fbpx

Critérium du Dauphiné 2014 – Szintrajzok, esélyesek, rajtlista

Froome és Contador egy mezőnyben, egy hónappal a Tour rajtja előtt. Van kérdés?

Unalomig ismételt mantra, de a Critérium du Dauphiné valóban az egyik – ha nem a legfontosabb – felkészülési verseny a Tour de France júliusi rajtja előtt. Ez az egyhetes általában reális képet mutat arról, hogy milyen erőviszonyokra számíthatunk a Francia Körversenyen – feltéve, ha valakinek zseniális szezonja van. Így volt ez 2012-ben Wigginsszel és 2013-ban Froome-mal, ám ha kiélezett a küzdelem, előfordul, hogy az esélyesek pestiesen szólva altatnak, és a Dauphiné győztese a Touron már nem alkot maradandót. Elég csak 2010-re gondolni, amikor Janez Brajkovic legyőzte Contadort a Dauphinén, később azonban a spanyol, Andy Schleckkel vívott kemény csatát a sárga trikóért, míg a szlovén csak 43. lett (persze, ha igazságosak akarunk lenni, hozzátesszük, hogy az első héten Armstrong segítőjeként tekert).

Ki lesz ott?

„Mindenki, aki számít”. Froome-ra azt hiszem mindannyian kíváncsiak leszünk. Az eddigi szezont végig betegeskedte (a fél Sky-jal együtt), és mindössze három versenyt fejezett be, bár mindegyik megmérettetés egyhetes volt és az utolsót, a Romandiai körversenyt meg is nyerte (ugyanitt Nibali ötödik, Urán 14. lett). Korai lenne azt mondani, hogy rajta is a hibátlan szezon utáni hanyatlás átka ül, mindenesetre egy hét múlva már okosabbak leszünk az erőállapotát illetőleg.

Chris! Fogunk-e mi valaha hatalmasat küzdeni a Sárgáért is?

Chris! Fogunk-e mi valaha hatalmasat küzdeni a Sárgáért is?

Más a helyzet Alberto Contadorral, aki úgy tűnik, újra győztes formába lendült. Ő négy egyhetest húzott le idáig és abból kettőt meg is nyert, a másik kettőn pedig éppen, hogy csak második lett. A nagy kérdés csak az lehet, hogy ezt a remek tavaszi formát sikerült-e megőriznie?

Fontos még részletesen kitérnünk Vincenzo Nibalira is, aki idén a Tour de France-t célozta meg és az előbb felsorolt sporttársaihoz képest messze benne van a legtöbb versenykilométer: öt egyhetest (ebből az egyik a Dubai Tour volt, ami csak négy napos) és négy egynapos klasszikust vállalt be idén. Merész program, ám a forma az eredmények alapján eddig még nem volt az igazi. Persze szokták mondani, hogy Párizsban kell sárga trikóban lenni…

További nagyobb nevek, akikre érdemes lehet odafigyelni (teljesség igénye nélkül): Tejay Van Garderen, Kwiatkowski, Van den Broeck, Stybar, Gerrans, Porte, Voeckler, Chavanel, Leopold König, Hesjedal. A Trek nagyobb sztárjai szokásuk szerint a Luxemburgi és a Svájci Körversenyeket választották.

A teljes útvonal

A teljes útvonal

Az útvonal

Az ASO általános gyakorlatától eltérően meglepően egyértelműen a hegyi menőknek kedvez a kilenc napos, 1176 kilométeres versenyen. Már a nyitó prológ se teljesen sík, majd a második napon rögtön kiemelt kategóriás hegyi befutó lesz. Csak a harmadik és a negyedik nap lehet esélye a sprintereknek, már ha klasszikus értelemben nevezhetjük annak (egy jó formában lévő) Hushovdot vagy Gerrans-t, esetleg Stybart vagy Meersmant, hiszen ezek a szakaszok is tartalmaznak majd emelkedőt – ezért nem látjuk a rajtlistán a gyorslábú sztárokat.

Az alábbiakban a szintrajzokat és a rajtlistát olvashatjátok, a következő napokban pedig tartsatok velünk, hiszen minden nap friss összefoglalóval jelentkezünk a versenyről!

Rajtlista:

MOVISTAR (MOV)
ESP

GADRET  John FRA
SZMYD  Sylvester POL
VISCONTI  Giovanni ITA
INTXAUSTI ELORRIAGA  Benat ESP
SANZ  Enrique ESP
ANTON HERNANDEZ  Igor ESP
ERVITI OLLO  Imanol ESP
GUTIERREZ PALACIOS  José Ivan ESP

 

AG2R LA MONDIALE (ALM)
FRA

BARDET  Romain FRA
BONNAFOND  Guillaume FRA
BOUET  Maxime FRA
CHEREL  Mikael FRA
GASTAUER  Ben LUX
GOUGEARD  Alexis FRA
KADRI  Blel FRA
PERAUD  Jean-Christophe FRA

 

BELKIN (BEL)
NED

KELDERMAN  Wilco NED
NORDHAUG  Lars Petter NOR
HIVERT  Jonathan FRA
TANKINK  Bram NED
VAN DER LIJKE  Nicky NED
KEIZER  Martijn NED
BOOM  Lars NED
BOBRIDGE  Jack AUS

 

BMC RACING (BMC)
USA

ATAPUMA HURTADO  Darwin COL
VELITS  Peter SVK
STETINA  Peter USA
VAN GARDEREN  Tejay USA
VAN AVERMAET  Greg BEL
MOINARD  Amaël FRA
NERZ  Dominik GER
HUSHOVD  Thor NOR

 

CANNONDALE (CAN)
ITA

BENNETT  George NZL
DE MARCHI  Alessandro ITA
CARUSO  Damiano ITA
BODNAR  Maciej POL
KOREN  Kristijan SLO
SARMIENTO TUNARROSA  Cayetano José COL
MARCATO  Marco ITA
MARINO  Jean Marc FRA

 

FDJ.fr (FDJ)
FRA

DEMARE  Arnaud FRA
VICHOT  Arthur FRA
ELISSONDE  Kenny FRA
OFFREDO  Yoann FRA
BONNET  William FRA
FEDRIGO  Pierrick FRA
BOUCHER  David FRA
DELAGE  Mickael FRA

 

GARMIN SHARP (GRS)
USA

TALANSKY  Andrew USA
MILLAR  David GBR
HESJEDAL  Ryder CAN
MORTON  Lachlan David AUS
NAVARDAUSKAS  Ramunas LTU
HOWES  Alex USA
LANGEVELD  Sebastian NED
BAUER  Jack NZL

 

KATUSHA (KAT)
RUS

SPILAK  Simon SLO
VOROBYEV  Anton RUS
TROFIMOV  Yury RUS
TSATEVITCH  Alexey RUS
RYBAKOV  Alexander RUS
SILIN  Egor RUS
MORENO FERNANDEZ  Daniel ESP
KOZONTCHUK  Dmitry RUS

 

LAMPRE – MERIDA (LAM)
ITA

CUNEGO  Damiano ITA
ANACONA GOMEZ  Winner COL
POZZATO  Filippo ITA
CIMOLAI  Davide ITA
CONTI  Valerio ITA
DURASEK  Kristijan CRO
FAVILLI  Elia ITA
WACKERMANN  Luca ITA

 

LOTTO BELISOL (LTB)
BEL

VAN DEN BROECK  Jurgen BEL
ROELANDTS  Jurgen BEL
GALLOPIN  Tony FRA
LIGTHART  Pim NED
WILLEMS  Frederik BEL
DE CLERCQ  Bart BEL
BROECKX  Stig BEL
BOECKMANS  Kris BEL

 

ASTANA (AST)
KAZ

NIBALI  Vincenzo ITA
WESTRA  Lieuwe NED
KANGERT  Tanel EST
FUGLSANG  Jakob DEN
VANOTTI  Alessandro ITA
IGLINSKIY  Maxim KAZ
GRUZDEV  Dmitriy KAZ
GRIVKO  Andriy UKR

 

OMEGA PHARMA – QUICK-STEP (OPQ)
BEL

STYBAR  Zdenek CZE
KWIATKOWSKI  Michal POL
DE WEERT  Kevin BEL
MEERSMAN  Gianni BEL
BAKELANTS  Jan BEL
VERONA QUINTANILLA  Carlos ESP
ALAPHILIPPE  Julian FRA
GOLAS  Michal POL

 

ORICA GreenEDGE (OGE)
AUS

KEUKELEIRE  Jens BEL
GERRANS  Simon AUS
YATES  Adam GBR
SANTAROMITA  Ivan ITA
HOWARD  Leigh AUS
MEIER  Christian CAN
HOWSON  Damien AUS
IMPEY  Daryl RSA

 

SKY (SKY)
GBR

FROOME  Christopher GBR
KIRYIENKA  Vasil BLR
LOPEZ GARCIA  David ESP
NIEVE ITURALDE  Mikel ESP
PATE  Danny USA
PORTE  Richie AUS
THOMAS  Geraint GBR
ZANDIO ECHAIDE  Xabier ESP

 

GIANT-SHIMANO (GIA)
NED

ARNDT  Nikias GER
DAMUSEAU  Thomas FRA
DEVENYNS  Dries BEL
FRÖHLINGER  Johannes GER
HAGA  Chad USA
HUPOND  Thierry FRA
JANSE VAN RENSBURG  Reinardt RSA
OLIVIER  Daan NED

 

EUROPCAR (EUC)
FRA

VOECKLER  Thomas FRA
COUSIN  Jerome FRA
GAUTIER  Cyril FRA
JEROME  Vincent FRA
MARTINEZ  Yannick FRA
REZA  Kévin FRA
BERHANE  Natnael ERI
DUCHESNE  Antoine CAN

 

TINKOFF-SAXO (TCS)
RUS

CONTADOR VELASCO  Alberto ESP
ANDERSEN  Michael Valgren DEN
SÖRENSEN  Nicki DEN
SUTHERLAND  Rory AUS
PIRES  Bruno POR
HERNANDEZ BLAZQUEZ  Jesus ESP
BELTRAN SUAREZ  Eduard Alexander COL
MOREIRA PAULINHO  Sergio Miguel POR

 

TREK FACTORY RACING (TFR)
USA

JUNGELS  Bob LUX
BEPPU  Fumiyuki JPN
NIZZOLO  Giacomo ITA
ZUBELDIA AGIRRE  Haimar ESP
ROULSTON  Hayden NZL
VOIGT  Jens GER
IRIZAR ARANBURU  Markel ESP
POPOVYCH  Yaroslav UKR

 

COFIDIS, SOLUTIONS CREDITS (COF)
FRA

NAVARRO GARCIA  Daniel ESP
TAARAMAE  Rein EST
COPPEL  Jerome FRA
SIMON  Julien FRA
EDET  Nicolas FRA
LE MEVEL  Christophe FRA
MATE MARDONES  Luis Angel ESP
BAGOT  Yohan FRA

 

IAM CYCLING (IAM)
SUI

BRANDLE  Matthias AUT
DENIFL  Stefan AUT
LARSSON  Gustav SWE
CHAVANEL  Sylvain FRA
PINEAU  Jérôme FRA
REICHENBACH  Sébastien SUI
HINAULT  Sébastien FRA
SARAMOTINS  Aleksejs LAT

 

NETAPP – ENDURA (TNE)
GER

KONIG  Leopold CZE
MATZKA  Ralf GER
BARTA  Jan CZE
BENEDETTI  Cesare ITA
HUZARSKI  Bartosz POL
PADOUR  Frantisek CZE
SCHORN  Daniel AUT
THWAITES  Scott GBR

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo