fbpx

Cube Stereo Hybrid 140 HPC SLX 750 teszt

Felfelé gyors, lefelé egy tank és átmegy mindenen, ez a Cube trail e-montija, a Stereo Hybrid 140.

Sokat gondolkodtam, hogy egy 140 mm-t mozgó e-mtb fully-t milyen szemszögből lenne érdemes tesztelni, mert egy ilyen pedelec célközönsége eléggé szerteágazó, egyrészt ott vannak azok, akik “túrabringának” (és lehet nem is igazi bringások) veszik – kényelmes, elmegy mindenhol és erős motor+akku dolgozik benne, miért választanának mást? – és ők vannak a legtöbben, ők az igazi felvevőpiac, még ha rendszeres olvasóink számára furcsán is hangzik ez. Aztán a célközönséget még azok a montisok is alkotják, akik szeretik kiélvezni a lejtőket, de az emelkedőkön valamilyen oknál (fizikai állapot, időhiány, lustaság, stb) fogva igénybe akarják venni a motor biztosította rásegítést. Ezenkívül még ott vannak azok is, akik egy “játékszernek” tekintik, akár a hagyományos kerékpárjaik mellett, az ilyen jellegű trail e-bike-ot, amivel lehet felfelé és lefelé is élvezkedni (van felfelé is kihívás, hogy nagy sebességnél ne repülj ki a gyökeres kanyarban). Sajnos minden szemszögből nem tudom tesztelni a kerékpárt, így inkább a hozzám legközelebb álló oldalról, azaz egy montis szemszögéből próbálom tesztelni ezt pedelecet és inkább a technikai részletekre és az e-mtb viselkedésére figyelni.

A Cube Stereo Hybrid 140 HPC SLX 750 már nem az első fully e-mtb, amit a Cube kínálatából tesztelünk, ezért a rutinos olvasóink már tudhatják, a német márkánál az összes össztelós pedelec Stereo Hybrid néven fut és az azt követő szám a váz rugóútját mutatja, azaz a tesztalanyunk 140 mm-t mozog. A típus neve logikusan épül fel (ezt szeretem a Cube-ban, igazi német, racionális gondolkodás), a rugóutat követő szó a váz anyagát (HPC – karbon), ezután a felszereltség (SLX – közép-felső kategória) és a végén az akkumulátor kapacitását (750 Wh) jelöli. Így akár a modell nevéből be tudjuk azonosítani, hogy pontosan milyen e-bike-ról van szó.

Ha megnézzük a Cube honlapját, sokféle fantázianevet találunk a Stereo Hybrid 140 HPC neve mellett, ami mind a vázban található technológiákat jelöli, például C:62 karbonból készül Twin Mold technológiával a váz első háromszöge, míg a hátulja 6061 T6 alumínium, ennek köszönhetően csak 24 kg a bringa súlya, ami a kategóriájában elég jónak mondható. FPS 4 forgáspontos rendszer működik a rugózásban, ami a fékezés közben is aktív rugózást hívatott segíteni, ezenkívül az Agile Trail Geometry jegyében tervezték meg a váz geometriáját, hogy lefelé és felfelé is maximumot nyújtsa bringázás közben. Az integrált kábelvezetés mellé természetesen már integrált akkumulátor is jár, mellyel nem csak a letisztultabb kinézetet kapunk, hanem egyre kevésbé néz ki e-bike-nak a bringa (kicsit távolabbról már lehet fel sem tűnik elsőre).

A pedeleceknél mindig kulcskérdés, hogy milyen rásegítést végző rendszer dolgozik az adott e-bike-ban. A Stereo Hybrid 140 HPC-ben egy Bosch Performance CX Gen4 végzi a rásegítést a maximális 85Nm-ével, melyhez egy Bosch PowerTube 750 (Wh) akkumulátor biztosítja az áramot. A számokból látszik, hogy a nagy nyomatékhoz erős akku társul, ami sokáig bírni fogja ha magas fokozatban használjuk a rendszert. A kezelő szervekből is profi darabokat kapunk, a Bosch LED Remote távirányítójával tudunk nemcsak a funkciók között lépegetni, hanem a kormány közepén található Bosch Kiox 300 kijelzőn található adatok tucatjai között lapozni. A távirányítóról a tapasztalatoknál még mesélni fogok, előjáróban csak annyit, hogy lassan kezd egy autóra kezelőfelületére emlékeztetni ez a rendszer.

Mivel össztelósról beszélünk így a rugózás is elég fontos a kerékpár technikai paraméterei között. A Cube nem aprózta el ennél a modell a teleszkópot sem a rugóstagot, elöl egy 150 mm-t mozgó Fox 34 Float Rhythm dolgozik a bringában, amit kifejezetten e-mtb-okhoz hangoltak, állítható rajta a visszaútcsillapítás és kompresszió (teljesen zárásig) is. Hátul szintén egy Fox termék található a Stereo Hybridben, egy Fox Float DPS EVOL 205×60 mm szemtávval, Trunnion rögzítéssel simítja az utat, a kompresszió 3 lépcsőben állítható rajta, nyitott, kemény és zárt pozíciókban, az utóbbi már szinte teljesen lockout. A kormányról egyik sem vezérelhető, viszont mindkét egység lockout karja könnyen elérhető.

A váltás és a fékek a Shimanotól érkeztek, Deore váltókarral tudjuk tologatni az XT hátsóváltót, ami jó párosítás ha a szett ár-érték arányát nézzük. A lánckeréksor is Deore, ami kb tömegben van hátrányban a drágább típusokhoz képest – de a motor úgyis feltol 🙂 – , és mivel e-bike-ról beszélünk így esélyes, hogy a nagy nyomaték miatt gyakran kell majd cserélnünk, mert megeszi a lánc, ezért jó választás a későbbiekben is. A kiosztása 10-51, amihez elöl egy 34-es ACID hajtóműre szerelt lánckerék társul, ez a kombináció kb bármire elég, még akkor is ha figyelembe vesszük a 25 km/h-s rásegítés limitet és az e-bike bringások alacsony lábfordulatát. A fékek 4 dugós XT-k, amik legendásan brutális fékerővel rendelkeznek főleg, ha 203-as tárcsákkal párosítjuk őket.

A kerekek a Newmentől érkeztek, amik garantáltan bírni fogják az e-mtb használatot. A gumik Schwalbe Hans Dampf-ok 2,6-os szélességben, elöl puhább keverékkel, így a brutál mintázat mellé, előre még extra tapadást is kapunk.

A többi alkatrész szinte mind sajátmárkás Cube vagy Newmen termék, mindegyik megbízható minőségű darab, ezekre biztosan nem lesz panaszunk. Nekem például tetszik a nyereg formája, ami alatt egy Cube Dropper Post található, ami a lejtőkön lesz igazán a barátunk. A kormánycsapágyat még kiemelném, az ACROS AZF-1035 támogatja az integrált kábelvezetést és egy 120 fokos elfordulás gátló van benne, így nem fogja a kormány, sem a villa kilyukasztani a karbon vázunkat, ha eldőlne az e-bike.

Menet közben

Tél lévén inkább kihagytam a városi bringázást a hegyig és bedobtam a hátsó ülésre a Stereo Hybridet – nem akartam összekoszolni a fotózás előtt a vonóhorgos szállítón ebben a nedves időben -, a két kerék kivételével befért hátra, bár ilyen tömeg mellett nem forgattam olyan könnyen, mint egy normál kerékpárt, de azért sikerült megoldani. Túl sok állítgatásra nem volt szükség, felfújtam a teleszkópokat a súlyom alá, kihúztam a nyeregcsövet, feltettem rá egy pár spd pedált (igen, tudom, mostanában nem divat e-bike-on azt használni, de én ezekkel szeretek bringázni) és nekivágtunk a hegynek. Ketten voltunk, jött velem egy hasonló erősségű bringás egy 10 kg-s XC bringával, hogy legyen összehasonlítási alapom.

A Bosch kezelőszerve elsőre megtetszett, nagyon egyszerű és jól kézre áll, könnyen lehet lapozni az oldalak között és persze a rásegítési módok között is egyszerű váltani, nem tartott sokáig megszokni a használatát, bár téli kesztyűben kicsit könnyű mellényomni, közel vannak egymáshoz a gombok. Ami még feltűnt, hogy folyamatosan fejlődnek a rásegítési rendszerek, a Bosch Performance CX egész természetes hajtásérzetet biztosított és nem volt zavaró (legalábbis számomra), mint a régebbi rendszereknél, persze Turbo módban már a kerékpározás helyett inkább motorozásra emlékeztet felfelé, de Eco üzemmódban abszolút valós bringázásérzetet adott.

Hiába a nagy nyomaték, a széles, agresszív mintás gumik és a jó felfüggesztés olyan tapadást ad felfelé, hogy nehéz vele megcsúszni, a gyengébb képességű bringások is fel fognak vele tudni tekerni a keményebb helyeken, egyedül a sár és vizes gyökerek tudnak kihívást jelenteni (főleg ha el akarsz rajta indulni), de ha megvan a sebességünk akkor gyakorlatilag mindenen át fogunk menni vele. Az első meredek falon mondjuk kaptam egy pofont, ha csak Eco módban tekertem akkor bizony az XC bringát hajtó bringás társam elkezdett távolodni tőlem, kellett a Tour+ üzemmód, hogy tudjam tartani a lépést, hát igen, a nagy extra tömeg és a tapadás nagyobb W/kg aránynál gyorsan visszaüt a meredekeken, persze magasabb üzemmódokban simán úgy otthagytam mintha egy helyben állna. A Cube trail geometriája felfelé is egészen bejött nekem, jól irányítható maradt a kerékpár még alacsony sebességnél is, ami az ilyen rugóúttal rendelkező bringákra nem mindig igaz. A 165-ös hajtókar jó ötlet, mert alacsonyan van a Stereo Hybrid súlypontja és könnyen leérhet a pedálunk köves terepen, a rövid hajtókar ellenére is én párszor odavágtam a kövekhez a pedálomat.

Tömören fogalmazva, lefelé egy elpusztíthatatlan tank a Cube Stereo Hybrid 140. Átmegy mindenen, kívánja a durvább és minél meredekebb lejtőket, a kövek, sziklák, gyökerek az ő világa, pl a téli csapadék által szétmosott kedvenc trail-emen élvezet volt vele lejönni, bár egy idő után már kicsit unalmas volt, hogy a bringa mindent megold helyettem. A tömege abszolút nem vészes, egész jól mozgatható és a súlypontja is a helyén van, a levegőben is kiegyensúlyozottan viselkedik, persze nem olyan, mint egy 10 kg-mal könnyebb analóg trail bringa, de az nem is visz fel a hegyre. A gyengéje a lapos lejtők, ott halál, hogy nem gurul és csak 25 km/h-ig van rásegítés, de hát nem is erre tervezték. Két dolgot szerettem nagyon ezen a bringán, a Fox teleszkópokat, amik gyönyörűen mozognak, mindent kisimítanak, a másik pedig a Shimano XT fékek, úgy gondolom, hogy elég jól tudok fékezni, de ezekkel bekopás után majdnem elszálltam előre, akkorát fogott az első fék. Az akku elég jól bírta, Eco és Tour+ módokat vegyesen használva másfél óra alatt kb 20 %-ot merült.

A bringázás után jött a feketeleves, sárosan be kellett tenni a kocsiba, aztán felcipelni a 3. emeletre, bejátszani a széles kormányt az összes ajtón, hogy be tudjam vinni a lakásba. Na, meg a szokásos bringamosás is nehézkes volt, ugyanis én be szoktam “dobni” a fürdőkádba a kerékpárokat lemosni, de itt 2 órás tortúra volt mire rájöttem, hogyan tudom beemelni a kádba a mérete és leginkább a tömege miatt. Ezzel arra szeretnék célozni, hogy akinek nincs garázsa vagy földszinti tárolóhelyisége annak nem lesz egyszerű dolga egy ilyen e-bike-kal.

Kinek ajánlom?

Montis oldalról nézve azoknak, akik szeretnének minél gyorsabban feljutni a hegyre, hogy utána élvezhessék a lejtőket vagy szeretnék kitolni a határaikat és egy olyan e-mtb-ra vágynak, ami mindenhol elmegy. Viszont, mint ahogy az első bekezdésbe említettem, egy ilyen pedelec akár a terepen túrázók bringája is lehet, olyan komfortot, stabilitást és sebességet nyújt, amivel a kevés montis rutinnal rendelkező emberek is nekivághatnak a terepnek.

Ajánlott fogyasztói ár: 2 279 990 Ft
További információkért kattints ide.

Ha te is kipróbálnád ezt a kerékpárt akkor most megteheted az Utazás Kiállításon az E-Bike Test & Show-n.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo