontosabb időhátrányok a szakaszon az első tíz versenyzőt követően (elszállt a győzelemre esélyes Rodriguez mellett a top10 favorit Roche és Kruijswijk is):

11. HESJEDAL Ryder – Garmin Sharp +0:49
12. ROSA Diego – Androni Giocattoli-Venezuela +0:49
13. ARU Fabio – Astana Pro Team +0:49
14. POZZOVIVO Domenico – AG2R La Mondiale +0:49
15. URAN Rigoberto – Omega Pharma-Quick-Step +0:49
16. MORENO Daniel – Team Katusha +0:49
17. ROGERS Michael – Tinkoff-Saxo +0:49
18. ROLLAND Pierre – Team Europcar +0:49
19. QUINTANA Nairo – Movistar Team +0:49
20. BONGIORNO Francesco Manuel – Bardiani-CSF +0:49
21. SÁNCHEZ Samuel – BMC Racing Team +0:49
23. KISERLOVSKI Robert – Trek Factory Racing +0:49
25. MAJKA Rafal – Tinkoff-Saxo +0:49
28. BASSO Ivan – Cannondale +0:49
35. CUNEGO Damiano – Lampre-Merida +1:29
39. SCARPONI Michele – Astana Pro Team +1:37
46. NIEMIEC Przemyslaw – Lampre-Merida +1:57
57. PELLIZOTTI Franco – Androni Giocattoli-Venezuela +3:30
89. RODRÍGUEZ Joaquim – Team Katusha +7:43
154. GESCHKE Simon – Team Giant-Shimano +15:08
159. KRUIJSWIJK Steven – Belkin-Pro Cycling Team +15:08
171. ROCHE Nicolas – Tinkoff-Saxo +15:08
175. ARREDONDO MORENO Julián David – Trek Factory Racing +18:30
182. PIRAZZI Stefano – Bardiani-CSF +21:15
DNF BRAJKOVIČ JanezAstana Pro Team
DNF CARUSO GiampaoloTeam Katusha

Videón a hegyi befutó:

Giro d’Italia 6. szakasz eredménye:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 6:37:01
2 Tim Wellens (Bel) Lotto Belisol
3 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
4 Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
5 Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge 0:00:13
6 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:00:23
7 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:49
8 Mauro Finetto (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
9 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
10 Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia

Összetett állás:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 24:18:14
2 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:21
3 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:18
4 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:25
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team
6 Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
7 Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge 0:01:47
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:51
9 Tim Wellens (Bel) Lotto Belisol 0:01:52
10 Ivan Basso (Ita) Cannondale 0:02:06
11 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:02:08
12 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:11
13 Maxime Bouet (Fra) AG2R La Mondiale
14 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
15 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:02:22
16 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:02:24
17 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:02:28
18 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:02:34
19 Dario Cataldo (Ita) Team Sky 0:02:36
20 Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:02:46

Fotók: Stefano Sirotti, Giro d’Italia, közösségi média

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo