fbpx

Cube Litening Air C:68X SLT – A profik választása

Az elmúlt napokban egy igazi országúti különlegességbe futottam bele a Cube hazai forgalmazójánál, egy Team Wanty festésű Litening Air C:68X vázszettre épített maximalista bringát tudtam alaposan szemügyre venni, amit most bemutatok nektek.

A Cube márkáról már valószínűleg hallott minden olvasónk ezért hosszabb bemutatásra biztosan nincs szükség, de pár szót mindenképpen írnék a német márkáról, már csak azért is, mert párszor már jártam a németországi gyárukban és jobban meg tudtam ismerkedni a kerékpárjaikkal.
Számomra a Cube-ról elsőre még mindig a mtb-ok jutnak eszembe, a kék-fehér festésű XC bringák, ami nem véletlen hiszem még az mtb sport virágzása idején jelentek meg hazánkban, akkor is már óriási kínálatuk volt minden kategóriából. Aztán ahogy változtak a trendek, az mtb kezdett veszíteni a népszerűségéből (és most szépen fogalmaztam), az e-bike forradalom betört, változott a hangsúly és e-bike-ok terén is nagyon széles palettája lett a német gyártónak követve a legmodernebb technológiákat. Országúti fronton is folyamatosan ment a fejlesztés egészen odáig, hogy pár évvel ezelőtt megjelentek a Cube kerékpárok a profi kerékpársport világában és mára már a Worldtourban láthatjuk őket az Intermarché-Wanty versenyzői alatt. Ami elég nagy szó, hiszen ez a kerékpársport csúcsa, jóval nagyobb falat, mint bekerülni egy montis csapatba, hiszen az országúti sportban forog a legtöbb pénz és itt már a szponzoroknak is komoly kritériumoknak kell megfelelni. Ezenkívül a Wanty kapcsán a Cube a cyclo-cross világában is erősen jelen van, hétről hétre láthatjuk a CX bringáikat telente a világkupákon. Szóval innen már tényleg nem sokat lehet feljebb lépni, persze egy Tour de France győzelem még nagy dobás lenne, de ahhoz a kerékpáron felül versenyző is kell 🙂 .

A Cube-nál amióta az eszemet tudom a Litening a csúcs országúti modell, ami mára a kínálat és az igények szélesedésével már 2 modelltípust jelöl, létezik belőle a “Litening Aero” és a “Litening Air” típus, melyek közül értelemszerűen az “Aero” az aero modell, míg az “Air” a könnyű, hegyi/általános felhasználásra készült típus, amit akár hívhatnánk klasszikus modellnek is.

De most már tényleg ideje rátérni a cikk alanyára, a képeken látható Team Wanty festésű Litening Air C:68X vázra épített országútira. Feljebb már írtam, hogy a Litening Air a versenyzésre szánt könnyű országúti a Cube-nál, itt megemlíteném, hogy a Litening Aero sem nehéz, de a 6,8 kg-os súlylimittől azért messzebb van, mint ahogy az aero országútik többsége (mindegyike) is. Persze első ránézésre az “Air”-re lehet azt mondanánk, hogy semi-aero bringáról van szó, de mára már a klasszikus országútiknál is figyelnek az aerodinamikára, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ez bizony egy normál/hegyi országúti, főleg ha a tömegadatokat nézzük. A váz a Cube legfejlettebb karbonszövetéből a C:68X-ből készül, ennek köszönhető a váz alacsony súlya és kiemelkedő hatékonysága, ami nagyon fontos egy Worldtour szintű kerékpártól és persze még egy igényes hobbi bringásnak is lényeges szempont lehet kerékpárválasztáskor, én például saját magamnak ebből a kategóriából vennék bringát biztosan. Az integrált kábelezést talán már említeni sem kellene, mert ebben a kategóriában alapértelmezett, csak a fékek és a váltók előtt látjuk pár centit a kábeleket.

Amiről mindenképpen érdemes beszélni az a váz festése, a pontos színét nem tudom megállapítani, de szép ez a “foltos kék”. A kék különböző árnyalataiban csillog a váz és annyira vékony a festékréteg, hogy helyenként a karbonszövet is átlátszik a lakkon (szándékosan ilyen). A Cube feliratok a Wanty miatt fluo sárgák, ami nekem például nem a kedvenc színem, a fényképezőgépnek meg annál kevésbé, bár ehhez a kékhez kifejezetten megy.

A bemutatott modellt egy vázszettre építették, amit az SLT típus felszereltsége ihletett, így került rá egy teljes 9200-as Dura Ace szett wattmérővel és a többi alkatrészt is ezek alapján választották, egyedül a kerékszett, ami nem követi az SLT modell felszereltségét, mert abban egy karbonküllős kerékszett van, míg ebben egy acélküllős változat, egyébként mindössze a tömegben van különbség köztük.

Mint írtam a bringa 2×12-es Dura Ace-szel lett szerelve, a Shimanot szeretők ennél jobbat nem tudnának választani maguknak, személy szerint nekem is ez a top szett, amit szívesen használnék. A fékváltókarokból már csak a fékcsövek lépnek ki, de azok is eltűnnek a kormányban és már csak a féktestek előtt jönnek ki a vázból, míg a váltók a vázban elrejtett akkumulátorba vannak bekötve. Anno teszteltük is ezt a szettet, tökéletesen működik, csak jókat tud mondani róla az ember. Ráadásként wattmérős hajtóművet választottak erre a bringára, így erre sem lesz már gondunk, a Shimano hajtóműve mindkét karon mér, kb mindent tud amire szükségünk lehet.

Newmen Advanced SL R.50 Streem kerékszett került a bringába, ami kicsit kevesebb mint másfél kg-os tömegével és 50 mm-es profilmagasságával elég jó ár-érték arányú kerék, ennek VONOA karbon küllős változatával szerelik az SLT modellt ami pedig tényleg egy top kerékszett tömegben és teljesítményben is. Személy szerint szeretem a Newmen termékeket, jellemzően magas minőséget képviselnek még elviselhető árazás mellett. Gumiból Schwalbe One-ok feszülnek a felniken belsővel összerakva, de a tulajdonos minden gond nélkül át tudja építeni belső nélkülivé. Az SLT modellen gyárilag elöl 25-ös, hátul 28-as gumit láthatunk, a bemutatott bringán viszont elöl-hátul 25-ös van. Ha én választhatnék akkor biztosan minimum 28-as gumikat tennék fel, de akár ennél szélesebb gumik is elférnek még a vázban.

Az integrált kormány része a vázszettnek, elég jól néz ki, bár nekem mindig az a félelmem, hogy mi van akkor ha nem jó a kormányszár hossza, de az összes gyártónál ebben a kategóriában így van, egyébként jellemzően az adott mérethez jó szokott lenni a hossz, maximum ha valaki nagyon szeret feküdni akkor kell neki hosszabb. A nyeregcső is természetesen a vázszett része, ami tetszik benne az a “nyeregcsőbilincs”, 2 csavar szorítja a nyeregcsövet úgy, hogy nehéz megroppantani és le sem csúszik a nyeregcső, tavaly ugyanilyen rendszer volt a tesztelt Cube Cross Race C:62 SLX-ben is.

A nyereg saját márkás, de egy igazán komoly darab vastag karbon pálcákkal és az ülőfelület alatt kivágásokkal (valójában kivágott nyereg csak fentről nem látszik), a Nuance SLT Road Carbon nem grammániás kicsit több mint 200 grammos tömegével, de biztosan kényelmes. Pár évvel ezelőtt éppen a Cube gyárlátogatáson mutatták be ezeket a nyergeket és mesélték, hogy mennyi tervezési munka volt mögöttük.

Az árát megkérdezve pozitív meglepetés ért, ezt az épített modellt 2 790 990 Ft-ért lehet(ett) megvenni, míg a Litening Air C:68X SLT-t 2 999 990 Ft-ért. Persze biztos páran elkezdenek szörnyülködni, hogy milyen drága, de aki benne van jobban az országúti kerékpárok világában az pontosan tudja, hogy ilyen modell ennél jelentősen többe kerül. 3 millió forint alatt én még nem nagyon láttam Worldtour szinten teljesítő bringát, amibe nincs hol belekötni, egyszóval ez a szintjén egy (nagyon) kedvező árú kerékpár, akár mondhatnánk azt is, hogy ár-érték győztes. De ha valaki kisebb keretből gazdálkodik akkor meg tudja venni az SLX modellt Ultegra szettel és karbon küllős Newmen kerékkel, ami teljesítményben szinte ugyanezt tudja mint a top szett csak pár grammal nehezebb, vagy ott van még a Race modell is, ami szintén Ultegra szettel van szerelve viszont a kedvezőbb áráért le kell mondanunk a karbon küllőkről.

További információkat a Cube Litening Air C:68X SLT-ről ide kattintva találtok.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo