fbpx

Cape Epic 2011: hét meridás dobogós hely a dél-afrikai megamaratonról

A Multivan Merida Biking Team kiváló eredménnyel teljesítette a Cape Epic megamaratont: a csapat versenyzői két szakaszgyőzelmet szerezve hétszer állhattak dobogóra. Az összetettben a legjobb meridás egység második lett, s mindhárom duó az első tízben végzett. A nyolcnapos dél-afrikai hegyikerékpáros maratont az egyik leginkább embert- és gépet próbáló versenynek tartják számon.

Hannes Genze

Hannes Genze

A győztes Christoph Sauser-Burry Stander párosnak a Multivan Merida Biking Team versenyzői, Hannes Genze és Jochen Käß voltak a legfőbb kihívói a rajttól kezdve, akik a végén több mint elégedettek voltak a második hellyel: „Sikerült elérni a kitűzött célunkat, felállhattunk az összetett dobogóra, ami fontos eredmény a csapatnak.” – mondta Hannes Genze a verseny után.

Jochen Käß

Jochen Käß

Genzének és Käß-nak a hét szakaszból sikerült egyet megnyernie, csakúgy, mint csapattársaiknak, a világbajnok José Antonio Hermidának és Ralph Naefnek. Andreas Kugler és az „idegenlégiós” Markus Kaufmann végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel, a hatodik helyet szerezték meg összetettben.

Genze és Käß a 3. szakasz győzteseiként

Genze és Käß a 3. szakasz győzteseiként

A csapatvezető, Andreas Rottler így értékelt: „Minden összejött, amit elterveztünk, eredetileg a szakaszgyőzelmet és az összetett dobogót tűztük ki célul, ehhez képest két etapot nyertünk, köszönhetően a kiváló csapatmunkának és felszerelésnek.”

Hermida "nagykeréken"

Hermida "nagykeréken"

Egy ilyen kaliberű versenyen a megfelelő felszerelés az egyik legfontosabb faktor. A bringákra iszonyú mennyiségű szennyeződés kerül, nehéz körülmények között kell működniük nap, mint nap. A Cape Epic során a Multivan Merida Biking Team versenyzői a frissen fejlesztett 29”-os kerékmérettel rendelkező Big Nine Carbon bringákat használták, az utolsó nagy tesztnek alávetve őket, mielőtt piacra kerülnének. A csapat teljesítménye önmagáért beszél.

Ralph Naef éppen egy szitakötőt riaszt meg

Ralph Naef éppen egy szitakötőt riaszt meg

A Multivan Merida bringásai számára remek felkészülés volt a Cape Epic a világkupa-szezon startja előtt, amire három hét múlva kerül sor Dél-Afrikában. A jó helyezések optimizmusra adnak okot.

Hermida és Naef az összetett tabella 10. helyén végeztek

Hermida és Naef az összetett tabella 10. helyén végeztek

Összetett eredmények Cape Epic 2011., férfiak:
1. Christoph Sauser (svájci), Burry Stander (dél-afrikai), 36One-Songo-Specialized, 4.44.44
2. Hannes Genze, Jochen Käß (német), Multivan Merida Biking Team, 4.51.52, +7.08
3. Karl Platt, Stefan Sahm (német), Bulls, 5.05.53, +21.09
4. Nicolas Vermeulen, Kevin van Hoovels (belga), Versluys-Evenza, 5.28.12, +43.28
5. Lukas & Mathias Flückiger (svájci), Trek World Racing, 5.34.46, +50.02
6. Andreas Kugler (svájci), Markus Kaufmann (német), Multivan Merida Biking Team, 5.42.14, +57.30
7. Bart Brentjens, Jeroen Boelen (holland), Milka-Trek, 5.53.47, +9.03
8. Alex Moos, Balz Weber (svájci), BMC Mountainbike Racing, 6.09.15, +24.31
9. Mannie Heymans (namíbiai), Adrien Niyonshuti (dél-afrikai), Garmin Adidas MTN), 6.29.36, +44.52
10. José Hermida (spanyol), Ralph Näf (svájci), Multivan Merida Biking Team, 6.37.57, +53.13

Szakaszgyőzelem a 6. etapon

Szakaszgyőzelem a 6. etapon

Fotók: http://multivanmerida.sports-publishing.com/pictures/catalog.php?cat=96
Videó: http://www.youtube.com/results?search_query=2011+Absa+cape+epic&aq=f

A szakaszgyőzelem után a dobogón a két világbajnok

A szakaszgyőzelem után a dobogón a két világbajnok

Forrás és fotó: BikeFun / Merida Sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo