fbpx

DEUTER 2017 – német retro és innováció a Eurobike-on

1898-ban a Hans Deuter által alapított cég Augsburgban kezdte meg működését, fő profilja akkor még a postai zsákok gyártása volt és a századfordulóra már a vállalat biztosította a Bajor Királyi Posta zsákjait. 1910–ben a Deuter már jelentős szereppel bírt katonai felszerelés-gyártásban, hátizsákokkal, sátrakkal és övekkel látták el a fegyveres erőket. Azóta is töretlen lendülettel folyik a fejlesztések nyomán a gyártás, aminek eredményeképpen mára a Deuter a világ ikonikus túrafelszerelés gyártójává vált. Vétek lett volna kihagyni az idei Eurobike-standjukat, ahol a cég marketingese, Gregor vezetett minket körbe.

standÉrdekesség, hogy a 2017-es év új, vagy éppen újraszabott portékái mind az egykori hegyivezető, Andi Heckmair – a TransAlp szülőatyjának – nevéhez köthetők. Még 1979 telén Heckmair-t elsodorta egy lavina és a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy fel kellett adnia hegymászó karrierjét. Ám a hosszú rehabilitáció után sem adta fel a hegyek iránti szenvedélyét, így került képbe a hegyikerékpározás. Épp kapóra jött, hogy az első hegyibringát hivatalosan 1981-ben mutatták be a piacon.

BIKE 1 – régen és most

Deuter BIKE 1 -az első Deuter kerékpáros hátizsák egyenesen 1990-ből!bike1 frankó

Heckmair volt az első, aki kerékpáron keresztülszelte az Alpok hegyeit 1989-ben, szülőfalujától – Oberstdorftól – egészen a Garda-tóig több mint 300 kilométert tekert és 13 ezer méternyi szintkülönbséget küzdött le. Az egyre hosszabb és technikás utak rövid időn belül keresletet teremtettek a piacon a kerékpár-specifikus hátizsákokra. Végül az egyre népszerűsödő hegyikerékpározás igényei számára, Andi Heckmair és Bernd Kullmann közreműködésének eredményeként 1990-ben létrejött a Deuter hátizsákok teljesen új válfaja: a „BIKE 1” kerékpáros hátizsák-sorozat.

DEUTER BIKE 1 FALON-1140x760Az idei Eurobike-on a Deuter-stand egy része retro-lázban égett, ugyanis 2017-re újrateremtik első bringás táskájuk reinkarnációját, természetesen Bike 1 néven! Az egy főrekeszből, egy frontális cipzáras rekeszből és két oldalzsebből álló modell számtalan színkombinációban, több méretben és  több hátrendszerrel is elérhető lesz.

aircomfortdeuter-Bike-I-Air-EXP-Rucksack

A 14 literes BIKE 1 klasszikus szivacsozott hátrésszel lesz kapható,  kifejezetten a női vonalakhoz tervezték a 18 literes SL változatot, kapható lesz egy nagyobb, 20 literes modell Airstripes hátrendszerrel és egy speciális 16 literes Air EXP modell is, hálós FlexLite hátszerkezettel!

Trans Alpine

2017-re a német gyártó újratervezte népszerű hegyikerékpárosok darabját, a Trans Alpine-t is, amiből a 30 literes modell a TransAlp túrák atyja, Andi Heckmair kedvenc darabja! Legelőször is – könnyebb, vízálló, szakadásbiztos RipStop alapanyagot alkalmaznak az legújabb modellhez. Az új bringás hátizsák tagolása és felépítése emlékeztet az elődre, mégis számos új fejlesztéssel lett gazdagabb. Eltűnt a front panelről a sisaktartó, amit egy cipzáras belső zsebbe rejtettek. Ha szükség van rá, a cipzárt kinyitva egyszerűen kigöngyöljük az új sisaktartót, amit két kampóval rögzíthetünk a táska felső peremvarrásába rögzített rugalmas hurkokhoz. Az új sisaktartó gyakorlatilag kompatibilis minden sisakkal, még a lényegesen nagyobb, állvédős darabokkal is. A zsebbe tehetünk még akár szerszámokat, műzliszeletet, iratokat. Az oldalsó paneleken elhelyezett, praktikus sztreccs-hálós zsebek maradtak, viszont az oldalsó kompressziós hevederek megújultak, amikkel a rakománynak megfelelő méretűre állíthatjuk be a hátizsákot. Apró, de nagyon hasznos újítás a főrekesz és a hátpanel közé integrált, cipzáras mobiltartó zseb, ahol abszolút biztonságban tudhatjuk telefonunkat. airstripes1Megújul a Deuter saját fejlesztésű hátrendszere, az Airstripes is. Míg az elődben a FlatSteelFrame rendszer merevítette a hátpanelt, addig az új változatban lapított már alumínium keret rejtőzik. Javítottak a gerinc mentén futó szivacsoszlopok anyagán és pozicionálásán, valamint intenzívebb lett a perforációjuk is – így az új Airstripes már 80%-os szellőzést biztosít a hátnak. A derékrészhez érve a szivacsozás a gerinchez közelebb halad, és keskenyebb is lesz, ezzel pedig az új, szellősebb, hálós derékpántok még jobban, még nagyobb felületen és még pontosabban illeszkednek a derékhoz. A derékpántok mindkét oldalán cipzáras zsebekbe rejthetjük a hasznos apróságokat. hhhhhh

Ami nagyon tetszett, az a derékhevederek áttervezett méretállítása, ami a hegymászó-zsákoktól szivárgott át a bringás világba. A módszer nagyon egyszerű, a hevedervégeket a szűkítéshez nem a csattól el-, hanem a csat felé, befelé kell húzni, ami sokkal kényelmesebb és pontosabb méretállítást tesz lehetővé és így a két oldalt tényleg szinkronba tudjuk állítani. Az új Trans Alpine természetesen fogadja a 2 és 3 literes tárolókapacitású ivórendszereket, és a zsák aljába integrált, fényvisszaverős logóval ellátott esővédő huzatot is kapunk vele. 24 és 30 literes változatokban lesz kapható, a hölgyeknek külön egy speciális 28 literes SL változat készül és elérhető lesz egy 32 literes EL (ExtraLong)-modell langalétáknak, hosszított hátrésszel.

Attack Enduro Limited Edition

Az enduro és extrém túra felhasználásra készült, PSA-gerincvédelemmel ellátott új Attack a közelmúltban debütált, 2017-ben pedig piacra dobnak belőle egy limitált szériás darabot, kizárólag Deuter fanatikusoknak – aszfalt fekete színben, feltűnő, reflektív neon zöld kontraszttal és ugyanilyen belvilággal.

686xauto-7996-Attack20-7000-16-SAS-Tec (1)Az Attack leglényegesebb és leginkább innovatív eleme a Deuter Shield System hátrendszer és a főrekesz között megbúvó viszko-elasztikus SC-1 habból készült SAS-TEC hátlap, amely technikás tekerés közben is kellően rugalmas, nem korlátozza, sőt, inkább követi a test mozgását. sasSpeciális alapanyagának és anyagstruktúrájának köszönhetően, ha ütés éri a hátlapot, merevvé válik, így védi meg a gerincet. A teszteredmények alapján a SAS-TEC az ütés erejét harmadára csökkenti, méghozzá úgy, hogy az ütési energia egy részét elnyeli a hab, míg a maradékot eloszlatja a felületén. A lefelé szűkülő főrekesz formája követi a törzs anatómiáját, ezzel is biztosítva a lehető legnagyobb mozgásszabadságot a felhasználónak – a Deuter Shield System hátrendszernek, a SAS-TEC protektor-hátlapnak és a pántrendszer tökéletes illeszkedésének köszönhetően a zsák gyakorlatilag együtt mozog a felsőtesttel.

Attack20_7000_16Attack20_7000_d1_16

A főrekesz alsó traktusában 2 cipzáras zsebbe rejtve találjuk a kigöngyölhető, állvédős sisakot is fogadó sisaktartót, valamint a teljesen vízálló esővédő huzatot. A frontális panel első zsebében tarthatjuk a kulcsokat, szerszámokat, pumpát és egy nagyobb zsebet is találunk, ami fogadja a Deuter kerékpáros elsősegély csomagját! A felső zseb puha mikroszálas bélést kapott, így nem karcolódik a napszemüveg lencséje benne. A főrekesz mögött, a protektív-hátpanellel közös cipzáras rekesz fogadja az ivózsákokat is. Az Attack sorozat a limitált szériás darabokon túl 2017-ben négy modellből áll: a 16 literes Attack Enduro, a női anatómiát követő 18 literes SL változat, egy 20 literesés egy teljesítménytúrázásra szánt 28 literes Tour változatból.

További információ a Deuter termékekről a forgalmazó honlapján.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo