fbpx

Defekt-Stop a tisztább környezetért

Környeztünk megóvása komoly és fontos feladat, a Hervis Sportáruház-lánc pedig egy teljesen új, egyedülálló akcióval rukkolt elő elsőként a magyarországi kerékpárpiacon…

Defekt Stop

Mi is ez az újdonság, miről is szól az akció?

Kezdjük az elején:
Az újdonság érdekessége, hogy a cég által egyedi akció keretében meghirdetett kerékpárok kerekeit megtöltik, más szóval defektmentésítik egy speciális innovatív defektmentesítő géllel, amely OKO Defekt-Stop névre hallgat. Mindegyik ilyen kerékpárt ellátnak egy megkülönböztető kis matricával , amelyből tudjuk majd, hogy kerékpárunk „defektmentesítve” van, illetve egy vásárlói tájékoztatóval, mely felvilágosítást ad a vevő részére a gél használatáról, működéséről és technikai paramétereiről.

Egy kis információ az OKO Defekt-Stop gélről

Az Angol OKO Group évekkel ezelőtt fejlesztette ki ezt a defektmentesítő technológiát és elsőként mutatta be a piacon. A technológia egy vízben oldódó többkomponensű anyagon alapul, amely elsősorban defektmegelőzés céljára használható. A szelepen betöltött anyag azonnal betömíti a gumiköpeny futófelületén keletkezett szúrt (például szeg, üvegszilánk, tüske stb. által okozott sérülés esetén) jellegű defekteket.

A defektmentesítő gélt még a defekt keletkezését megelőzően a szelepen keresztül töltik bele a belsőbe a gyártó által előirt módon és mennyiségben. A defektmentesítő anyag mennyisége, függ a kerék méretétől. Az technológia érdekessége, hogy a sérülés betömítése végleges javítást jelent és védelmet nyújt minimum 2 éven keresztül is. A gyártó által előírt állandó guminyomás mellett a defektmentesítő gél megtartja eredeti állagát, nem köt meg, nem szárad ki, és semmilyen változást, roncsolást nem idéz elő a gumiabroncs, illetve a felni anyagában. Ha a kerék defektet kap, akkor a defektmentesítő anyag kerék forgása közben odakerül az átszúródás helyére, és ez ott pillanatokon belül „megköt” a defektet okozó tárgy körül. Ezek után a levegő nem képes már átjutni a sérülésen. Fontos, hogy a sérülést okozó tárgy eltávolítása után, ismét meg kell forgatni a kereket, vagy a defektet okozó tárgyat (tüske, szeg stb.) alulról kell kihúzni, ezzel minimális levegőveszteség érhető el. A defektmentesítő gél nem tömíti be a szelepet (esetleges utána fújásnál), nem ragasztja össze a külsőt a belsővel defekt esetén, és ami nagyon fontos, hogy jó minőségű belső használatánál nem csak egy, hanem akár több defekt esetén és biztonságosan működik/tömít. Élettartama is kb. megegyezik a gumi élettartamával. Ezek azok a legfőbb jellemzők, amelyek miatt a Hervis Kft. e remek termék mellett döntött. A terméket a Bikemag is tesztelte, az erről született cikk 2009. június 2-án a „tech” rovatban jelent meg.
Defekt Stop

Bővebb információ az OKO defektmentesítő termékekről a www.defekt-stop.hu honlapon olvasható.

Ezzel a kitűnő ötlettel az Hervis Kft. nemcsak a vevők igényéit szeretne kielégíteni – azaz minimális felárért egy defektmentesített bringa boldog tulajdonosa lehetünk –, hanem teljes mértékben szeretne hozzájárulni a környezetünk megóvásához.

Mit is ez jelent?

Egy kis statisztika: ha csak Magyarországot vesszük figyelembe, akkor hazánkban tetemes mennyiségű (több százezer) gumibelsőt dobnak ki évente vélhetően a defekt problémák miatt.

A gumi kémiailag közismerten nem bomlik el a természetben, égési folyamata pedig káros anyagokat bocsát ki a környezetünkbe, ezért leegyszerűsítve a dolgot – minél kevesebb gumibelsőt dobunk ki, annál kevésbé szennyezzük környezetünket. Ha a kidobott rossz belsők mennyisége legalább a felére csökken, akkor már tettünk is valamit környezetünk megóvásáért.
Defekt Stop
Remélhetőleg csekély árdifferencia mellet Ön is hozzá tud járulni a defektmentesített bringák népszerűsetéséhez, amely nem csak környezetbarát, de hasznos dolog is. Gondoljanak bele, mennyi idegeskedéstől fáradtságtól menti meg Önt és családját ez az innovációs technológia! A defekt megtörténhet bárhol, bármikor; legyen ez közút, erdő, mező, stb. Ezek után, defekt esetén már nem kell bajlódnia olyan gondokkal, mint a kerék javíttatása, idegeskedés egy esetleges defekt miatt, ezek a problémák mind a múlt ködébe vesznek, és ami a legfontosabb: az OKO defektmentesítő technológiának köszönhetően Ön nyugodtan tervezheti szabadidős programjait. Olyan biztonságot kap, amelynek köszönhetően a defekt által okozott probléma mostantól már nem lesz gond az Ön számára! Jó érzés, ha nem kell többé a defekt okozta veszélyre gondolnia…

Az OKO Defekt-Stop defektmentesítő gél kapható az ország számos kerékpárüzletében.

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo