fbpx

Cyclocross Világkupa Bogense -Továbbra is Cant és Van der Poel a legjobbak

November 19-én rendezték a dániai a Bogense-ben a Cyclocross Világkupa legutóbbi futamát, nem született meglepetés az elit férfiaknál Van der Poel, míg az elit nőknél Cant állhatott a dobogó legfelső fokára.

Több szempontból is érdekesnek bizonyult ez a VK futam, ugyanis ugyanezen a helyszínen fogják rendezni a 2019-es Világbajnokságot és egyfajta főpróbának is felfogható a szervezők számára. A pálya is tartogatott érdekességeket, a versenyzőknek egy 3 km-es körön kellett megküzdeni egymással, mely érintette a kikötőt és ennek megfelelően hídátkeléseket és számos akadályt tartalmazott.

Az U19-es fiúk futamával kezdődött a nap, ahol a holland fiatalok és a cseh Kopeczky csatája volt várható. A várakozásoknak megfelelően Tomas Kopecky magabiztosan nyerte a futamot 42 másodperccel a holland Meed Hendrikx előtt, harmadik pedig szintén holland Pim Ronhaar lett. A futam különlegessége, hogy az első tízben 5 holland végzett.

Az U23-as férfiak folytatták a napot, itt az idei eredmények alapján nehéz volt előre jóslásokba bocsátkozni, ezért mindenki kíváncsian várta a küzdelmet. A 18 éves brit Thomas Pidcock legyőzhetetlennek bizonyult a verseny során, lenyűgöző kerékpárkezelésének köszönhetően 15 másodperccel verte az Európa Bajnok Eli Iserbyt-et, ahogy csak az EB-n a harmadik a holland Sieben Wouters lett.

Az elit/U23-as nőknél a világbajnoki címvédő és a világranglistát vezető belga Sanne Cant tűnt a favoritnak, de kiélezett küzdelmek voltak várhatóak. Egyedül csak a 36 éves sokszoros brit bajnok, Helen Wyman, tudta megnehezíti Cant dolgát, aki végig szorosan a világbajnok nyomában volt, végül Cant nyert 9 másodperccel a brit előtt. A harmadik helyen 48 másodperccel az amerikai Kaitlin Keough ért célba lesprintelve a fáradt olasz Eva Lechner-t.

 

Az elit férfiakról bárkit megkérdeztünk volna a holland Mathieu Van der Poel-t mondta volna legfőbb esélyesnek, de nem szabad elhanyagolni az a tényt, hogy világranglista 2-4. helyén belga versenyzők állnak, tehát akár ők is odaérhetnek a dobogó tetejére. A világranglista vezetőjének nem volt könnyű dolga, a sár és a két belga versenyző, Toon Aerts és Wout Van Aert, majdnem megfosztotta a győzelemtől, de végül Van der Poel haladt át elsőként a célvonalon, míg 8 másodperccel később hatalmas sprintben Van Aert győzte le honfitársát, Toon Aerts-t, negyedik a holland Van der Haar lett.

Videó az elit férfi futamról:

Videó az elit/U23 női futamról:

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo